ASHLEY. – Rohadtul örülök, hogy itt vagy! – visítom, Lucy karjaiba vetve magam. Ő nevetve ölel át, lágy mosollyal szorít magához, én pedig a vállára hajtom a fejem. – Milyen volt? Tényleg szar volt? – kérdezem, miközben elhúzódok. Ő megrázza a fejét, és csak annyit motyog: – A szokásos. Aztán apu lelépett. – Annyira sajnálom, Lucy. Tényleg. – suttogom, mire felvonja a szemöldökét, és rám néz. – Mi