Clairessa szemszögéből Az este nem is lehetett volna tökéletesebb. Épphogy lediplomáztam szoftvermérnökként, az évfolyam legjobbjaként, és megkaptam álmaim állását a Storm Innovations-nél – a cégnél, ami Adrian, a barátom apjáé. Végre minden a helyére került az életemben. Adrian lakása előtt álltam, egy üveg pezsgővel a kezemben, izgatottan, hogy elújságoljam neki a jó hírt és ünnepeljünk. Minden részletet megterveztem az estére. Koccintunk a jövőnkre, nevetünk az elmúlt évek nehézségein, és talán még arról is beszélünk, hogy megtegyük a következő nagy lépést a kapcsolatunkban. Hetek óta erről a pillanatról álmodoztam, és most, hogy végre itt volt, úgy éreztem, semmi sem ronthatja el. De ahogy a kilincs után nyúltam, az izgalmam átalakult. Az ajtó nyitva volt. Adrian mindig olyan óvatos volt a biztonsággal kapcsolatban. Oly sokszor figyelmeztetett, hogy zárjam be az ajtót, és ellenőrizzem le kétszer, amikor elmegyek. Ez volt az egyik dolog, amivel szoktam őt cikizni, „paranoiásnak” nevezve. Akkor miért volt most tárva-nyitva az ajtó? – Adrian? – kiáltottam be, belépve. Csend. Valami nem stimmelt. A nappali rendezett volt, mint mindig, de a levegő nehéznek tűnt, mint vihar előtti csend. A szívem hevesebben kezdett verni, de azt mondtam magamnak, hogy túlzok. Talán csak elfelejtette bezárni, sietve készülődött az ünneplésre. Még mindig a pezsgőt tartva a kezemben, elindultam a folyosón a hálószobája felé. A cipőm sarka lágyan kopogott a parkettán, ez volt az egyetlen hang a csendes lakásban. Ekkor hallottam meg. Egy nő halk nyögéseit. Először azt hittem, képzelődöm, de aztán Adrian hangja következett. Mély és rekedt volt, szinte felismerhetetlen. – Tetszik ez, édesem? Megdermedtem, az egész testem hideg lett. Ez nem történhet meg. Egy pillanatig csak álltam ott, az agyam azon járt, hogy megértsem, amit hallok. Talán nem az, aminek hangzik. Talán elhamarkodott következtetéseket vonok le. Jobban akartam ezt hinni, mint bármi mást. De tudnom kellett. Remegő kézzel kinyitottam az ajtót. Amit láttam, elvette a lélegzetem. Adrian egy nőn volt, a teste úgy mozgott az övéhez, hogy nem hagyott kétséget afelől, mit csinálnak. Élénk vörös körmei a hátába vájtak, miközben nyögte a nevét, tüzes vörös haja szétterült a párnán. Nem láttam az arcát, de nem is számított. Az igazság ott volt előttem. A pezsgős üveg kicsúszott a kezemből, a padlóhoz csapódott. A hang siketítő volt a csendben, ami követte. Adrian felkapta a fejét. – Clairessa! Leugrott az ágyról, és valamit keresett, amivel betakarhatja magát, de nem bírtam rá nézni. Úgy éreztem, a mellkasom beszakad, és a lábaim gyengének tűntek. Nem maradhatok itt. Nem nézhetek szembe vele vagy a nővel, akivel volt. Szó nélkül megfordultam és elszaladtam. – Claire, várj! – Adrian hangja kétségbeesett volt, de nem álltam meg. Könnyek homályosították el a látásomat, ahogy botladozva lefelé rohantam a lépcsőn, a szívem olyan hevesen dobogott, hogy fájt. Nem tudtam, hová megyek. Csak azt tudtam, hogy ki kell jutnom. Amikor végre abbahagytam a futást, Jessica ajtajánál találtam magam. Remegtek a kezeim, ahogy kopogtam, a lélegzetem szakadozott. Az ajtó kinyílt, és Jessica arca azonnal aggodalommal telt meg. – Claire? Mi a baj? Nem tudtam tovább tartani. A könnyek, amiket visszatartottam, elöntöttek, ahogy beléptem és átöleltem. – Adrian… – A hangom elcsuklott. – Rajtakaptam valaki mással. Jessica megmerevedett, a karjai megszorítottak. – Mi? Az a gazember! – Egy másik nővel volt az ágyban – zokogtam. – Láttam… vele. Jessica a kanapéra vezetett, leültetett, és szorosan átölelt, miközben sírtam. – Annyira sajnálom, Claire – mondta halkan, a hangja tele volt haraggal és szomorúsággal. – Nem érdemelted ezt meg. – Azt hittem, szeret engem – suttogtam. – Azt hittem, boldogok vagyunk. Jessica hátrébb húzódott, hogy rám nézzen, a tekintete heves volt. – Figyelj rám. Ez nem a te hibád. Adrian egy idióta, aki nem tudja, mit veszít. Mindig is túl jó voltál hozzá. – De nem tudom, mit tegyek most – mondtam, a hangom ismét elcsuklott. Jessica letörölte a könnyet az arcomról. – Amit nem fogsz csinálni, az az, hogy itt ülsz és sírsz miatta. Nem érdemli meg a könnyeidet. – Nem tehetek róla – mondtam. – Szerettem őt. Az egész világomat köré építettem. – És most itt az ideje, hogy új világot építs – egyet nélküle – mondta határozottan Jessica. – Túl sok időt töltöttél azzal, hogy őt helyezd előtérbe, Claire. Itt az ideje, hogy magadat helyezd előtérbe. A szavai megmozgattak bennem valamit. Nem akartam így érezni – gyengének, megtörtnek, erőtlennek. Újra erősnek akartam érezni magam. Jessica felállt, megragadta a kezem, és felhúzott. – Ma este elmegyünk szórakozni. Nincsenek szabályok, nincsenek megbánások. Csak te és én, jól érezzük magunkat és elfelejtjük őt. – Nem tudom, hogy tudok-e – vallottam be. – Tudsz – mondta elszántan. – És fogsz is. Bízz bennem, Claire. Erre van szükséged. Haboztam, de aztán bólintottam. – Oké. Csináljuk. Jessica arca mosollyal világosodott fel. – Ez az én lányom. És pontosan tudom, hová megyünk – abba a privát milliárdos klubba, amiről meséltem neked. Tökéletes lesz. – Biztos vagy benne? – kérdeztem. – Ez nem igazán az én világomnak hangzik. – Nem is – mondta nevetve. – De talán pont ezért kell elmenned. Lépj ki a komfortzónádból, Claire. Mutasd meg a világnak – és Adriannak –, hogy nem vagy az a fajta nő, aki lent marad. Nem volt energiám vitatkozni. Pár perc alatt Jessica valakivé varázsolt, akit alig ismertem fel. A ruha, amit kiválasztott, szűk és fekete volt, oldalt vörös bársony fűzőkkel, amik rátapadtak a testemre. Rövidebb volt, mint bármi, amit valaha is viseltem, épp a combom fölött ért véget. A sminkem merész volt, füstös szemekkel és élénk vörös ajkakkal, a hajam pedig lágy hullámokban omlott az arcomba. Amikor a tükörbe néztem, alig ismertem fel a nőt, aki visszanézett rám. Magabiztosnak, merésznek és félelmetesnek tűnt – mindannak, amit nem éreztem, de akartam lenni. A régi énem eltűnt. És először nem voltam biztos benne, hogy vissza akarom őt kapni.