A számítógép nem volt jelszóval védve, szinte azonnal bekapcsolt. Olyan gyors volt, hogy Avery szíve majd kiugrott a helyéből. Mély levegőt vett, bedugta az USB-meghajtót, és belépett a levelezésébe. Amint bejelentkezett, szinte repesve küldte át a fájlt az osztálytársának. Szinte már gyanús volt, milyen simán ment minden. Még délelőtt sikerült elküldenie a fájlt. Avery egy pillanatig sem mert tovább maradni a dolgozószobában. Miközben kikapcsolta a gépet, keze remegni kezdett, és véletlenül megnyitott egy fájlt. A fájl hirtelen felugrott a képernyőn, ő pedig kíváncsian, tágra nyílt szemekkel meredt a tartalmára. … Avery öt perccel később jött ki a dolgozószobából. Mrs. Cooper megkönnyebbülten sóhajtott fel: – Látja? Mondtam én, hogy Elliot úr nem fog ilyen hamar visszajönni. Averyt elöntötték az érzelmek. Úgy érezte, mintha Elliot legsötétebb titkára bukkant volna. Egyáltalán nem lett volna szabad használnia a gépét. – Vannak biztonsági kamerák a dolgozószobában, Mrs. Cooper? – kérdezte Avery. – Egy van a dolgozószoba előtt – felelte Mrs. Cooper. Avery elfehéredett. – Akkor biztosan rá fog jönni, hogy a szobájában voltam. – Majd elmondja neki, ha megjön. Nem volt ott tíz percig sem. Nem hiszem, hogy haragudni fog – nyugtatta Mrs. Cooper. Avery telefonja megcsörrent, és látta, hogy pénzt utaltak a számlájára. Az osztálytársa átutalt neki 320 dollárt. Nem számított ilyen magas összegre. Mindössze két óra alatt 320 dollárt keresett! A pénz azonnal eloszlatta a szorongását. Nem akarta használni Elliot gépét, és nem akarta látni, amit látott. Mindent el fog neki mondani, amint hazaér, és reméli, hogy nem fog haragudni. Egyébként is beleegyezett a válásba. Ha vége lesz, soha többé nem fogják keresztezni egymás útját. Bármilyen titka is van, az őt nem fogja érinteni. Ebéd után Avery visszatért a szobájába, és bezárta az ajtót. Leült a fésülködőasztal elé, lepillantott a lapos hasára, és halkan suttogta: – Én sem akarlak elveszíteni, kicsim, de nehezebb dolgod lesz, mint nekem, ha megtartalak… Talán a terhességgel járó fáradtság miatt, hamarosan elaludt az asztalnál. Aznap délután vad lépések zaja ébresztette fel Averyt a szobán kívül. Mielőtt magához térhetett volna, az ajtó berobbant. – Asszonyom – mondta Mrs. Cooper rémülten –, megérintett valamit Elliot úr számítógépén? Avery szíve a torkában dobogott. – Itthon van? Rájött? Mrs. Cooper teljesen kétségbeesett: – Nem azt mondta, hogy csak egy fájlt küldött el? Elliot úr azt mondta, hogy valami máshoz is hozzányúlt. Most tombol a dolgozószobában! Nem tudom, hogy fogom tudni ebből kihúzni, asszonyom! Avery annyira szorongott, hogy a szíve majd kiugrott a mellkasából. Egyetlen gondolat járt a fejében: vége van! Ilyen tempóban talán nem is lesz szüksége válásra, mert Elliot valószínűleg meg fogja ölni. Avery szeme megtelt könnyel. – Sajnálom, Mrs. Cooper. Nem akartam a dolgaihoz nyúlni. Remegett a kezem, amikor ki akartam kapcsolni, és véletlenül megnyitottam. Esküszöm, csak egy pillantást vetettem rá, aztán kikapcsoltam… Mrs. Cooper hitt neki, de nem tehetett semmit. – Az imént rám förmedt. Lehet, hogy nem sokáig tudom megtartani ezt az állást. Avery szíve vadul kalapált. Kész volt elfogadni a büntetést, de nem akarta Mrs. Coopert is magával rántani. Kiment a szobából, és úgy döntött, hogy elmagyarázza Elliotnak a történteket. Ebben a pillanatban kinyílt a lift az első emeleten, és egy testőr kitolta Elliot tolószékét. A háznak csak három emelete volt, de liftet szereltettek be. Avery óvatosan figyelte a tolószékben ülő Elliotot. Arca sötét és félelmetes volt, a szemében pedig düh lángolt. Sejtette, hogy haragudni fog a történtek miatt, de nem gondolta, hogy ennyire. – Sajnálom, Elliot – mondta Avery rekedten. – A laptopom ma reggel elromlott, ezért engedély nélkül használtam a gépedet. Mrs. Coopernek ehhez semmi köze. Megpróbált megállítani, de nem hallgattam rá. Mindent a saját nyakába vett. A testőr megállította a tolószéket, amikor a nappaliba értek, Avery pedig felnézett rá. Elliot szeme enyhén vörös volt. Úgy tűnt, nagyon feldühítette. Avery hangja remegett, amikor újra megszólalt: – Sajnálom. – Mindent láttál, igaz? – kérdezte Elliot mély, hideg hangon, ami a csontjáig hatolt. Összekulcsolta a kezét, látszólag nyugodt volt, de az ujjpercei fehérek voltak. Ha nem lenne a tolószékhez kötve, valószínűleg eltörné a nyakát. Ez az ostoba, vakmerő nő! Tényleg azt hiszi, hogy ő itt a ház úrnője? Hogy merészelt bemenni a dolgozószobájába és a dolgaihoz nyúlni? A pokolba vele! Avery bólintott, majd hevesen megrázta a fejét: – Már alig emlékszem valamire. Csak egy pillantást vetettem rá, aztán kikapcsoltam! Őszintén szólva nem akartam megsérteni a magánéletedet. Csak annyira ideges voltam. Nem tudom, hogy nyitottam meg azt a fájlt… – Kuss! – förmedt rá Elliot. Még undorítóbbnak találta a magyarázkodását. – Menj a szobádba! Ki ne tedd onnan a lábad, amíg el nem válunk! Avery lenyelte a magyarázatot, amit mondani akart. Megfordult, és gyorsan visszament a szobájába. Érezte az utálatot, amit Elliot iránta érzett. Miután Avery ajtaja becsukódott, Elliot ádámcsutkája megmozdult a torkában. – Ne kapjon ételt – mondta Mrs. Coopernek. Házi őrizetbe zárja, és éhen akarja éheztetni? Mrs. Cooper sajnálta Averyt, de nem mert ellentmondani. Elliot házában az ő szava volt a törvény. … Két nappal később Rosalie vérnyomása stabilizálódott, és kiengedték a kórházból. Azonnal Elliot házába sietett. – Hogy vagy, Elliot? Mit mondott az orvos? Mikor tudsz újra lábra állni? – csiripelte Rosalie jókedvűen, miközben kedvesen mosolygott a fiára. – Az orvos azt mondta, hogy jól gyógyulok – válaszolta Elliot. – Van valamit, amit meg szeretnék veled beszélni, anya. Rosalie arca elkomorult: – A házasságodról van szó? Én szerveztem. Avery egy kedves lány, és nagyon szeretem… Hol van egyébként? Csak nem kergetted el? – Nem – felelte Elliot, majd intett Mrs. Coopernek. Mrs. Cooper azonnal Avery szobája felé indult. Két napja nem evett és nem ivott semmit. Mrs. Cooper aggódott, hogy van.