ASHLEY. Az apjáékhoz ment? Nem hittem volna, hogy oda mer menni, tekintve, milyen a viszonyuk. – Tényleg? – ismétlem, mire bólint, a szemembe néz, aztán a hátamra simít, hogy a nyakába fúrhassam az arcom. Valahogy érzem, bármit is akar mondani, nehezen jön ki belőle, és hálás vagyok, hogy beenged a közelébe. Legalábbis valamennyire. Egyre mélyebbre enged be. – Van valamit, amit el kell mondanom –