– Hendrix, köszönöm, hogy kiálltál mellettem korábban – mondta Sandra a hátsó ülésről hazafelé menet. Ezután szüntelenül csacsogott tovább: – Fogalmam sem volt, hogy Anya beszél majd Freeman asszonnyal erről. Annyira féltem! Szerencsére közbeléptél, különben nem tudtam volna, mitévő legyek. Nem akarok ilyen hamar férjhez menni. Hendrix vezetett. Csupán egy halk „hmm”-et válaszolt. Úgy tűnt, mintha nem venne komolyan, de Sandra tudta, hogy ilyen a természete. Ezért nem bánta. Figyelmét Noellere fordította, aki az anyósülésen ült. – Egyébként mit mondott neked Freeman asszony, amikor felmentetek? – Semmit – válaszolta Noelle elutasítóan, még csak nem is vette a fáradságot, hogy foglalkozzon Sandrával. Sandra enyhe elégedetlenséggel összehúzta a száját, de gyorsan témát váltott. – Ó, igen. Tudtad, hogy Max visszatér az országba? Noelle összeszedett arckifejezése enyhén megváltozott e szavak hallatán. Abban a pillanatban a közlekedési lámpa pirosra váltott. Hendrix simán megállította az autót. A fékezés nem volt hirtelen. Noelle-t egy pillanatra váratlanul érte a hír, ezért a teste enyhén előre lendült. A biztonsági öv visszarántotta a helyére. Hendrix rápillantott Noellere. – Anya azt mondta, nagyon jól van külföldön. Már annyi év eltelt. Egyáltalán nem tartottátok a kapcsolatot? – kérdezte Sandra. – Nem – válaszolta Noelle. A hangja nyugodt maradt, bár a kezét az ölében szorosan ökölbe szorította. – Milyen kár. Annyira közel álltatok egymáshoz régen – motyogta Sandra. Aztán Hendrixhez fordult. – Emlékszel rá, Hendrix? Max… – Tudom. Ő a Quinlan család házasságon kívüli fia – válaszolta Hendrix ezúttal gyorsan. A „házasságon kívüli fiú” szavakat habozás nélkül mondta ki. Noelle nem tudta megállni, hogy ne ráncolja a homlokát erre. Még Sandra is pillanatnyilag megdöbbentnek tűnt, de Hendrix nyers szavai után nem sokkal helyeslően bólintott. – Igen… Ő az. Noelle osztálytársa volt, és mindannyian együtt lógtunk. Kár, hogy külföldre ment. – Mindig azt hittem, hogy ő és Noelle tartani fogják a kapcsolatot, de úgy látszik, nem… Sandra hangja elhalkult, tekintete Noellere szegeződött. Noelle-nek nevetségesnek tűnt Sandra viselkedése. Nem értette, miért hozza fel mindezt Hendrix előtt. Éket akart verni közéjük? Vagy azt remélte, hogy féltékennyé teszi Hendrixet? Ha ez volt a terve, akkor nagyon rosszul mérte fel a helyzetet – Hendrix nem az a típus, akit ilyesmi érdekel. Talán ezt ő maga is felismerte, Sandra a hátralévő út során elcsendesedett. Mire Hendrix megállította az autót, Noelle észrevette, hogy Sandra elaludt. Bár Noelle nem különösebben kedvelte őt, be kellett vallania, hogy Sandra gyönyörűen néz ki. Becsukott szemmel békésnek tűnt álmában. Apró alakja gyengédséget sugárzott, és felkeltette az emberben a védelmező ösztönt. Miközben Noelle azon gondolkodott, hogy fel kellene-e ébresztenie Sandrát, Hendrix odasétált és kinyitotta a hátsó ajtót. Habozás nélkül a karjaiba emelte Sandrát. A mozdulat kissé felébresztette Sandrát. Kinyitotta a szemét, még félig álmosan, és motyogta: – Rix. Aztán ösztönösen átkarolta a nyakát. Miután kényelmesen elhelyezkedett a karjaiban, újra elaludt. A mozdulataik olyan simák és természetesek voltak, mintha már számtalanszor megtették volna.