Mary a szobája erkélyén állt, abban a szobában, mely az elmúlt három évben az otthona volt. Nem akart villanyt gyújtani; az éjszaka sötétsége eltakarta az arcán lecsorgó könnyeket. "Ennek vége! Nem mehetek így tovább. Nem bírom tovább" – gondolta, miközben maga elé meredt. Hirtelen egy autó fényszórója zökkentette ki a gondolataiból. Szeretett férje érkezett haza, és pontosan tudta, mi fog következni. A férje, Maximus Palmer a Palmer Csoport elnöke volt, Valeria egyik legbefolyásosabb vállalatcsoportjáé. Aznap reggel Maximus elfelejtett egy fontos dokumentumokkal teli mappát. Ismerve őt, szüksége lesz rá, és komoly bajba kerülhet, ha hiányzik. Többször próbálta hívni, hogy szóljon neki a papírokról. Mégsem vette fel, ezért úgy döntött, maga viszi el a kastélyból. Csak Emma Rosewoodot, a házvezetőnőjüket értesítette. – Emma, Maximus nem veszi fel. Biztos, hogy nála volt ma reggel az a mappa? – kérdezte aggódó hangon. – Igenis, asszonyom! A nappaliban pakolta be mindet a táskájába, de közben hívták, és azt hiszem, elfelejtette bepakolni. Biztosan szüksége lesz rájuk. – Jó, jó! Indulok is. Talán még odaérek – mondta Mary. – Vigyázzon magára, asszonyom! – kiáltott utána Emma, miközben nézte, ahogy Mary sietve távozik. Miután végigszáguldott az utcákon, végre megérkezett a Palmer Csoport irodájához. Három éve voltak házasok, de eddig sosem tette be ide a lábát, most viszont sürgős volt. Belépett a hallba, de nem látott senkit. Tudta, hogy van egy lift, ami egyenesen az elnöki irodába megy. Nem volt benne biztos, de mintha a szerencse mellé állt volna, azt választotta. Pár emelet után csengetett, jelezve, hogy megérkezett. Mary kilépett a liftből, és szerencséjére a folyosó üres volt, Maximus titkárának asztalánál sem ült senki. – Hol lehet Matthew? Hol van mindenki? – morfondírozott hangosan, bár persze senki sem válaszolt. A nagy, elegánsan faragott faajtó felé indult. Kopogás nélkül nyitott be, és amit látott, attól elállt a szava. Maximusnak le volt húzva a nadrágja, úgy lökdösődött és nyögött, ahogy vele soha. Megpillantotta a szőke nőt is; nem volt más, mint Alexia Levett, a személyi asszisztense. Mary elejtette a mappát, és Maximus a zajra döbbenten megfordult. Gyorsan megigazította az ingét, hogy eltakarja merevedését, és sietve felhúzta a nadrágját, miközben Alexia a blúzát markolta, hogy elfedje teljesen meztelen, izzadt testét. Mary reakciója nem volt meglepő. – Te szemétláda! Szóval végig őt dugtad a hátam mögött? – szitkozódni kezdett. – Te rohadék! Te féreg! Gyűlöllek! És te, te kurva, megöllek! – üvöltötte Mary, miközben Alexiára támadt. Már majdnem a meztelen nőre vetette magát, amikor éles fájdalom hasított a gyomrába. Maximus arcon ütötte, mire Mary térdre rogyott. Az utóbbi időben egyre gyakoribbak voltak ezek a hisztérikus rohamok, és látva, hogy gyilkos tekintettel közelít a szeretőjéhez, nem volt más választása. Kihasználva, hogy Mary a földön van, felhívta Matthew-t a mobilján. – Matthew, vidd vissza Maryt a kastélyba, és tartsd ott! Matthew hamar megérkezett. Mary még mindig a földön kuporgott, a gyomrát fogva. Matthew felsegítette, és igyekezett nem Alexiát nézni, aki félig gombolatlan blúzban állt. Sajnálta Maryt. Nem lehetett kellemes így rajtakapni a férjét. – Mrs. Palmer, menjünk haza. Meg kell nyugodnia – mondta Matthew, különös hangsúlyt fektetve a "Palmer" névre, tudva, hogy később ezért megrovást kaphat. De abban a pillanatban átérezte a helyzetét. – Matthew? – Igenis, uram! Maradjon a kastélyban, és gondoskodjon róla, hogy ott is maradjon – parancsolta Maximus hideg és tekintélyes hangon. "Hová mehetne szegény?" – gondolta Matthew. Egyedül volt egy idegen országban, és a férje nem engedte, hogy akárkivel barátkozzon. – Asszonyom, menjünk. Hazaviszem. – Nem! Nem akarok hazamenni! – Kérem, ne nehezítse meg a dolgokat, asszonyom. Tudja, milyen a főnök, ha elveszíti a türelmét. – Matthew, nem akarok hazamenni! Kérlek, nem akarok hazamenni! Vissza akarok menni a hazámba! Vissza akarom kapni az életemet! Az utolsó mondat hallatán Matthew kínosan érezte magát. Emlékezett, milyen körülmények hozták Maryt Valeriába. Komoly okok miatt hagyta el az országát, és nem lenne könnyű visszatérnie. Veszélybe sodorná őt és a családját is. – Nincs más választásom, asszonyom. Vissza kell vinnem a kastélyba. – Tudom, Matthew, tudom! Csak mondtam, elképzeltem, hogy szabad lehetek, és visszatérhetek a régi életemhez. – Tudja, hogy nem teheti, asszonyom. Túl veszélyes lenne a nagyapjára nézve. – Ez az egyetlen ok, amiért még mindig elviselem ezt az egészet, és ezt te is tudod. Ha nem a nagyapám miatt lennék, már rég elhagytam volna, férjnél vagy sem. Matthew megérkezett a Palmer-kastélyhoz. Kinyitotta az ajtót, és látta, ahogy egy bántalmazott, megalázott és elfelejtett nő összetört darabjai szállnak ki belőle. Érezte, hogy összeszorul a szíve, de nem tehetett semmit. Ilyen dolgokba jobb nem beavatkozni. Maximus szigorú volt, és nem engedte, hogy bárki is kommentálja a házasságát. Egyedül Mrs. Catherine Palmer, Maximus nagymamája szólhatott volna, de ő épp nem tartózkodott otthon. Miután hosszan meredt a holdra és a környezetére, próbálva erőt gyűjteni a következőkhöz, Mary végül belépett, anélkül, hogy villanyt gyújtott volna. Bement a fürdőszobába, és megmosta az arcát, hogy eltüntesse a könnyeinek nyomait. Keze remegett. Tudta, hogy vihar közeleg. – Emma? – Igen, uram? – Hol van Mary? – A szobájában. Matthew megkért, hogy tartsam rajta a szemem, nehogy valami butaságot csináljon. Minden rendben? – Igen, Emma. Ma este nincs szükségem a szolgálataidra, mehetsz. – Rendben, épp indultam volna a szobámba. – Nem, azt akarom, hogy hagyj teljesen magamra Maryvel. – De, uram… – Tűnés! Emma nem mert tovább ellenkezni. El kellett mennie, és szorítást érzett a mellkasában. Nem tudta, miért volt ilyen rossz kedve, de Mr. Palmer arca ma este sötétebb és félelmetesebb volt, mint valaha. – Mary! – kiáltotta Maximus, belépve a szobába. – Igen? – válaszolta Mary, és kevés lelkesedéssel jött ki a fürdőszobából. – Magyarázatot akarok a mai viselkedésedre az irodában. – Nincs mit magyarázni – mondta Mary hűvösen. – Mary! – förmedt rá Maximus. – Ne aggódj, soha többé nem teszem be a lábam az irodádba. Ha találok valamit, amire szükséged lehet, felhívom Matthew-t, hogy jöjjön el érte. – Pontosan ezt várom. Szigorúan tilos az irodába menned. Sőt, elrendeltem, hogy ne is engedjenek be. – Már mondtam, ne aggódj. Nem fog többet előfordulni – mondta Mary, és az öltözőjébe indult, hogy pizsamát vegyen. – Ha nincs más mondanivalód, elhagynád a szobámat? Mary közömbösségét látva Maximus nem tudott tovább vitatkozni. Frusztráltan ökölbe szorította a kezét. Útközben egy hosszú beszédet gyakorolt a feleségének, arra számítva, hogy sértésekkel és panaszokkal fogja bombázni. – Mary, jól tudod, hogy nem szeretlek. A nagymamám miatt vettelek feleségül. Alexiát szeretem igazán. Csak a nagyapád és az én családom közötti régi barátság tart össze minket. – Tudom. Nem kell minden alkalommal emlékeztetned rá, amikor valami olyat teszel, ami a házasságunk ellen szól – válaszolta Mary, belépve az öltözőjébe, és becsukva az ajtót. Mary szemében látható szomorúság láttán Maximus nem tudta megállni, hogy ne érezzen egy gombócot a torkában, egy tompa fájdalmat. Nem tudta, miért, de jobb volt kijönni abból a szobából. Miután elhagyta a felesége szobáját, a hálószobába ment, lezuhanyozott, és úgy döntött, hogy korán lefekszik. Alvás közben az elméje kegyetlen trükköt játszott vele, emlékeztetve arra, hogyan ismerkedett meg a feleségével. Akkoriban, kora reggel, kimerült volt, csak egy pohár vizet akart. Ehelyett egy pizsamás lányt talált, aki tejet ivott, és egy szót sem tudott szólni hozzá. Nagy, mandulavágású szemei azonnal felkeltették a figyelmét. Bár sikerült közömbösséget színlelnie, a szíve teljesen oda volt a tekintetéért.