Rob azt hitte, elég óvatosan követte, de nem számított rá, hogy Mr. Bateman lebuktatja. Beletörődve a sorsába, odagurult a kocsival. – Mr. Bateman, én csak az ön érdekében tettem – motyogta Rob bűnbánóan. Végtére is, saját elhatározásából szegődött Christopher nyomába. Persze, azért a kíváncsiság is hajtotta. – Mivel nem ő kapott el, nem büntetlek meg – vetette oda Christopher jéghideg pillantással, és a kocsi felé indult. Rob megkönnyebbült. Futó pillantást vetett a Christopher kezében lévő kötegre, és meglepetten vonta fel a szemöldökét. Mióta hord magánál Mr. Bateman készpénzt? – Ide vigyél – nyújtotta át Christopher a telefonját, miután beült a kocsiba. Rob rápillantott a címre, és ismét elképedt. Mi a fenét akar Mr. Bateman egy ilyen helyen? Mr. Bateman sosem tette be a lábát ilyen zugokba. Mi ez az egész? Persze, mióta megtudta, hogy még meg is nősült, már nem igazán lepődött meg semmin. Hamarosan egy régi bérház előtt álltak meg. Christopher kiszállt, körbenézett, majd a sofőrjéhez fordult: – Mintha te formatervezést tanultál volna, nem? Rob épp a csomagtartót pakolta. Christopher szavaira kissé zavartan felelt: – De igen, Mr. Bateman. Christopher nem szólt semmit, csak bement az épületbe. Rob bizonytalanul követte. Hamarosan leesett neki, miért érdeklődött Christopher a tanulmányai felől. Egy cipősdoboz méretű lakásban állt, kezében a Christopher által hozott szalagokkal. Ezekkel a szalagokkal kéne bizonyítania a formatervezésből szerzett PhD-jét? Jól van, na. Christopher lehuppant a kanapéra, és lassan kortyolgatta a kávéját, miután kiadta Robnak a feladatot. Rob legszívesebben sírt volna. Egyszerűen nem értette, miért egy ilyen lyukban lakik Mr. Bateman ahelyett, hogy a hegyi villájában élvezné a luxust. Janice berohant a tévé székházának kávézójába. Belépve azonnal kiszúrta Malcolm Gladwellt, Gladys Rogert és Vanessa Gladwellt. Szóval Vanessa is itt van. Persze, anya és lánya mindig is szerették a „jó zsaru, rossz zsaru” taktikát. Ha az egyik hiányzik, nem tudják előadni a kettősüket. Az évek során sokat tapasztalt. Ha nem látja Vanessa igazi arcát, a saját testvéreként szerette volna. Janice odalépett, és leült Malcolmmal szemben. Malcolm teljesen normálisnak tűnt. Semmi jele nem volt, hogy beteg lenne. Gladys viszont láthatóan mérges volt. Ahogy várható volt, Janice leülése után Gladys dühösen nézett rá. – Janice, mostanában nagyon engedetlen vagy. Apád beteg, és látni akar téged, mégis ráveszed, hogy személyesen jöjjön el? Janice összevonta a szemöldökét. Gladys alig várta, hogy megbüntesse, de kénytelen volt tartani a látszatot. Hamis aggodalommal így szólt: – Nagynéni, fontos feladatom volt, ezzel bíztak meg. Gladys felhorkant. – Janice, mikor szoksz már le erről a hazudozásról? Bár az édesanyád nincs már köztünk, az ő nevében is el kell mondanom, hogy egy lánynak nem áll jól a hazugság. Voltam a tévénél. A kollégád azt mondta, hogy ma semmilyen interjúd vagy feladatod nem volt. Gladys mérgesen mondta ezt. Olyan régóta várta, hogy Janice hazajöjjön. Miután érdeklődött, Gladys úgy döntött, ráveszi Malcolmot, hogy Tomaville-ben kapja el. – Igen, Janice. Csak beteg vagyok, és azt szeretném, ha hazajönnél. Ne hazudj nekem és a nagynénédnek – tette hozzá Malcolm is. – Ki szeret itt hazudni? – gondolta Janice gúnyosan. Rámosolygott Malcolmra és Gladysre, akik a szemébe hazudtak. Ha tényleg látni akarta volna, szüksége lett volna az egész családra? – Apa, mi bajod van? Szerintem teljesen jól vagy – kérdezte Janice szándékosan.