[Miss Rowland, megérkezett a személyre szabott menyasszonyi ruhája a hotelbe. Csörögj ránk, ha szükséged van valamire.] Thea Rowland szinte szétvetette az izgalom, amikor megkapta az üzenetet a menyasszonyiruha-szalonból. Egy hét múlva mondta ki a boldogító igent a nyolc éve tartó barátjának. A helyszín lefoglalva, a meghívók kiküldve, minden a legnagyobb rendben haladt. Miután letette a munkát, Thea alig várta, hogy a hotelbe menjen, és talán útközben bepillantson az új étlap kínálatába. De ahogy belépett, a hotel igazgatója már ott termett, furcsa, ideges mosollyal az arcán. – Miss Rowland, nem is számítottam Önre! Minden rendben? Segíthetek valamiben? Thea, még mindig a boldogságtól szárnyalva, sietve válaszolta: – Szia, megérkezett a menyasszonyi ruhám, ugye? Alig várom, hogy felpróbáljam. – Ó, igen, úgy fél órája érkezett – sikerült kinyögnie a menedzsernek, de valami nem stimmelt a mosolyával. – Egyébként van néhány új fogásunk, amiket gondoltuk, hogy megkóstolhatna. Ha ízlik, felvehetjük az étlapra. Külön díj nélkül. – Ezt majd a ruha után – mondta Thea, és egyenesen a lift felé vette az irányt. – Miss Rowland! – kiáltott utána a menedzser, és szinte a nyomában loholt. – Ma van itt egy zenekar is. Miért nem hallgatja meg őket, hátha illenek az elképzeléseihez? Ekkor kezdtek Theának gyanús dolgok feltűnni. – Várjon csak, valami baj van a ruhával? – kérdezte, és a mosoly lefagyott az arcáról. – Nos... – dadogta a menedzser, és úgy nézett ki, mintha mindjárt elolvad. Ezzel Thea számára eldőlt a dolog. Valami nagyon nem stimmelt. Kikerülve a menedzser lassító kísérleteit, egyenesen a ruhája felé indult. – Ne... – Csak amikor az ajtóhoz ért, hallott onnan kétértelmű hangokat. A nő kacérkodott, ami a férfi nyögéseivel keveredett. Thea ránézett a telefonján lévő üzenetre, és ellenőrizte a szoba számát. Jó helyen járt. – Jake, ez nem helyes. Mi van, ha elkapnak? – Madelyn, fogalmad sincs, milyen gyönyörű vagy most! Alig bírom kivárni! Nyögések és nehéz légzés hallatszott a beszélgetés foszlányai között. Thea agyából kezdett elfogyni az oxigén. Úgy érezte, fulladozik, és hirtelen nem tudott gondolkodni. Elfelejtette, hogyan nyitotta ki az ajtót, hogy bemenjen. Thea remegett, érezte a szíve mélyén a fájdalmat, ahogy megpillantotta a bent uralkodó kaotikus állapotokat. Azonnal könnyek szöktek a szemébe. Körmét a tenyerébe kellett vágnia, hogy megakadályozza, hogy összeessen és sikítson. A szobában két test fonódott egymásba. Thea vőlegénye, Jake Hendrix, akinek üzleti úton kellett volna lennie, éppen egy másik nővel smárolt. A nő tekintete gyengéd volt, a válla szabadon volt, Thea gyönyörű menyasszonyi ruhájának uszálya pedig gyűrötten hevert alatta. Thea azonnal felismerte, hogy a nő nem más, mint Madelyn Terell, Jake asszisztense. Megcsalták Theát, Madelyn pedig az ő menyasszonyi ruháját viselte. A nyolc éve tartó barátja, az esküvője előestéjén súlyos csapást mért rá. Mintha egy kalapács sújtott volna le rá. Thea alig kapott levegőt, elöntötték az érzelmek, és annyira szédült, hogy az ajtófélfának kellett támaszkodnia, hogy egyáltalán állva maradjon. A zaj hallatán Jake meggondolatlanul elhúzódott Madelyntől, de azért gyorsan rántott egy takarót a meglepett nőre. Thea összeszorította a fogát, és úgy nézett rájuk, mintha két darab szart látna. – Mr. Hendrix, úgy tűnik, remekül szórakozik. A légzése kissé akadozott, és visszatartotta a könnyeit. – Akarja, hogy megörökítsem ezt a csodálatos pillanatot? Jake szemében egy pillanatra felvillant a bűntudat, de inkább csak bosszankodott, amiért rajtakapták. Jake csak lehajtotta a fejét, nem is próbálta tagadni. – Nos, talán jobb, hogy most tudod meg. Amúgy is terveztem, hogy előbb-utóbb elmondom. Thea, őszintén szólva, már régóta nem érzek semmit. Te irányítasz mindent, és mindig távolságot tartasz. Én pedig egy férfi vagyok, akinek vannak fizikai szükségletei. – Légy okos, és az esküvőnk zökkenőmentesen le fog zajlani. Ha összeházasodtunk, hivatalosan is a feleségem leszel. Ja, és csak szólok, Madelyn továbbra is velünk fog dolgozni. Thea úgy érezte, mindjárt kihányja a reggelijét. A düh és a szégyen keveréke megingatta a józan eszét. Odarohant, és hatalmas pofont adott Jake-nek, szinte eszét vesztve. – Tényleg azt hiszed, hogy mindezek után még feleségül akarlak venni? Jake gyorsan végighúzta a nyelvét a szája belső felén, de még mielőtt megszólalhatott volna, Madelyn könnyekben úszó arccal előrerohant, és megragadta Thea kezét. – Miss Rowland, mindenért én vagyok a hibás. Ne haragudjon Jake-re. Akár térdre is borulok, és könyörgök, ha kell, érti? És ami a menyasszonyi ruhát illeti, sosem akartam felvenni. Az egész... – magyarázta Madelyn. Thea undort érzett. Kirántotta Madelyn kezét, és félbeszakította: – Tartsd meg a színjátékot valakinek, aki beveszi! Madelyn hátraesett, a lába beleakadt a menyasszonyi ruha szegélyébe, és beverte a fejét az asztal sarkába. Jake gyorsan odarohant, durván ellökte Theát, majd nagy gonddal felsegítette Madelynt. Mélyvörös szemekkel nézett Theára, és hideg hangon azt mondta: – Nézz magadra, Thea. Egy őrült ribanc vagy. Undorító! Látva a megvetést a szemében, Thea meglepően nyugodt tudott maradni, bár a kezei remegtek, de a háta mögött tartotta őket, ahol senki sem láthatta. Nyolc év után Jake azzal búcsúzott, hogy undorítónak nevezte, és elgondolkodtatta, hogy valójában ki is az undorító. Hirtelen berontott a menedzser, teljesen kétségbeesve. – Mr. Hendrix, baj van. Egy csomó riporter van kint, és mindjárt bejönnek. A hangulat a szobában azonnal megváltozott. Jake gyorsan reagált, az arca viharossá vált, ahogy odalépett, és megragadta Thea csuklóját. – Thea, alaposan felkavartad a szart, nem igaz? Thea úgy érezte, forog vele a világ. – Miért lennének itt újságírók? – tűnődött. Még mielőtt Jake szavai teljesen tudatosultak volna benne, Thea visszaszólt, a hangja dacos volt, bár gyengének érezte magát. – Talán gondolkodnod kellett volna ezen, mielőtt megcsalsz. Ez a te hibád, nem az enyém. – Ribanc! – szitkozódott Jake, és ellökte, a hangja hideg és érthető volt. – Ha valaki hall a mai napról, el fogok beszélgetni a bátyáddal. És hidd el, ha tönkremegy a mai napom, te is velem tartasz, bármi is következik. Ezzel gyorsan elment Madelynnel. Thea szíve hevesen kalapált, és elöntötte az a jól ismert érzés, hogy csapdában van. Miután annyi időt töltöttek együtt, Jake pontosan tudta, hogyan kell a bőre alá mászni. Hirtelen a kimerültség hulláma csapta meg, mint egy téglafal. Legszívesebben lefeküdt volna, és hagyta volna, hogy a könnyei szabadon folyjanak. De persze az élet nem akart neki szünetet adni, hogy csak üljön és sajnálja magát. Mély lélegzetet vett, összeszorította az állkapcsát, feltápászkodott, és elhagyta a szobát, de egyenesen egy csapat paparációba botlott, akik alig várták, hogy lefotózzák. Thea nem tétovázott – kikerülte, szlalomozott, és elrohant. Néhány riporter megpróbált lépést tartani vele. Mögötte közeledtek a lépések, és távoli hangok könyörögtek, hogy várjon. Véletlenül egy férfi karjaiba futott. Azonnal megcsapta a menta hűvös, friss illata, némi nikotinnal keverve. A férfi testéből áradó melegség ellenére Thea nem tudta elhessegetni azt az érzést, hogy valaki hidegen bámulja. Mögötte a riporterek megálltak, és valaki döbbenten felszisszent. Lefagyva Theának sikerült kinyögnie egy remegő kérést. – Uram, kérem, segítsen. Ez az elnöki lakosztályok területe volt. Az itt tartózkodó vendégeknek vagy nagyon gazdagnak, vagy valamilyen ranggal kellett rendelkezniük. Thea a szerencséjére bízta magát. A férfi ujjai között még égett a cigaretta, a füstje még intenzívebbé tette a már amúgy is feltűnő, hűvös megjelenését. Lepislogott Theára. A kezei a mellkasához szorultak, a szemei tágra nyíltak, és kísérteties szomorúság töltötte el, mint egy szarvast, amelyet elkapott a fényszóró. A férfi megállt, finoman kacsintott az asszisztensére, a tekintete pedig alig észrevehetően összeszűkült. Az asszisztens előrelépett, kívülről csupa mosoly volt, de olyan hangulatot árasztott, amelyet nehéz volt megfejteni. – Hé, maguk fotózzák a főnökömet? Néhány újságíró megrázta a fejét, a figyelmük vonakodva Theára terelődött. – Adják át a memóriakártyát a fényképezőgépükből, mielőtt eltűnnek – mondta az asszisztens, és a mosoly eltűnt az arcáról. A riporterek távozásának hangja elhalkult. Thea halkan megkönnyebbülten sóhajtott fel, még akkor is, amikor meghallotta a férfi rekedtes, hűvös és távolságtartó hangját. – Jól elvan itt? – kérdezte. Néhány lépést hátrálva Thea lehajtotta a fejét, túlságosan félt ahhoz, hogy a férfi szemébe nézzen. A férfi a hamutartóba pöckölte a cigarettáját, és elnyomta, Thea iránti érdeklődése láthatóan alábbhagyott. – Vigyék innen. Theához közeledve az asszisztens barátságos gesztust tett. – Miss Rowland, megkérek valakit, hogy kikísérje Önt. – Miss Rowland? Honnan tudja ez a férfi, hogy ki vagyok? – tűnődött Thea. Megkérdezni túl kockázatosnak tűnt, mintha túlságosan is igyekezne felkapaszkodni a ranglétrán. Egy rövid séta után nem tudta megállni, hogy visszanézzen. A férfi még mindig ott állt, magas és méltóságteljes. Ebben a pillanatban Thea furcsa ismerősséget érzett. Miután kijutott a hotelből, nem tudta megállni, hogy megforgassa a szemét a bejáratnál várakozó riportereken, akik úgy néztek ki, mint valami zombifilm szereplői. Visszagondolva a szállodai szobában látottakra, újra feltörtek benne a vegyes érzelmek. Megpróbálva lerázni magáról a kellemetlen érzést, elővette a telefonját, és tárcsázott. – Szia, Darwin, a jövő heti esküvővel kapcsolatban Jake-kel... igen, mondjuk le az egészet.