George szemszögéből A szombat ugyanúgy kezdődik, mint a többi reggel, nyüzsgő és tele energiával, és ez alól a mai nap sem kivétel. Ledobom magamról a takarót, és a nappali felé veszem az irányt, ahonnan látom, hogy a gyerekek a sarokban összebújva éppen a Lego házukat építik, míg Starr a flexibilis teret foglalja el. Egy rózsaszín, vállat szabadon hagyó kötött felsőt visel, amihez szűk rövidnadrágot húzott, és egyszerűen ragyogóan néz ki. Az arca a koncentrációtól ráncos, az ujjai pedig ügyesen mozognak a laptopon. Még így, elmélyülten dolgozva is halálosan gyönyörű. – Jó reggelt, Mr. George – köszönt először Jayden, megtörve a varázst. Starr kíváncsian pillant fel a laptopjáról. Majdnem elfelejtem, hogy már több mint két perce ott állok, és bámulom. – Ó... már ébren vagy – dorombolja halkan, a hangja csábítóan cseng. – Jó reggelt, Apa! – teszi hozzá Diamond, és a karjaimba fut. A tenyerembe fogom az állát, és gyengéden végigsimítom az arcommal az arcát. – Jó reggelt, édesem. – Jó reggelt, bajnok! Csodálatos reggelt mindenkinek! – mondom Mr. Jolly hangján. – Ne mondd, hogy ilyen korán már dolgozni kezdtél? – kérdezem Starrt, miközben a gőzölgő kávét tartom a kezemben, amit Prissy tett az étkezőasztalra. Ez a napi adagom, a tökéletes reggeli rutinom. – Miért ne? Nyugtalan vagyok. Az itthoni unatkozás és tétlenség megőrjít – válaszolja. – Mmmmh – motyogom elgondolkodva, miközben lehúzom a kávémat. Be kell indítanom mindent – Starr munkahelyét, a tervezett bosszúját. Több mint hajlandó vagyok minden támogatást megadni. Az ujjai táncolnak a billentyűzeten, miközben a hosszú haját hátraveti, ami végigfolyik a hátán, és megesküdhetnék, hogy úgy néz ki, mint egy olimpiai istennő. – A tökéletes iskolát keresem Jaydennek – mondja újra. – Nagyon válogatós, ami azt jelenti, hogy olyan iskolát kell találnom, ahol kivételes kosárlabda program van – felszereltség, versenyek, edzések. Tudom, hogy imádná. Kuncogok, és felkapok egy díszpárnát a kanapéról, hogy közelebb üljek hozzá. – Ez nem lesz probléma. Ne stresszelj. Felhagyva a ruha vázlatával, megfordul, hogy velem szembenézzen. – El sem hinnéd, milyen nehéz volt a költözés. El kellett adnom a szabóasztalaimat és a kedvenc varrógépemet a műhelyemben, csak hogy minimalizáljam a terheket. Nagyon fájt, urrrrgh! – Nem gondoltál arra, hogy a műhelyedet egy csapat irányítsa? Egy közeli ellenőrzés innen is működhetne – mondom. Vállat von. – Nos, sosem gondoltam erre. Mindig is tetszett az az ötlet, hogy csak egy asszisztens legyen mellettem. – Áh, egy független nő varázsa – ugratom, és mindketten sokatmondóan mosolygunk. Hirtelen kínos csend telepszik ránk. – Az a húzás, amit a Savour and Spice-ban csináltál... Nem számítottam rá. – Miért? Csak meg akartalak védeni attól a túlzottan lelkes nőtől. – Celine – javítja ki. – Akárki is. Nem érdekel a neve. Zeneien felnevet, és mély levegőt vesz. – Tudod, Georgie, te vagy nekem az első naptól kezdve, és rájöttem, mennyivel tartozom neked. Te vagy a legjobb barát, akit bárki kívánhat magának. Az ostoba szívem kétszer hangosan dobban. A fenébe! Jobb, ha nem beszél velem ilyen édesen többet, mert meggondolatlan leszek. Ránézek, és rájövök, hogy őrült vágy fog el, hogy megragadjam, és bevalljam neki egyenesen az arcába, a szemébe, hogy az első naptól kezdve belezúgtam, ott az úton. De nem tűnne ez őrültségnek? Mármint, melyik épelméjű férfi vall szerelmet egy olyan nőnek, akinek a világa már eleve bonyolult egy beteg gyerekkel? Barátnak mondott? A tekintetem végigfut a szép arcán, azokon a őzikeszemeken. Nem tudom megállni, hogy elképzeljem a túlméretezett ingemben, amint a kedvenc ételemet, rizst és grillezett lazacot készíti a konyhámban, miközben mögé lopózom, és felültetem a pultra. A francba! A gondolataim elszabadultak. – Öhmm! – köszörülöm meg a torkomat. – Tudod, örömmel megtennék bármit érted, Starr. Az egyik legjobb dolog számomra, ha boldognak látlak. A ragyogó mosolyod feldobja a napomat. Ebben a pillanatban furcsa hangot hallok, amit majdnem Starr rekedtes nevetésének vélek, de tévedek. Prissy az, aki a konyhából fut ki, a jobb tenyerével a szájára szorítva. Alig jut el a mosogatóig, mielőtt a félreérthetetlen öklendezés hangjai betöltik a szobát. – Prissy – szólok, de nincs válasz. Ehelyett kisétál, kezét a háta mögött összekulcsolva. – Jól vagy? – kérdezem. – Igen, jól vagyok. Csak láz, azt hiszem – válaszolja, a szavaiban némi idegesség érződik. Starr odamegy hozzá, és az ujjával megérinti Prissy homlokát, hogy ellenőrizze a hőmérsékletét. Ez a gesztus megérinti a szívemet. – Prissynek pihenésre van szüksége – mondja Starr. – Egy kórházi látogatás segíthetne. Azt hiszem, én intézem a reggelit, úgyhogy menj pihenni, Prissy – erősködi, majd visszahuppan a kanapéra. – Remélem, hogy a házvezetőnődnek parancsokat adni nem lépi túl a határt? – kérdezi, a tekintete a megerősítésemet keresve. – Egyáltalán nem. Ugyanúgy a főnöke vagy, mint én – biztosítom. A szemem sarkából látom, hogy Prissy bizonytalanul belép a szobába. – Prissy – szólok újra. Nem jellemző rá, hogy ideges, és valami nincs rendben. Néhány napja észrevettem, hogy az arca elsötétedett, és úgy tűnt, hogy hízott. Ugyanez történt Sophie-val, mielőtt Diamond megszületett. – Hozz egy üveg Dom Pérignont – kérem. Innom kell, és közelebbről is meg kell vizsgálnom. Egy csapásra két legyet ütök. – Én csak pár napja vagyok itt – vág közbe Starr hangja –, de nem szalasztottam el észrevenni a folyadékok iránti szeretetedet. A megjegyzése rövid nevetésre késztet. – Igazad van, Starr. A folyadékok határozottan az én világom. Örülök, hogy észrevetted. – Nem bánod, ha felteszek egy kérdést, ami kicsit szokatlanul hangozhat? – kérdezi. Prissy ekkor jön be, és megerősítem a gyanúmat. Szükségtelenül ideges, a keze remeg, miközben küzd, hogy kinyissa a bort. – Hadd intézzem én – ajánlom fel. A szemünk találkozik, és megrezzen. Gyorsan elfordítja a tekintetét, és visszasiet. Kinyitom a bort, és jó adagot öntök a két pezsgőspohárba, amit Prissy hozott. Átadom az egyiket Starrnak, de ő helytelenítően megrázza a fejét. – Gyerünk – sürgetem. – Bármit kérdezhetsz tőlem. Rajta, csupa fül vagyok. – Ahogy Richard bámult rád azon az estén, az aggasztó volt. Van valami, amit nem mondasz el nekem? – kérdezi, miközben a poharában kavargatja az italt, ahelyett, hogy inná. – Az? – húzom fel a szemöldököm. – Tudod, mi történik, amikor egy rivális cég elkezdi ellopni a reflektorfényt a tiédről... Starr bólint. Teljesen megérti. – Richard cége némi nehézségekkel néz szembe, de ez nem elég ahhoz, hogy gyilkos pillantást vessen rám. Még a fele úton sem vagyok a végső célom felé, amit a cégemmel tervezek – teszem hozzá. Starr mély levegőt vesz. A kezében a pezsgőspohárral feláll, és kecsesen a hatalmas üvegablakokhoz sétál, a szeme gyönyörűen a házam előtti kilátásra szegeződik. – Mi a terved a bosszúra? Tudom, hogy még mindig akarod, nem? – kérdezem őszintén. – Persze! Viccelsz velem? Nem is kéne ezt kérdezned, Georgie! Atya ég! Megint itt van. A szemem végigfut a gyönyörű bőrén, ami csillog, ahogy a kora reggeli sugarak kiemelik. Starr nevetségesen gyönyörű – a kecses hosszú lábai, a vonalai, a hibátlan bőre! Ez a nő gyorsan a reggeli kávéadagommá válik. Ránézni mámorítóbb, mint a bor, amit éppen tartok. Isten segíts! – A tervem... – kezdi szemérmesen, még mindig kavargatva a folyadékot a pohárban. – Az, hogy Richard teljesen belém szeressen, aztán úgy hagyjam ott, ahogy ő hagyott engem. Celine sem marad ki. Még mindig várom, hogy lássam Nanát. Mindannyian érezni fogják a forróságot – fejezi be, és egy hajtásra legurítja az egész bort.