Rosalie a nyitott ajtóból kémlelte a szobát. Avery összekuporodva ült a fal tövében, térdeit szorosan átölelve. Kibontott haja ziláltan omlott alá. Megzavarodottan emelte fel a fejét, amikor meghallotta a zajt az ajtó felől. "Avery! Mi történt veled?" - Rosalie szavai szinte kiugrottak belőle. Amikor meglátta Avery arcát, mely fehérebb volt a papírnál, azonnal az egekbe szökött a vérnyomása. "Hogy nézel ki? Ő volt… Elliot volt az? Bántalmazott?" Rosalie hangja alig hallhatóan remegett. Avery lesoványodott. Arcából teljesen eltűnt a szín, száraz ajkait finom repedések szabdalták. Mellkasa szabálytalanul emelkedett és süllyedt. Szólni akart, de a hangja elhagyta. Cooper asszony egy pohár meleg tejjel érkezett, és átnyújtotta Averynek. "Először igyon egy kis tejet, asszonyom. Ne féljen. Rosalie asszony itt van, most már ehet." Rosalie szemöldöke haragosan összehúzódott. "Mi ez? Elliot nem engedi, hogy Avery egyen? Hogy tudott így lefogyni? Éhen akarja őt halasztani?" A látvány mélyen megrázta Rosalie-t. Beviharzott a nappaliba, és fia elé állt. "Elliot, Avery az a feleség, akit én választottam neked. Mit gondoljak, ha így kínozod? Mit fognak mások gondolni?" "Meg kell fizetnie a hibáiért. Ha nem miattad lenne, azt hiszed, eddig itt tartottam volna?" - felelte Elliot hideg, közönyös hangon. Szerinte két napig éheztetni sokkal kegyesebb volt, mintha eltörte volna a karját. Olyasmihez mert nyúlni, amihez nem lett volna szabad. Átlépett egy határt. Hogy bocsáthatna meg neki ilyen könnyen? "Milyen hibát? Mit tett Avery?" - kérdezte Rosalie. A szemében Avery egy okos, jól nevelt és figyelmes lány volt. Soha nem lenne annyira ostoba, hogy szándékosan feldühítse Elliotot. Elliot összeszorította a száját, és nem válaszolt. "Tudom… tudom, miért nem akartál soha megnősülni és gyereket vállalni" - mondta Rosalie. "Elliot, éppen azért nem engedhetem, hogy ezt tedd, mert pontosan tudom, mire gondolsz. Avery egy jó lány. Nem baj, ha nem szereted. De együtt kell maradnotok, még akkor is, ha csak papíron vagytok házasok!" Ekkor Rosalie szemét elöntötték a fájdalom könnyei. Minél többet beszélt, annál jobban felzaklatta magát, a szeme pedig vérben forgott. Elliot már visszavágott volna, amikor észrevette anyja állapotát. Jelt adott a testőrének, hogy tartsa őt vissza. "Amíg élek, nem üldözheted el Averyt! A válás nem jöhet szóba… Keress egy lányt, aki tetszik neked. De nem engedem, hogy egyedül töltsd a hátralévő életedet!" - mondta Rosalie, miközben a testőr a kanapéhoz vezette. A feje egyre jobban szédült. Érezte, hogy fulladozik, miközben ezeket a szavakat kimondta. Alig fél perc múlva Rosalie feje oldalra billent, és visszazuhant a kanapéra. Az idős asszonyt, akit aznap reggel engedtek ki a kórházból, azonnal visszavitték. Elliot nem számított arra, hogy anyja ennyire makacs lesz. Arra sem, hogy ennyire dühös lesz. Azt hitte, az Averyvel való helyzetet gyorsan el lehet rendezni, de úgy tűnt, akadályokba ütközik. Nemcsak Averyt gyűlölte, hanem minden nőt elutasított. Lehetetlen volt, hogy találjon egy másik nőt csak azért, hogy elválhasson Averytől. … A vendégszobában Avery lassan kortyolgatta a tejet, és érezhetően jobban lett. Hallott mindent, ami a szobán kívül történt. Elliot nem mondott sokat, de mégis sikerült annyira felbosszantania az anyját, hogy az elájult. Cooper asszony egy tál zabkását hozott Averynek. Aztán fogott egy kefét, és elkezdte kifésülni Avery összekuszálódott haját. "Hallotta, asszonyom? Amíg Rosalie asszony él, Elliot úr nem fogja elküldeni" - vigasztalta Cooper asszony. Avery két napja éhezett. Kimerült és erőtlen volt, de egy dologban biztos volt. "Válni akarok" - mondta rekedtes hangon, de minden szava tisztán érthető volt. "Akár akarja, akár nem, el fogok válni tőle." Egy percet sem akart tovább ebben a pokolban maradni! Soha többé nem akarta látni azt a szörnyeteget, Elliot Fostert! "Ne szomorkodjon, asszonyom" - mondta Cooper asszony zavartan. "Egyen egy kis zabkását. Megyek, és megnézem, mi történik." Amikor Cooper asszony az ajtóhoz ért, látta, hogy a testőr Elliotot tolja a kerekesszékében, és azonnal megszólalt: "Asszonyom állapota jelenleg nem stabil, Elliot úr." Elliot arckifejezése ugyanolyan volt, mint mindig, de a szeme jéghideg maradt. Cooper asszony félreállt, a testőr pedig betolta Elliotot a szobába. Avery hirtelen felemelte a fejét, és a tekintetük találkozott. Mintha szikrák repkedtek volna a levegőben. "Váljunk el, Elliot!" - mondta Avery, és letette a zabkásás tálat. Felkapta a csomagjait, és odament hozzá. Már két nappal korábban összepakolt, és bármikor készen állt arra, hogy elhagyja a helyet. "Menj, és vegyél el valakit, akit igazán szeretsz!" - mondta sokkal keményebb hangon. Elliot szeme összeszűkült. "Ennyire gyűlölsz? Nem gondolod, hogy hibáztál?" "Hibáztam. Nem kellett volna használnom a számítógépedet" - mondta Avery, és próbálta visszanyerni a lélegzetét. "Megkaptam a büntetésemet, szóval egyenlőek vagyunk. Nálad vannak a válási papírok? Ha nincsenek, azonnal elintézem őket…" Látva, hogy Avery alig várja, hogy megszabaduljon tőle, Elliot lassan, elnyújtva válaszolt: "Mondtam én, hogy vége a büntetésednek?" Avery döbbenten meredt rá. Mintha fejbe verték volna. "Mivel ennyire gyötrelmes mellettem maradnod, továbbra is Foster feleség leszel!" Elliot hangja nem tűrt ellentmondást. Ez parancs volt. "El fogunk válni, csak nem most" - tette hozzá, mielőtt a testőre eltolta volna. Avery undorral nézte a távolodó hátát, és összeszorította a fogát. Kicsoda ő, hogy megmondja neki, elváljon-e vagy sem? Azt hiszi, csak azért, mert ő nem akarja, Avery nem fog módot találni rá? Averyt hirtelen szédülés fogta el. A lába remegni kezdett, és úgy érezte, mintha minden ereje elszállt volna. Azonnal lefeküdt az ágyra. Amint vízszintesbe került, lassan megnyugodott. Végül is Elliot nem mondta, hogy soha nem fog elválni tőle. Az anyja beteg, ezért egyelőre csak halogatja. Ha ez a helyzet, akkor csak türelmesnek kell lennie és várnia. Avery egy hét múlva teljesen felépült. Reggeli után elment a kórházba egy kivizsgálásra. Erős megérzése volt, hogy elvesztette a babát. Elliot két napig éheztette. Egy falatot sem evett, és csak csapvizet ivott, amikor szomjas volt. Ilyen körülmények között csak a túlélésre koncentrálhatott. A méhében lévő gyermek biztosan éhen halt addigra. Amikor megérkezett a kórházba, az orvos ultrahangot rendelt el Averynek. Az ultrahangvizsgálat alatt nagyon lehangolt volt. "Doktor úr, elvesztettem a babát?" "Miért gondolja ezt?" - kérdezte az orvos. "Két napig nem ettem semmit… A baba állapota már eleve sem volt jó…" "Ó, két nap éhezés nem gond. Néhány kismamának olyan erős a reggeli rosszulléte, hogy egy egész hónapig alig eszik valamit" - válaszolta az orvos. Avery szíve összeszorult. "Szóval, a babám…" "Gratulálok! Két petezsák van a méhében. Ikreket vár."