José összeszorította a fogát. A nők versengtek érte. És most Alessa azt hitte, csak úgy elutasíthatja őt, mint valami kóbor kutyát? – Mi? – köpte oda. – Nem hagyhatsz el. Alessa Mandyre pillantott ki az ablakon: – Nem akarok közétek állni – mondta halkan, majd visszafordult a kert felé. José lassan bólintott, majd harsányan felnevetett. Átkarolta a derekát, és szorosan magához húzta. – Most figyelj ide. Én birtokollak téged, Alessa. – A hangja éles suttogás volt a fülébe, a keze belesajdult a derekába, mire Alessa feljajdult. – Ha nem a nagyapám ragaszkodna ahhoz, hogy elvegyelek, hogy elkerüljük a "pletykákat", boldogan otthagynálak. Gyűlöllek, érted? Értem azt, hogy miért akarnék feleségül venni egy árva lányt, aki mindig ilyen szerencsétlenül néz ki? – Gúnyosan felnevetett. – Ne kérj tőlem sokat, Alessa. Az esküvő a tervek szerint meglesz, jövő hónapban. Utána maradj távol tőlem, és én is ezt teszem. De ha nem egyezel bele...? – Megvonta a vállát, a kertbe nézve. – Apád részvényei és nagybátyád műhelye eltűnik, csak úgy. – Csettintett az ujjaival, elmosolyodott, és visszasétált a házba. – Már ilyen hamar? – kérdezte Betty. – Elintéztem – vonogatta a vállát José, és visszadőlt a kanapéra. Alessa gyökeret vert a földben. Dörzsölte a derekát, és összeszorította a fogát. El akart szaladni, át a hátsó kerítésen, ki a tengerre, hogy soha többé ne lássák. Annyira fáradt volt, hogy nem tudta összeszedni magát, hogy dühös legyen, ehelyett csak egy tompa fájdalmat érzett ott, ahol a szíve kellett volna, hogy legyen. Aztán, mintha egy álomból, a férfi ajánlata úszott előre a tudatába. Lassan mosoly terült el az arcán. *** Két nappal később Alessa ismét Beverly Hills kanyargós útjai és zöld lejtői között találta magát. A nap tűzött a járdára, és az emberek az utcán boltokban, autókban vagy napellenzők alatt bújtak el, hogy elkerüljék a déli napsütést. Sokkal könnyebb volt megtalálni ennek a fickónak a házát, mint megszökni belőle, gondolta. Egy kézen meg tudom számolni a nagy villákat. Kiszállt a taxiból egy ismerős, zárt bejárat előtt. Mögötte egy kavicsos út kanyargott fel a dombra egy fehérre meszelt villához, ahonnan kilátás nyílt a környékre. Zöld és csendes volt, és levendula és citrus illatát érezte a kertből. Nem lehetett biztos benne, hogy ez a megfelelő hely, de elég közel volt ahhoz, hogy fogadjon rá. Mély levegőt vett, és összehúzta a száját, majd a kapu felé indult, ahol egy kövérkés őr állt haditengerészeti színű egyenruhában, éberen. Magabiztosság, gondolta. Áraszd magadból. Hosszú léptekkel ment a kapuhoz, és meghúzta a fogantyút, de a kapu nem nyílt ki. Az őr odasétált, és végighúzta az ujját a bozontos bajszán. – Miben segíthetek, hölgyem? – kérdezte, a bejárat és közte helyezkedve el. – Én... én azért jöttem, hogy lássam... öm – Nem gondolta át ezt, jött rá gyorsan. Megrázta a fejét, és elvezette őt egy karral a vállán. – Nézze, kisasszony... – Alessa – Bólintott. – Bármilyen okod is van arra, hogy idejöttél, Alessa, nincs. Érted? El kell menned, most. – De tényleg valakit keresek. Egy férfit, magas, fekete hajjal, és -ó!- egy fekete autót egy izmos sofőrrel, csendes típus. Már voltam itt... csak... nem emlékszem, melyik ház az. – Gondolatban forgatta a szemét, hogy milyen rosszul megy ez. – Férfit keres sötét hajjal és egy segéddel, mi? Nincs cím, nincs név? Nézze – lépett egyet közelebb, úgy, hogy a hasa majdnem hozzáért. – Olyan egyszerűen fogom ezt elmondani, amennyire csak tudom – egy kéz a gumibotján pihent. – Nem fogsz bejutni ide. – Jól van - Jól van! – mondta, a levegőbe hadonászva – Akkor itt várok. – Ó, fiú – mondta egy másik őr az őrbódéban. – Megint egy őrült. Ha ezek a lányok annyi energiát fektetnének a munkába, mint az aranyásásba... – Ez jobban fizet, ha sikerül nekik – sóhajtott a kövér. – Az itteni háztartások mind elég jól élnek. Nem csoda, hogy vonzzák ezeket a típusokat – visszhangozta a másik férfi. Alessa arca elvörösödött. Jézusom. Mit csinálok én itt? Egyáltalán ez a megfelelő ház? Habozott, és gondolt arra, hogy elmegy, de megtorpant José és Mandy gondolatán, amint a hálószobában hancúroznak. Nem. Inkább meghalna, mint hogy feleségül menjen Joséhoz. Az egyetlen, aki segíthet, ez a férfi lenne. Az erőszaktevője. Az élet szívás! Eltelt egy óra, és a biztonságiak türelmetlenné váltak: – Miért vagy még mindig itt? – Ezt várakozásnak hívják. Ahogy mondtam, itt fogom megtenni. – Szemétnek tilos – viccelődött. A többiek hangosan nevettek. Felborzolta a szőrét. – Akkor miért nem hívjátok a rendőrséget? Se**fejek. – Te – A biztonsági Alessa felé lépett, a gumibotja a magasban: – Takarodj innen! Hirtelen egy fekete Lamborghini fékezett. A biztonsági megállt a gumibotjával a levegőben. Aztán kinyílt az autó ajtaja. Egy éles fekete öltönyös férfi jelent meg, cipője a földön csikorgott, ahogy kiszállt. – Sterling úr, üdvözlöm újra! – A biztonsági meghajtotta a fejét, és leengedte a gumibotját. Brian homlokát ráncolta: – Mi ez a felhajtás? – Sajnálom, uram. Ez a lány kellemetlenkedik – semmi, amivel ne tudnánk megbirkózni. Csak adtam neki egy figyelmeztetést... – Ő rám vár – válaszolta Brian. Úgy tűnt, mintha az őr arcon lett volna csapva, és Alessa nem tudta megállni, hogy a legjobb kaján vigyorát ne mutassa. – Van kérdése? – kérdezte Brian szárazon. – N-nincs. Természetesen nincs – dadogta. És hirtelen Brian berántotta az autójába. Az illata, az ereje lélegzetelállítóvá tette... képtelenné a beszédre. Nézte, ahogy Brian sofőrje az öltönyben a biztonságiakhoz megy, az ujját a mellkasukba szúrja, és azt mondja: – Ki vagytok rúgva. Alessa nyüszített.