– Tally, hol a fenében van a kenyérpirítód? – kérdeztem, miközben végigpásztáztam a konyhát, azt az egyetlen készüléket keresve, amelyik mintha nem a pulton lenne. – Öhm, ezt tényleg tőlem kérdezed? – A konyhapult felé indulva felhúzta magát rá, leült, beleharapott egy aranyszínű, piros almába, és nézte, ahogy minden szekrényben kutatok. Semmi segítséget nem nyújtott, és ez már most idegesített. Alig aludtam valamit azután, ami előző nap történt köztem és James között. Tiltakozóan nyögve felálltam, csípőre tett kézzel néztem rá. – Hogy a fenébe nem tudod, hol van? Ez a te házad. Vállat vonva, szemeit forgatva tovább evett. Csak akkor merevedtem le, amikor James belépett a konyhába. A teste gyengéden súrolta az enyémet, miközben a kávéfőzőhöz ment. – Jó reggelt, hölgyeim – mondta mosolyogva, vidám hangon. – Jó reggelt, apu – mondta Tally, miközben a szeme lassan rám siklott. – Jól indul a reggeled, Becca? Épp akkor kellett megszólítania, amikor Tally is ott volt. Valamilyen módon örültem, hogy szóba áll velem, de a gondolat, hogy mi történt köztünk a medencében, folyton kavargott a fejemben. – Öhm, igen. – Rövid válaszomat Tally nem vette észre, de James felé fordulva láttam, ahogy a szája sarka felhúzódik, miközben a szemeiben ott bujkált a vidámság. – Nagyszerű. Nos, ha ma nincs semmi dolgod, javaslom, hogy ússz egyet a medencében. Gyönyörű nap van egy kis csobbanásra. Zavartság öntötte el az arcom a megjegyzésétől, gyorsan megköszörültem a torkom, és feladtam a kenyérpirító keresését. Mi értelme lett volna? Az étvágyam már régen elszállt. – Ma nem lesz időnk úszni, apa. Becca és én beugrunk a városba vásárolni és iszogatni – mondta Tally boldogan, miközben leugrott a pultról. James szeme elkerekedett, miközben elmosolyodott. – Ez jól hangzik. Csak ne felejtsétek el, lányok, ha isztok, szóljatok, és küldök egy autót, hogy értetek jöjjön. – Igen, tudom, apa – nyögte Tally, mire elnevettem magam. Sosem szűnt meg ámulatba ejteni, hogy mennyire tudott gyerekesen viselkedni. A legtöbb ember bármit megadna azért, hogy a szülei így törődjenek velük, ő pedig mindig úgy viselkedett, mintha ez probléma lenne. – Rendben van akkor – sóhajtott James. – Nos, nekem mennem kell. Majd később találkozunk. Próbáljatok meg nem bajba kerülni. Utolsó szavait az enyémen időző szemekkel mondta. Nem voltam benne biztos, mire célzott, de nem is voltam benne biztos, hogy ki akarom deríteni. – Kellemes napot, Mr. Valentino. A mosoly az ajkán elhalványult a búcsúmra. A csipkelődő mód, ahogyan a vezetéknevén szólítottam James helyett, biztosan a bőre alá ment. Valami, amire biztos voltam, hogy később fel fogja hozni. Pár órával később Tally-vel szemben ültem, három olyan barátjával, akikkel még nem találkoztam. A tengerparti étterem csodálatos volt, és bár az elmúlt hét nem volt más, mint káosz, örültem egy csendes, normális ebédnek. – Szóval, mi a véleményed eddig Miamiról? – kérdezte egy Tony nevű srác, miközben ajkait egy magas margaritához emelte, és mohón belekortyolt. – Nos, nem vagyok itt először. De élvezem. A szeme meglepetten elkerekedett, miközben Tally felé pillantott. – Miért csak most találkozunk vele, ha már járt itt korábban? Tally felvonta a szemöldökét, miközben a telefonjáról a férfira pillantott, majd vissza rám. – Ó, hát, öt éve nem volt itt. – Igen, a szüleimmel bonyolulttá váltak a dolgok, ezért egy ideje nem voltam itt. Bólintott anélkül, hogy továbbment volna, és figyelmen kívül hagyott, és elkezdett a többiekkel beszélni egy őrült buliról, ami a nyár folyamán lesz. A szórakozás, amit egykor éreztem, lassan alábbhagyott, és mielőtt sokat gondolkodhattam volna, a telefonom egy olyan névvel csörgött, akit nem számítottam, hogy látok. – Öhm – elnézést. Fel kell vennem ezt a hívást. Tally szeme találkozott az enyémmel, miközben összevonta a szemöldökét zavartan, amikor Chad nevét mutogattam neki. Egy pillanatra azt hittem, hogy egy kis harag villan fel a mélyén, de gyorsan eltűnt. – Halló? – mondtam a telefonba, miközben eltávolodtam az asztaltól. Őszintén szólva, Chad volt az utolsó ember, akivel beszélni akartam, de valamiért nem tudtam ellenállni a telefon felvételének. – Szia, gyönyörűségem. Mit csinálsz? A hangja már nem izgatott, amikor beszélt, és bár egy üres gödör képződött a gyomromban, megpróbáltam elhessegetni a hiányából adódó érzést. – Miért érdekel, Chad? Ez nem lehet komolyan egy társasági hívás. – Ne légy ilyen – sóhajtott a telefonba. – Hiányzol, Becca. Hülye voltam korábban, és el akartam mondani, hogy Miamiba jövök érted. Vannak barátaim lent, és meglátogatom őket… és téged is, ha engeded. – Komolyan? – gúnyolódtam. – Megcsaltál, Chad. Mitől gondolod, hogy látni akarlak? – Becca, kérlek – sóhajtott újra. – Csak találkozzunk egy italra, és beszélgessünk, amikor beérek a városba. Hadd mutassam meg, mennyire sajnálom. Nem akartam a játéka áldozatává válni, de egy részemnek tisztán kellett látnia. Tudni akartam, kivel találkozgatott. Az egyetlen bizonyítékom egy ponton egy pár egyedi fekete bugyi volt, amit a szobájában találtam. Egy olyan minta, amit még sosem láttam, kézzel készítettnek tűnő csipkemintákkal. Nem lehetett túl sok nő, akinek ilyenek lennének, és megnyugtatna, ha tudnám, kié. – Nem tudom – sóhajtottam. – Talán. De őszinte leszek. Nem akarok. – Rendben van. Elfogadom a talánt – válaszolta gyorsan. – Megígérem, hogy nem bántalak többé. Hazugságok. Mind hazugságok voltak. – Igen, persze. Mennem kell. Letéve a telefont, a zsebembe dugtam, és a tengerre néző korlátnak támaszkodtam. A hangja sok szörnyű emléket hozott vissza, és mindezek ellenére csak békét akartam találni. Békét tőle távol, és az élettől, ami vele volt. Egy esélyt, hogy valami újat kezdjek. – Becca, jól vagy? – kérdezte Tally, mire megfordultam, és láttam, hogy zavart arccal felém sétál. – Öhm, igen. Jól vagyok – válaszoltam, elhessegetve az érzéseimet. – Mit akart Chad? A fejemet rázva vállat vontam, mielőtt visszafordultam, hogy a tengerre nézzek. – Tudatni velem, hogy a városba jön, és látni akar, mert hiányzom neki. – Hiányzol neki? – mondta egy kicsit túl negatív hangon. Mintha lehetetlen lenne, hogy Chad hiányoljon engem. – Igen. – Visszafordultam, hogy ránézzek, és védekező álláspontot vett fel, karba tette a kezét a mellkasán, és megrázta a fejét. – Ne tedd, Becca – mondta határozottan. – Már egyszer megbántott. Tényleg hagyod, hogy újra megtegye? Szerintem maradj távol tőle. Nyilvánvaló, hogy egy másik lány tartja őt számon most. A szavai bántottak, és nem értettem, miért nem gondolkodik, mielőtt kinyitja a száját. – Hű, köszi, Tally. – Nézd – válaszolta, mélyet sóhajtva –, sajnálom. Csak nem akarom, hogy megbántsanak. Te vagy a legjobb barátnőm, csajszi. Jobbat érdemelsz nála. Tudtam, hogy csak vigyáz rám, és talán igaza is van. Jobbat érdemlek, de már ettől a gondolattól is rosszul voltam. Különösen, mivel az apja megkedvelt engem, és én imádtam minden figyelmet, amit adott. Még akkor is, ha nem könnyítem meg a dolgát. – Igazad van. Miért nem megyünk iszogatni, és felejtjük el Chadet? – nevettem, mire megfogta a karomat, és az asztal felé vettük az irányt. Nem voltam egy nagy ivó, de az a beszélgetés után mindenképpen szükségem volt valamire. ***** Órákkal később botladozva tértünk vissza Tally otthonának ajtaján, miközben a nevetés visszhangzott körülöttünk. Nem voltam biztos benne, hogy az apja otthon van-e, de mindketten ittunk, és egyikünk sem törődött vele. – Úristen, Becca. Ez annyira jó volt ma este! – visította, miközben segítettem neki felmenni a lépcsőn a szobája felé. – Igen, az volt. Most pedig menjünk be a szobádba, és feküdj le aludni. – Ó, az ágyam! – visította újra, amikor elértük a legfelső emeletet, és beléptünk a szobájába. Miután eltelt egy kis idő azzal, hogy levetkőztettem és ágyba dugtam, a szobámba mentem, hogy levetkőzzek. Sürgősen át kellett öltöznöm, és talán ennem is valamit. Az alkohol a szervezetemben nem volt olyan rossz, mint Tally-é, de ételre és hidratálásra mindenképpen szükség volt, ha nem akartam, hogy másnap másnapos legyek. Felvettem egy piros hálóinget, ami a combom közepéig ért, kioldottam a hajam, és hagytam, hogy a hátamra omoljon, miközben elhagytam a szobámat, és lábujjhegyen lementem a lépcsőn a konyha felé. A villany teljesen le volt oltva, és a sötét szobák megnehezítették a tájékozódást. De őszintén szólva jobb volt, mint felébreszteni Jamest. Az utolsó dolog, amivel foglalkozni akartam, az James volt. Azóta kavargott a fejemben, amióta ideértem, és mindaz után, amit velem tett, többet akartam. A teljes lényét akartam, és az alkohol hatására nem tudtam ezt a nehezen elérhető játékot játszani. Több mint szívesen alávetném magam neki. Mielőtt a lábam újra a csempére ért volna, éreztem egy széllökést, majd egy kéz a derekamra kulcsolódott, miközben egy másik a szám elé került. Félelemtől és pániktól sikoltozva hadonásztam a test ellen, megpróbáltam kiszabadulni, de sikertelenül. Bárki is volt az, szilárdan fogott, és az utolsó dolog, amit akartam, az volt, hogy meghaljak. Mégis, ahogy egy lehelet futott végig a fülemen és a nyakamon, nem tudtam nem felizgatódni. – Mondtam, hogy ezt később befejezzük – suttogta a hang. – Azóta vártalak, amióta elmentél, és alig várom, hogy újra sikoltozz. Bárhol felismertem volna azt a hangot, és gyakran gondoltam rá.