AVA NÉZŐPONTJA Lassan indultam a kocsim felé, lépteim lassúak, elmém nehezebb volt, mint a testem. Apa P az ajtóban állt, és nézett engem. Enyhén meghajoltam tiszteletem jeléül, ahogy mindig is tettem, amióta kicsi voltam. Visszaintett, de valami a módjában, ahogy tette, másnak tűnt – erőltetettnek, távolinak. Becsúsztam a vezetőülésbe, és remegő levegőt eresztettem ki, szorosan markolva a kormány