– Wardolf kisasszony, ideje lenne kicserélnie a hallókészülékét, különben a hallása károsodhat – emlékeztette Simon Jangger doktor. Melody Wardolf éppen Simon irodájában ült, vele szemben. Nemrég fejezte be a műszakot ápolónőként, és még az ápolói ruháját sem volt ideje levenni. – Köszönöm, Jangger doktor. Értem – mondta, miközben bólintott. Simon felsóhajtott. – Wardolf kisasszony, a legutóbbi vizsgálata alapján azt gondolom, a legjobb lenne, ha minél hamarabb cochleáris implantátumot kapna. A műtét manapság már nem olyan drága. Minden, a felépüléssel együtt, körülbelül 600 ezer dollárba kerülne. Szünetet tartott, és a mosolya még kedvesebbé vált. – Ez a pénz a családjának semmiség, úgyhogy nincs értelme húzni az időt. Amikor Melody elkezdett dolgozni a kórházban, a Wardolf család két importált gépet adományozott nekik, így mindenki tudta, hogy a Wardolfok dúsgazdagok. Miután elhagyta az irodát, Melody elővette a telefonját, és a banki alkalmazással ellenőrizte a számlaegyenlegét. Az „$56,005.83” összeget mutatta. Ez volt az összes pénz, amit az elmúlt évben megtakarított. Simonnak igaza volt. 600 ezer dollár a Wardolf családnak semmiség, de neki csillagászati összeg. Melodyt a Wardolf család fogadta örökbe. Kiskorától kezdve csak azt kaphatta meg, amit a Wardolfok önként adtak neki, és cserébe őszinte hálát kellett mutatnia. Ha nem adtak neki valamit, nem volt szabad kérnie. Különben hálátlannak és neveletlennek tartották volna. Mire Melody levette az ápolói ruháját és hazament, majdnem este 7 óra volt. Az időjárás mostanában elég borús volt Jembina városában. Állandóan szemerkélt az eső, ami miatt az emberek letargikusnak érezték magukat. Melody nem a Wardolf rezidencián lakott. Egy lakásban lakott a kórház közelében. Épp kinyitotta az ajtót, amikor észrevette, hogy az előszobában ég a villany. Megdermedt. Jeremy Chesson otthon volt. Lelassította a mozdulatait, és óvatosan megnézte, hogy nem fröccsent-e rá eső vagy sár. Jeremy köztudottan csodatevő volt a Jembina Kórházban. Ő volt a legfiatalabb orvos is, aki az idegsebészeti osztály vezető sebésze lett. Súlyos kórokozó-fóbiája volt, és a legkisebb szennyeződést sem tudta elviselni. És mellesleg Melody vőlegénye volt. Hogy segítsenek ápolni a kapcsolatukat, a Wardolfok és a Chessonok megengedték Melodynak, hogy Jeremyhez költözzön. Végtére is, csak egy baleset miatt jegyezték el egymást. Melody megtisztálkodott, mielőtt belépett volna. Az előszobában égett a villany, de a nappaliban nem. Azonban így is látott egy alakot a kanapén. Úgy tűnt, Jeremy alszik, mert nem reagált a mozgására. Melody odasétált hozzá, és látta, hogy csukva van a szeme. Miközben az arcát nézte, nem tudta megállni, hogy észrevegye a hosszú, sűrű szempilláit. Jeremy beceneve a kórházban Ideg Isten volt. Nemcsak olyan isteni képességei voltak, hogy ilyen fiatalon elérte a vezető sebész pozícióját, hanem isteni megjelenése is volt. Jeremy rendkívül jóképű volt. Annyira jól nézett ki, hogy Melody csak akkor merte megbámulni, amikor aludt. Már régóta nem látta. Külföldre ment egy tudományos konferenciára, és csak két napja tért vissza. Amikor visszatért, egy nagy műtétet kellett végrehajtania, körülbelül hat-hét órát töltve a műtőben tegnap és ma is. Halvány sötét karikák voltak a szeme alatt, és a szemöldöke kissé össze volt húzva, mintha nem tudna pihentetően aludni. A nappali ablaka nyitva volt, és a hideg szél esőcseppekkel keveredve fújt be. Jeremynek csak egy ing volt rajta. Melody szeme megremegett, és a tekintete a kis takaróra esett, ami a fotelben volt. Habozva nyúlt a takaróért. Valamiért nem mert tovább menni. Aztán letelepedett a fotelébe, szorosan magához ölelte a takarót, és ismét Jeremyre szegezte a tekintetét. Tudta, hogy fáradt, ezért nem akarta felébreszteni. Ritkán volt sok ideje pihenni. Azonban ekkor a telefonja a dohányzóasztalon zümmögni kezdett. Melody összerezzent, és ösztönösen kinyújtotta a kezét, hogy lenémítsa. Ekkor egy mély hang szólalt meg. – Mit csinálsz? Melody megfordult, és találkozott Jeremy tekintetével. A szíve hevesen kalapált. Jeremy szeme nagy és fényes volt még a gyengén megvilágított nappaliban is. Az arca kifejezéstelen volt, miközben tovább bámulta. Melody teljesen lefagyott. Dadogva, halk hangon mondta: – Én… nem akartam semmit. Csak láttam, hogy alszol, szóval… én… Magyarázni akart, de annyira ideges volt, hogy akadozott a nyelve. Jeremy tekintete lefelé vándorolt, és megállt a kinyújtott kezénél. Melody követte a tekintetét, és hirtelen úgy érezte, mintha forró víz égette volna meg a jobb kezét. Hirtelen visszahúzta a kezét, és tehetetlenül az ujjait az ujjaira dörzsölte, mintha piszkosak lennének. Aztán visszanézett Jeremyre, és óvatosan azt mondta: – Én… nem értem a dolgaidhoz. Jeremy felemelte a fejét, miközben Melody ott állt zavartan. Egy pillanatra közöny villant az érzelemmentes szemében. – Ne nyúlj semmihez, ami az enyém, és ne is gyere a közelembe. Hányszor kell még elmondanom? Melody teljesen tanácstalan volt. Magyarázni akart, de nem tudta, hol kezdje. Soha nem volt jó a szavakhoz. Mielőtt beköltözött, Jeremy hangsúlyozta, hogy nem szabad megérintenie a holmiját. Bár több mint fél éve együtt éltek jegyespárként, a lakásban minden egyértelműen fel volt címkézve. Csak azokat a dolgokat érinthette meg, amelyeken a neve szerepelt. Minden más tilos volt. Még azokra a területekre sem mehetett be, ahol Jeremy a legtöbbet tartózkodott. Csakúgy, mint ebben a nagy nappaliban, az egyetlen dolog, amit használhatott, ez a kis fotel volt. Tényleg súlyos kórokozó-fóbiája volt. Jeremy rápillantott a még mindig zümmögő telefonjára, és a szemöldöke egyértelmű nemtetszéssel ráncolódott. Azonban visszatartotta magát, és felvette a telefont. Mielőtt a vonal másik végén lévő személy megszólalhatott volna, megparancsolta: – Segítsen nekem venni egy új telefont, és azonnal küldje el. Aztán a kanapéra pillantott, mielőtt folytatta: – Találjon valakit, aki kicseréli a kanapét, és végezzen még egy fertőtlenítést. Mindezeket úgy mondta, hogy közben arca kifejezéstelen maradt. Melody követte a tekintetét. Ekkor vette észre, hogy a takarója egy kis sarka a Jeremy kanapéján landolt. Leengedte a tekintetét, nem merve megszólalni vagy rá nézni. Ehelyett a jobb kezét bámulta. Aztán lassan mindkét kezét a háta mögé rejtette. A bal keze erősen dörzsölte a jobb kezét. Azt akarta mondani Jeremynek, hogy nem piszkos.