Azon a délutánon, ahogy Melody befejezte a munkát, Andrew felhívta. – Apa – köszöntötte Melody tisztelettel. – Gyere át ma este a Regallo Villákba. Meg akarok veled valamit beszélni. – Rendben. – Melody mindig szelíd és engedelmes volt a Wardolf családdal. – Hozd magaddal Jeremyt. Melodynek nem volt alkalma válaszolni, mielőtt Andrew letette a telefont. A vonalban hallatszó hangjelzés érzéketlennek és türelmetlennek tűnt, mintha siettetné őt. A rendelők irányába nézett, kissé habozva. Végül odament. Épp kopogni készült az ajtón, amikor Harold Franklin odalépett mellé. Harold nem volt más, mint az orvos, aki aznap korábban megdicsérte őt. Egy betegkarton volt a kezében, és Melodyre mosolygott, amikor meglátta. – Wardolf kisasszony, Chesson doktort keresi? Melody bólintott. – Igen, van valami, amit el kell mondanom neki. Harold átadta neki a kartont. – Mindenki elment harapni valamit. Valószínűleg bent pihen. Ha már úgyis bemegy, átadná a 4-es ágy betegének a kartonját? A főorvos várja, hogy megbeszéljen velem valamit. Harold elég gyorsan mondta a szavakat, mintha nagyon sietne. Még az ajtót is kinyitotta Melodynek, mielőtt megfordult és elment. Így nem volt más választása, mint hogy a betegkartonnal bemenjen. Abban a pillanatban azonban, ahogy belépett, meglepett sóhajt és elfojtott zokogást hallott egy nőtől. Melody megrémült. Rögtön meghallotta Jeremy mély hangját, amint azt kérdezte: – Ki engedett be? Melody megdermedt, és Jeremyre nézett. Egy női páciens került a látókörébe. Jeremy asztala előtt ült, arca könnyekkel borítva. Melody azonnal visszatért az eszéhez. A neurológiai osztály legtöbb betegének komoly problémái voltak. Többségük nehezen fogadta el a betegsége valóságát, és összeomlottak. Természetes volt, hogy ezek az emberek nem akarták, hogy mások lássák az összeomlásukat. Melody azonnal lesütötte a szemét, és halkan elnézést kért: – Sajnálom. Nem akartam. Jeremy nem válaszolt, és a páciens vigasztalására fordult. Mélyebb hangja megnyugtató volt. – Mit szólna, ha visszamenne a szobájába, vagy lesétálna egyet, hogy kitisztítsa a fejét? Ha kérdése van, nyugodtan keressen meg. A női páciens megnyugodott a szelíd hangjától. Aztán lehajtott fejjel sietve kiment a rendelőjéből. Melody továbbra is ott állt, tehetetlenül érezve magát. Mindig is tudta, hogy Jeremy szelídségével bárkit rá lehet venni bármire. Sajnos a szelídsége sosem irányult rá. Lehajtott fejjel halkan magyarázta: – Franklin doktor kért meg, hogy adjam át neked ezt a kartont. Nem említette, hogy nem ő nyitotta ki az ajtót. – Az ajtó zárva volt. Nem tud kopogni? Jeremy szokás szerint kifogástalanul volt öltözve. Arca érzelemmentes volt, miközben tovább kérdezte őt. – Senki sem mondta neked a betegek magánéletének tiszteletben tartásáról szóló szabályt? – Nem. Melody nem volt az a fajta, aki elhárítja a felelősséget, de abban a pillanatban nem tudta, hogyan magyarázza meg magát. Így aztán, miután tagadta, ismét elhallgatott. Jeremy egy tollat tartott a kezében, és a szeme olyan sötét volt, hogy a mélységre emlékeztetett. Ritkán mutatott ki bármilyen külső érzelmet, de abban a pillanatban Melody tisztán látta, hogy mérges. Megharapta az alsó ajkát, és az asztalra helyezte a kartont. Lassan beszélt, mert ideges volt. – Nem fogom még egyszer megtenni. Jeremy a tollát az asztalra dobta, ami tompa puffanással landolt. – Ne felejtsen el gondolkodni, amikor csinál valamit – mondta, kellemetlen hangnemben. Ahogy Melody ott állt, mély zavar támadt benne. Soha nem tudott kommunikálni másokkal. Miután fiatal korában halláskárosodást szenvedett, hamarosan a beszéde is érintetté vált. Így aztán általában lassan beszélt. Mások még gúnyolták is a dadogásáért. Azóta csendesebbé és visszahúzódóbbá vált. Jeremy természetesen semmit sem vett észre ebből. Csak hidegen odavetette: – Menjen ki. Melody ismét megharapta az ajkát, mielőtt halkan megszólalt: – Apa korábban hívott. Azt kérte, hogy menjünk ma este vacsorázni a Regallo Villákba. Az egyetlen válasz Jeremy csendje volt. Azt hitte, nem hallotta meg, ezért megismételte magát. – Apa azt mondta… Ezúttal azonban Jeremy félbeszakította, mielőtt befejezhette volna. Megragadta a betegkartont, majd ismét letette. Éles pillantása Melodyre szegeződött, láthatóan ingerülten. – Nagyon zajos. Melody hirtelen elhallgatott, nem merészelt többet mondani. Jeremy jeges tekintete alatt az ujjai lassan összekulcsolódtak. Szokásos mosolya az arcára volt fagyva, és küzdött, hogy megtartsa, nem merte elengedni. Megszimatolta az orrát, majd halkan kibökte: – Akkor megvárom, amíg végez a munkával. Ezzel kisietett a rendelőből. Még a sietségében sem mert túl nagy zajt csapni. Óvatosan és finoman csukta be az ajtót, attól tartva, hogy megzavarja Jeremyt. A kórház azon a délutánon a szokásos módon tele volt. Mire befejezte az átadást, már este 6 óra volt. Melody sietve átöltözött, és elment megkeresni Jeremyt. Amikor azonban megérkezett a rendelőjébe, észrevette, hogy az ajtó kissé nyitva van. Úgy tűnt, bent éppen értekezlet folyik, ezért csak kint tudott várni. Amikor a munkából épp kijövő kollégák meglátták, hogy ott várakozik, mindannyian kuncogtak, és tudálékosan ugratták: – Megint Chesson doktorra vársz, hogy végezzen a munkával? Csak így tovább, Melody! Még mindig várjuk az esküvőtöket! Melody összehúzta a száját, és nem válaszolt, de a lehajtott feje kissé elpirult. Körülbelül fél órát várt a rendelő előtt, mire kinyílt az ajtó. Orvosok hada jött ki, de Jeremy nem. Épp amikor Melody elveszettnek érezte magát, meglátta, hogy Harold feléje sétál. – Wardolf kisasszony, miért nem ment még el? Úgy emlékszem, ma nappali műszakban volt. – Hol van Chesson doktor? Nem hiszem, hogy láttam volna – mondta Melody. Harold meglepetten pislogott. – Chesson doktor már régen elment. Ma délután volt egy értekezlete, ezért nem sokkal 2 óra után elment. Nem tájékoztatta önt? Melody lélegzete egy pillanatra elakadt. – Azt hiszem, azért nem mondta el, mert nem kérdeztem meg tőle. Harold kissé együttérzően nézett rá, és sóhajtott. – Semmi baj. Végül is elfoglalt. Van, amikor még az üzeneteimre sem válaszol. Melody elmosolyodott, és megköszönte neki, mielőtt maga is elhagyta a kórházat. Nem hívta Jeremyt, és nem is írt neki, hogy menjen el a Regallo Villákba. Tudta, hogy Jeremy mindig figyel a Wardolf családdal kapcsolatos ügyekre. És ahogy várta, amikor megérkezett a Regallo Villákba, Jeremyt már ott találta.