– Hé, May néni, mit mondtál? Megvan? Janice Gladwell a volán mögött ült, a piros lámpát várva. Meglepte May néni hívása, hiszen alig tíz perce kérte meg, hogy hozzon össze valakivel, de ilyen gyors találkozóra nem számított. Ez valami elképesztően gyors volt. – Meg, meg. A Bazsarózsa étteremben lesz, a nyolcas asztalnál, fehér ingben. De Jan, tényleg ennyire sürgős? Őszintén szólva, ez a fiatalember nem dúskál a pénzben. Nem akarsz inkább meggondolni, és várni még pár napot? May néni vonakodva szólt. Évtizedek óta foglalkozott közvetítéssel, de ilyen türelmetlen lánnyal még nem találkozott. "Ki sietve házasodik, sokáig bánja" – tartja a mondás. Félt, hogy csorbát ejt a jó hírén. – Nem kell, May néni. Nem érdekelnek a körülmények. Csak az számít, hogy rendes állampolgár legyen, aki betartja a törvényeket. Janice tisztában volt a helyzetével. A mostohaanyja ugyanis a nővére helyett egy erőszaktevőhöz akarta hozzáadni, ezért kellett megelőző csapást mérnie. Mielőtt a mostohaanyja lépne, hozzá kellett mennie valaki máshoz. Janice tudta, nem lesz könnyű valakit találni, aki ilyen rövid idő alatt hajlandó feleségül venni, ezért alábbadta az igényeit. Elég, ha nem együgyű és férfi. Janice elrakta a telefonját. Megfogta a kormányt, és épp indult volna, amikor zöldre váltott a lámpa. Ekkor hirtelen egy alak tűnt fel az úttesten. Egy idős néni próbált átkelni, ráadásul nagy volt a forgalom. Janice gyorsan kinyitotta az ajtót és odafutott. Mire Janice a Bazsarózsa étteremhez ért, öt percet késett. "Jaj, ne!" – gondolta magában. Mi van, ha emiatt a pár perc miatt szalasztja el a jövendőbelijét? De nem volt ideje tovább merengeni. – Mindegy. Nincs értelme ostorozni magam. Inkább bemegyek és szerencsét próbálok. Hátha még ott van. És valóban, belépve az étterembe, nem messze egy fehér inges férfit pillantott meg. Odament, és látta, hogy tényleg a nyolcas asztalnál ül. Ő lesz az. Meglepetésére még nem ment el. Janice titokban megkönnyebbült, és ez jó benyomást tett rá. Ahogy közeledett, nem tudta megállni, hogy titokban a hátát fürkéssze. Széles válla volt, egyenes tartással. Az alakja alapján jóképű lehetett. De akkor miért mondta May néni, hogy nem valami nagy szám? Talán nagyon szegény a családja? Majd rákérdez. Mielőtt azonban odaért volna, egy pincér állította meg. – Elnézést, Mr. Bateman azt kérte, ne zavarják. Janice mosolyogva válaszolt: – Tudom, hiszen találkozóm van vele. Nyilván nem akarja, hogy megzavarják. A pincér erre nem szólt semmit. Janice nem vette észre a pincér arcán tükröződő döbbenetet. Továbbment a férfi felé. – Elnézést a késésért. Kicsit feltartottak útközben – mondta, és leült vele szemben. A férfi némán felemelte a fejét, és rámeredt. Egy pillanatra meglepetés csillant a szemében, majd érdeklődés váltotta fel. A férfi arcát meglátva Janice levegő után kapkodott. – Te jó ég! Ez a férfi nemcsak jóképű volt, hanem valami elképesztően jóképű. Éles vonásai és ragyogó szeme volt. Egy egyszerű fehér ingben is királyinak tűnt. Őszintén szólva, simán felvette a versenyt a legmenőbb fiatal sztárokkal. De ami a leginkább lenyűgöző volt, az a tekintélyt parancsoló aurája. Amikor a férfi kissé felvonta a szemöldökét, Janice ösztönösen távol akart maradni. Nem csoda, hogy megkérte a pincért, ne engedjen senkit a közelébe. Ilyen külsővel senki sem tudta volna levenni róla a szemét. Janice érezte, hogy zavarba jött, ezért kínosan elmosolyodott, és leült. – Köszönöm, hogy megvárt. Ez azt bizonyítja, hogy igazi úriember. Janice szavai őszintén szóltak. A férfi szó nélkül kissé felvonta a szemöldökét, és mély tekintetében érdeklődés villant.