Amikor Melody visszarohant a kórházba, pontosan délután egy óra volt. A tárgyalóterem már tele volt emberekkel. Tiffany halkan szólt hozzá: "Néhányan balhét csináltak a kórházban. Az 5-ös ágyon fekvő beteg családja ragaszkodik ahhoz, hogy valaki a mi osztályunkról szándékosan szivárogtatta ki a hírt. Azt mondják, valaki szólt a médiának, és most azt akarják, hogy a kórház adjon nekik magyarázatot." Melody előre nézett. A kórházigazgató és az osztályvezető az asztal közepén ültek. Mellettük egy kórházi ruhás nő ült, sápadtan. Melody pislogott, és rájött, hogy ugyanaz a beteg, akivel véletlenül összefutott Jeremy irodájában. Akkoriban csak futólag látta, és nem ismerte fel. Az egész megbeszélés azt hangsúlyozta, hogy a kórház hogyan védi a betegek magánéletét. Azt is hangsúlyozták, hogy az eset súlyos következményekkel járt, és a vezetés alapos vizsgálatot fog lefolytatni. Utaltak rá, hogy aki felelős, az jelentkezzen. Később Tiffany kihúzta Melodyt a teremből, és bosszúsan megrázta a fejét. "Micsoda képtelenség. Az nővérpultnál csak néhányan látták az 5-ös ágyon fekvő beteget. Inkább azokat az orvosokat és nővéreket kellene vizsgálniuk, akik valójában foglalkoztak vele. Semmi közünk hozzá." Melody visszatekintett a tárgyalóterem felé. Jeremy éppen a kórházigazgatóval beszélt, és az 5-ös ágyon fekvő beteg közvetlenül mellette állt. Tiffany követte a tekintetét, és azt mondta: "Ja, Dr. Chesson a kezelőorvosa. Nem mondta neked?" Melody enyhén összevonta a szemöldökét. "Szó sem lehet róla, hogy megosztana valami olyat, amit titokban kell tartani." Újra felnézett Jeremyre. Magasan állt a fehér köpenyében, ami a csendes elegancia légkörét kölcsönözte neki. Melody elkapta a profilját. Nem hallotta, mit mond, de látta a komoly arcát és a halvány ráncot a homlokán. Összeszorította az ajkait. A szemében egy csipetnyi aggodalom tükröződött. Emiatt az egész osztály borús hangulatban volt. Senki sem beszélt hangosan a nővérpultnál. Mindenki csendben végezte a munkáját. Melody a kórházban várt, amíg Jeremy be nem fejezte a munkát. Amint kilépett az irodájából, követte őt. Jeremy futó pillantást vetett rá. "Kell valami?" Melody lehalkította a hangját, és megkérdezte: "Mit mondott neked az igazgató a megbeszélésen? Nagyon komolynak tűntél." Jeremy megállt. Melody felé fordult, és leeresztette a tekintetét, mély hangjában távolságtartás volt. "Semmi közöd hozzá. Ne kérdezősködj." Melody lélegzete elakadt. Lehajtotta a fejét, és megpróbált magyarázkodni. "Csak aggódtam érted." Habozott, majd hozzátette: "Csak most tudtam meg, hogy te vagy Ms. Langford kezelőorvosa." A hangja óvatosan csengett, mintha tapogatózna. Jeremy szemei nyugodtak maradtak, miközben rá nézett. Úgy tűnt, mintha valamin gondolkodna. Melodyt hirtelen elöntötte az idegesség. Tudta, hogy Jeremy nem szereti, ha túlságosan aggódik az ügyei miatt. Összeszorította az ajkait, és újabb magyarázattal szolgált. "Szerintem ez egy komoly dolog. Már az osztályunkat is érinti, és a kórház biztosan vizsgálatot fog indítani." Jeremy elfordította a tekintetét Melodyről. Rövid szünetet tartott, és mértéktartó hangon azt mondta: "Ahelyett, hogy mások miatt aggódnál, aggódj magadért. Aznap összefutottál Ms. Langforddal az irodámban." Melody lefagyott. Egy pillanatra kiürült az elméje. "Mi?" Jeremy arca változatlan maradt. Ránézett és azt mondta: "Nagyon kevesen tudták, hogy Ms. Langfordot felvették. Van egy speciális gondozócsapata is. Rajtuk kívül te vagy az egyetlen személy, akiről biztosan tudjuk, hogy látta őt." A hangja elég hideg volt ahhoz, hogy vágjon. "Az igazgató és a főnök később beszélni akar veled. Készülj fel." Melodynak időbe telt, mire feldolgozta, amit mondott. Kinyitotta a száját, és gyengén azt mondta: "Én nem is ismertem fel, hogy ő Ms. Langford. Semmi közöm hozzá." Jeremy hangszíne változatlan maradt. "Ezt elmagyarázhatod az igazgatónak."