Mary kimerült a sok sírástól. Ahogy felvette a pizsamáját, egy hatalmas véraláfutást pillantott meg a hasán, annak a brutális ütésnek az emlékét idézve, amit a férje korábban mért rá. Egyetlen, árva könnycsepp gördült le az arcán, de elhatározta, hogy nem rágódik tovább ezen. Nem először történt ilyen, a bőre nem először viselte a bántalmazás nyomait. Azzal nyugtatta magát, hogy mindezt a nagyapja iránti kötelességből teszi, nem hagyhatja cserben. Mikor végre álomba szenderült, egy sötét álom ragadta el, melyet hirtelen éles fényesség hasított át. Rövid, villanásszerű képek jelentek meg előtte a jövőjéből. Pillanatfelvételek voltak csupán, de mindegyikük mély, ürességet hagyott maga után a szívében. Az élete nem fog jobbra fordulni. Épp ellenkezőleg, minden igyekezete ellenére magányosan és család nélkül fogja végezni. A nagyapja a börtönben fog meghalni, Maximus és Alexia pedig boldogan élnek majd, miután Mary családját kiadták a nagykövetségnek. Ő maga pedig az utcán fog élni, éhezni fog, képtelen lesz gondoskodni a gyermekéről. – Áh! – sikoltott fel, riadtan ébredve. A rémálom hajnali 5-kor rázta fel. Az álmában a kisbabája éhen halt és megfagyott délután 5 órakor. Hiába könyörgött segítségért, senki sem sietett a megmentésére – legalábbis erre emlékezett. A karjait bámulta, azon tűnődve, ki lehetett az a gyermek, és hogyan kerülhetett ilyen szörnyű helyzetbe. Percekig merengett ezen. A baba nem lehet Maximusé. Soha nem bánt vele feleségként, soha nem is érintette meg. Sőt, nyíltan kijelentette, hogy undorodik tőle. Nem lehet ő az apa. – Jaj, Mary, teljesen megőrülök, olyan dolgokról álmodozom, amik soha nem fognak megtörténni. Valószínűbb, hogy öregen és elfeledve fogok meghalni ebben a hatalmas kastélyban – mondta magának, miközben felfrissült. Mire elhagyta a hálószobát, már majdnem 7 óra volt. A konyhába vette az irányt. Ma különösen vágyott egy olyan kávéra, mint amilyet otthon készítettek, ezért feltett egy edényt a tűzre, és egy csipetnyi fahéjat adott hozzá, hogy felforralja. Miközben a víz melegedett, Emma lépett be. – Asszonyom, minden rendben van? Tegnap az úr elküldött engem, és nem lehettem önnel. – Igen, Emma, minden rendben! Ma olyan reggelit szeretnék, mint otthon. Főztem kávét. Szeretnél csatlakozni hozzám, miután Maximus elment? – Igenis, asszonyom! – felelte Emma, bár még mindig aggódott. Mary elmosolyodott, érezve, hogy Emma nem teljesen nyugodott meg a válaszától. Az általa főzött kávé illata betöltötte a ház egész földszintjét. Töltött magának egy csészével, és kiment a kertbe, hogy leüljön a kinti asztalhoz. Elhatározta, hogy gyönyörködik a kertben, és elmerül a gondolataiban. Ma különösen nem volt kedve a férjével reggelizni, ezért azt tervezte, hogy kint vár, amíg befejezi az evést és elmegy – legalábbis ezt képzelte. Maximus éppen akkor lépett be az egyik bejáraton, miután futni volt. A tegnap esti álom kissé felzaklatta, ezért úgy döntött, korán kel, hogy elterelje a figyelmét. Amikor belépett, megcsapta a kávé és valami más, valami édes illata. Mielőtt felfrissült volna, a konyhába ment, ahol Emmát találta. – Milyen finom illat! Milyen kávét vettél, Emma? – Ó, uram! Ez a kisasszony kávéja. Ő kelt fel korán, és készítette el. – Mary ébren van? – Igen, valójában a kertben van. Töltött magának, és azt mondta, hogy ott fogja meginni – mutatott Emma a kerti asztalra. Maximus nem tudta megállni, hogy ne nézzen ki, és meglássa a felesége apró alakját, amint összegömbölyödve ül a kerti székben. Háttal volt az ablaknak, így Mary nem láthatta, hogy ki figyeli. – Nos, úgy tűnik, ma a kertben fogunk reggelizni. – Azt szeretné, hogy kivigyem a reggelijét? – Igen, kérlek! – Rendben, uram! – Egy perc múlva megyek. 9-re van megbeszélésem, úgyhogy ma kicsit később indulhatok. – Értettem, uram, hozom a reggelijét. További gondolkodás nélkül elment zuhanyozni, és úgy jött ki, mint az a gátlástalan üzletember, akit a felesége oly jól ismert. Mary zenét hallgatott, elmerülve a tegnap éjszakai álom emlékeiben. Gondolatait a menta és a citrus ismerős illata zavarta meg. Kinyitotta a szemét, és ott állt Maximus, a táblagépén olvasva a híreket, és a kávéját kortyolgatva. Ez a kis gesztus néhány órával ezelőtt még a romantika csúcsának számított volna, de most minden túl bonyolulttá vált. Mikor meglátta, csak sírni akart, de nem akarta megadni neki ezt az elégtételt. Ezért inkább újra lehunyta a szemét, felhangosította a zenét a telefonján, és úgy tett, mintha egyedül lenne. Maximus csak frusztrációt érzett a figyelmen kívül hagyása miatt, de tudta, hogy erre számítania kellett. Tegnap este nem csinált jelenetet, de tudta, hogy felzaklatta. Végül is, ismét erőszakhoz kellett folyamodnia, hogy megnyugtassa. – Uram, itt a kávéja! – Már van kávéja, Emma. Most ellopta az enyémet. Ide azzal a csészével! Emma nem tudta, mit mondjon, amíg Maximus nem intett neki, hogy adja át a csészét. – Mindjárt hozom a reggelit. – Emma, egyelőre csak kávét kérek – mondta Mary. – Értettem, asszonyom. A nyugalmat, amivel Mary korábban beszélt vele, a férje megjelenése azonnal eloszlatta. Ezért Emma erre korlátozta a válaszát, és visszatért egy tányér gyümölccsel és egy adag bundás kenyérrel Maximusnak. Mary továbbra is zenét hallgatott és kávét ivott, egy szót sem szólva Maximushoz. Egyre kétségbeesettebben, a figyelmen kívül hagyása miatt, Maximus előhúzott egy fekete bankkártyát a pénztárcájából, feléje nyújtotta, és azt mondta: "Tudom, hogy ami tegnap történt, az nem volt szép, de te is tudod, hogy nem szeretlek. Ezt kezdettől fogva tudtad, és mégis elfogadtad a nagymamám ajánlatát. Maradjunk tehát a régiben." – Nem kell, hogy kárpótolj a tegnapi pofonért. Tudod, mit akarok? Egyáltalán tudod? – kérdezte Mary, miközben egyetlen könnycsepp szökött ki a szeme sarkából – ugyanaz, amit olyan keményen próbált visszatartani. – Mit? Mondd már! – Maximus remélte, hogy valami anyagi dologgal tudja majd megnyugtatni a lelkiismeretét. – Azt, hogy baszottul el akarok válni! – vágta oda Mary, amit soha nem gondolt volna, hogy kimond. Maximus majdnem megfulladt a kávétól, amit éppen ivott, amikor meghallotta a felesége szavait. – Mit mondtál? Jól vagy? Ennyit küzdöttél ezért, és most azt mondod, hogy "el akarsz válni"? – Maximus, egyértelmű, hogy nem szeretsz, és én belefáradtam. Komolyan kérlek, hogy váljunk el. Majdnem három éve vagyunk házasok, és ez nem működik, és soha nem is fog – mondta Mary, miközben könnyek záporoztak a szeméből. Emma a konyhaablakból figyelte a jelenetet, nem hallotta a beszélgetést, de érezte, hogy valami nincs rendben. Készen állt arra, hogy kiszaladjon, és megvédje Maryt, ha Maximus ismét bántani merészelné. – Készíttesd el az ügyvédeddel a válási papírokat, mindegy, mit, csak neked legyen jó. Ma aláírom, és ha lehet, még ma elmegyünk a közjegyzőhöz, hogy véglegesítsük a válást. – Azt hiszed, ez ilyen egyszerű? Csak megírni és aláírni egy papírt? Nem, Mary, ha ezt megteszem, a nagymamám fog utánam jönni, és te megint az áldozatot fogod játszani. Mary elképedt. Nem pontosan ez történik ebben a kapcsolatban? Tegnap az irodájában találta Alexiával, szex közben, és ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, gyomorszájon vágta, és megtiltotta, hogy a cég közelébe menjen. – Válni akarok! Nem érdekel, ha ma beszélnem kell a nagymamáddal. Írd meg azt a kibaszott papírt, és aláírom! – mondta Mary, miközben felállt az asztaltól, hogy elmenjen. – Mary! – kiáltotta Maximus. – Már... mondtam neked! Ma találkozom a nagymamáddal, és estére várom az aláírt papírokat. Ha nem, akkor én magam írom meg. De a céged évfordulója előtt el kell válnunk. Maximus gyorsan felállt, hogy utolérje Maryt. Bármilyen gyorsan is ment, apró lépései nem tudtak versenyezni a hosszú lábaival. Dühös volt, megragadta a karját, és visszarántotta. Majdnem elesett, Emma pedig, látva a jelenetet, azonnal kiszaladt, hogy segítsen. Amikor odaért, látta, hogy Maximus, akinek a szeme az előbb még a dühtől lángolt, átöleli Maryt. – Mi nem fogunk elválni! Ezt vésd a fejedbe! Soha nem fogok semmilyen papírt aláírni. Ez a te otthonod; te vagy a feleségem, és nem engedlek el. Mary összezavarodott. Nem a válást akarta eddig? Miért van az, hogy most ő könyörög érte, de a férfi nem egyezik bele? – Engedj el, te szemétláda! Válni akarok! Már mondtam, szabadon csinálhatsz, amit akarsz, szóval nem értem, miért kellene tovább színlelned, mikor már mindenki tudja az igazságot. Maximus, látva a lány elszántságát, elengedte, és dühösen kiviharzott a házból. Igyekezett nem visszanézni a feleségére, mert tudta, hogy nem tudná visszafogni magát, és talán meg is fojtaná. Ez a nő annyira könnyen ki tudta hozni a sodrából, hogy úgy döntött, azonnal távozik. – Uram, tegnap az én hibám volt, hogy Mrs. Palmer kínos helyzetben látta önt. Épp néhány ügyet intéztem a többi asszisztenssel, és ő bejelentés nélkül érkezett. Elnézést a kellemetlenségért – mondta Matthew, próbálva tisztázni a tegnapi eseményeket. – Nem kell bocsánatot kérned. Amit Mary tegnap látott, csak felgyorsította a dolgokat – mondta Maximus komolyan, de harag nélkül. Mary a kertben állt, és nézte, ahogy a férje elmegy. A könnyek patakként folytak az arcán. Végre kimondta, amit soha nem gondolt volna. Éles fájdalmat érzett a mellkasában, nehezen kapott levegőt, és a fűre rogyott. Emma odaszaladt, hogy felsegítse, és visszakísérte a szobájába. – Asszonyom, pihennie kell. Talán csak kimerült. Sokat szenvedett mostanában. Meg kell próbálnia megnyugodni és pihenni. Ha nem akar kijönni, felhozhatom a reggelit a szobájába. – Nincs étvágyam. Azt hiszem, a vita elvette. Tudnál hagyni, hogy aludjak egy kicsit? – Természetesen, asszonyom! Én lent leszek. Csak küldjön egy üzenetet, és azonnal jövök. – Köszönöm, Emma – mondta Mary halkan.