VEDA Visszasétáltam Lucával a szobájába. Mintha lett volna választásom. Nem sokkal azután, hogy megpróbált – óvatosan megérintettem a nyakam – kibaszottul megfojtani az edzőteremben, mélyet sóhajtott, és felsegített, a kezei gyengédek voltak, de még mindig remegtek a dühtől, ahogy kivezetett a szobából. Fájt a torkom, könnyek áztatták az arcomat, és a fejem olyan volt, mintha köd borította volna.