A vérzés miatt lépéseket kellett tenni a baba megmentése érdekében. A hír úgy sújtotta Averyt, mint egy tonnányi tégla. Pánik fogta el, szinte megbénult. – Doktor úr, és ha nem akarom megtartani a babát? Épp Elliotttól készült elválni, a terhesség a legrosszabbkor jött. Az orvos elgondolkodva nézett Averyre, majd megszólalt: – Miért nem akarja? Tudja egyáltalán, hányan vágynak babára, mégsem lehet nekik? Avery lesütötte a szemét, és elhallgatott. – A férje miért nem jött el önnel? – kérdezte az orvos. – Még ha nem is akarja megtartani a gyermeket, előbb vele kellene megbeszélnie. Avery összevonta a szemöldökét. Az orvos látta a reakcióját, felvette a kartonját, majd így szólt: – Még csak 21 éves? Akkor nem is házas? – De… Vagyis, mintha nem is lennék! – mondta Avery. Úgyis válófélben voltak. – A művi vetélés nem egyszerű beavatkozás. Még ha szeretné is, ma már nem tudom beilleszteni a programba. Menjen haza, és gondolja át alaposan. Bármi is legyen a kapcsolata a barátjával, a gyermek ártatlan. Az orvos átnyújtotta Averynek a leleteit, majd hozzátette: – Mivel vérzése van, nem tudom garantálni, hogy meg tudjuk menteni a babát. Avery szíve meglágyult. – Mit kell tennünk, hogy megmentsük? – kérdezte. – Nem akart abortuszt? Meggondolta magát? – kérdezte az orvos. – Csinos lány, a gyermeke is szép lesz. Ha meg akarja tartani, felírok gyógyszereket. Egy hétig ágyban kell maradnia, utána jöjjön vissza kontrollra. … A perzselő nap szinte elvakította Averyt, ahogy kilépett a kórházból. A hideg verejték átitatta a hátát, a lábai ólomsúlyúak voltak. Teljesen elveszettnek érezte magát. Nem tudta, hová menjen, kihez forduljon. Egy dologban volt biztos: Elliot nem tudhatja meg. Különben a testőrei szó szerint a műtőasztalra hurcolnák. Még nem döntötte el, hogy megtartja-e a babát. A gondolatai összevissza kavarogtak, előbb le kellett nyugodnia, hogy tisztán lásson. Fogott egy taxit, és a nagybátyjához, Ron bácsihoz hajtatott. A szülei válása óta Avery édesanyja, Laura Jensen a bátyja házába költözött. Ron Jensenék nem voltak olyan gazdagok, mint a Tate család, de azért jómódúak voltak. – Avery! Egyedül jöttél? – kérdezte Ron felesége, Miranda Jensen. Az arca azonnal elkomorodott, amikor látta, hogy Avery üres kézzel érkezett. – Hallottam, hogy legutóbb, apádnál, telepakoltad magad drága ajándékokkal. Úgy látszik, az etikett nem számít, ha nem a saját otthonodba jössz. Miranda eredetileg vendégszeretően akarta fogadni Averyt, de a látványtól, hogy a lány üres kézzel érkezett, teljesen elszállt a jókedve. Avery meglepődött. – Sajnálom, Miranda néni. Nem akartam. Legközelebb hozok valamit – mondta. – Hagyd csak! Úgy néz ki, kirúgtak a Foster házból – mondta Miranda gúnyosan. – Azt hallottam, Elliot Foster felébredt. Ha egy kicsit is törődne veled, nem itt sírnál az anyádnál, nem igaz? Avery arca elpirult a szidalmaktól. Látva, hogy a lányát bántják, Laura azonnal közbelépett: – Még ha ki is rúgták a lányomat a Fosteréktól, nem kellene gúnyolódnod vele. – Csak az igazat mondom! Miért kell ennyire érzékenynek lenned, Laura? – vágott vissza Miranda. – Ne felejtsd el, kinek a házában laksz. Ha van rá pénzed, nyugodtan elköltözhetsz! Laura dühös volt, de tudta, hogy nem győzhet Mirandával szemben. Avery szíve összeszorult, ahogy végignézte a jelenetet. Tudta, hogy Ron bácsi háza nem olyan ideális az anyjának, mint a Tate-ház, de azt hitte, azért nem olyan rossz. Fogalma sem volt, hogy ilyen feszült a viszony Laura és Miranda között. – Talán el kéne költöznöd, anya, és bérelni valamit? Van egy kis pénzem… – javasolta Avery komolyan. Laura bólintott. – Rendben, akkor megyek, és összepakolok – mondta. Avery és Laura alig fél óra múlva kijöttek Ron házából, és beültek egy taxiba. – Ne aggódj értem, Avery – mondta Laura keserű mosollyal. – Az évek során félretettem egy kis pénzt. Csak azért maradtam ott, mert a nagymamád beteg volt, és én ápoltam. Ha nem lett volna ő, már régen elköltöztem volna. Avery lesütötte a szemét, majd egy pillanatnyi gondolkodás után megszólalt: – Miranda néninek igaza van, tudod? Pár nap múlva elválok Elliotttól. Laura megdöbbent, majd azonnal vigasztalni kezdte a lányát. – Semmi baj. Még nem végeztél az egyetemmel. Most a válás után rendesen felkészülhetsz a vizsgákra. – Igen – válaszolta Avery, és a fejét Laura vállára hajtotta. – Nem megyek vissza a Tate-házba a válás után. Lakjunk együtt, anya! Nem akarta elmondani az anyjának, hogy terhes. Laura teljesen kétségbeesne. Amikor Avery aznap este visszatért a Foster-villába, a hatalmas nappaliban szinte hallani lehetett a tű leesését. Mrs. Cooper hirtelen, a semmiből bukkant fel, és Avery majdnem szívrohamot kapott. – Vacsorázott már, kisasszony? Készítettem önnek ételt. És vettem tampont is. – Köszönöm, Mrs. Cooper. Már ettem. Miért van ilyen csend? Elliot nincs itthon? – kérdezte Avery, mielőtt belépett a szobájába. – Elliot úr még nem tért vissza. Az orvos azt mondta neki, hogy pihenjen otthon, de nem hallgatott rá – sóhajtott Mrs. Cooper. – Mindig is önfejű volt. Senki sem parancsolhat neki. Avery halkan bólintott. A kevés találkozásuk ellenére Elliot mély benyomást tett rá. Lázadó, könyörtelen és elviselhetetlenül arrogáns volt. A kis szimpátia, amit a betegsége alatt érzett iránta, teljesen elpárolgott, miután magához tért. Avery hánykolódott az ágyban egész éjjel. A gyermekre gondolt, aki a testében növekedett. Nemcsak hogy nem volt nyugodtabb, mint a kórházban, hanem még nyugtalanabbnak érezte magát. A következő reggel szinte azonnal eljött. Avery nem akart Elliotba botlani, ezért egy darabig nem hagyta el a szobáját. Mrs. Cooper 9:30-kor kopogott az ajtaján: – Elliot úr épp most ment el, kisasszony. Most már jöhet reggelizni. Avery nem számított arra, hogy Mrs. Cooper pontosan tudja, mire gondol, és elpirult. Reggeli után telefonhívást kapott. Egy egyetemi csoporttársa volt, aki egy kézirat fordítását ajánlotta fel neki. – Tudom, hogy most a diplomamunkáddal vagy elfoglalva, de ez a kézirat gyerekjáték lesz neked. Jól fizet, de ma délig meg kell lennie. Averynek szüksége volt a pénzre, ezért egy pillanatnyi gondolkodás után igent mondott. 11:30-ra befejezte a kézirat fordítását, és el akarta küldeni a fájlt a csoporttársának, miután kétszer ellenőrizte, hogy nincs-e benne hiba. Hirtelen villogni kezdett a laptop képernyője. Avery rémülten nézte, ahogy a képernyő kékre, majd feketére vált… A laptopja teljesen összeomlott! Szerencsére a fájlt elmentette egy USB-meghajtóra. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mielőtt kihúzta az USB-meghajtót a laptopból. Találnia kellett egy másik számítógépet, hogy elküldje a fájlt a csoporttársának. – Mrs. Cooper, valami baj van a laptopommal, de sietek. Van másik számítógép a házban? Csak egy fájlt kell elküldenem. – Van, de az Elliot úré. Avery szíve majdnem megállt. Nem merte használni Elliot számítógépét. – Ez csak egy fájl. Nem tarthat sokáig, igaz? Amikor Mrs. Cooper látta, hogy Avery mennyire aggódik, azt mondta: – Elliot úr ijesztő lehet, de azért nem olyan rossz. Mivel siet, nem hiszem, hogy hibáztatná önt. Avery ránézett az órára. Már 11:50 volt, és délig el kellett küldenie a fájlt. Elliot dolgozószobája a villa második emeletén volt. Amíg beteg volt, a takarítókon kívül senki sem lépett be a szobába. Avery rettegett attól, hogy Elliot rajtakapja, de ugyanakkor nagyon is akarta azt a könnyű pénzt. Szüksége volt a készpénzre. Ha az abortusz mellett dönt, össze kell gyűjtenie a műtétre. A gyermek nem csak az övé volt. Ellioté is, így a számítógépének a használata tekinthető az ő hozzájárulásának az orvosi költségekhez. Avery belépett a dolgozószobába, egyenesen az íróasztalhoz ment, és bekapcsolta a számítógépet. Épp azon gondolkodott, mihez kezd, ha a számítógép jelszóval védett, amikor a képernyő hirtelen felvillant.