Vacsora után Catherine és Albert a dolgozószobába vonultak, hogy megvitassák a nyugtalanító helyzetet. – Albert, átnéztem az ügyvéded által küldött iratokat. Sajnos nem jó híreim vannak. A feltételezett üzlettársad több millióval lelépett, és megsértette az országod egyik legbefolyásosabb családját, ami jelentősen megnehezíti a gyors reagálást. – Mit tanácsolsz? Nem sok mindenem maradt. Talán fel kéne adnom magam, hogy véget vessek ennek az egésznek. – Szó sem lehet róla, Albert! Nem adhatod fel magad! Annyit tehetünk, hogy megkeressük az igazi felelőst. – És addig? Mit javasolsz? – Átgondoltam minden lehetőséget, és csak egyetlen megoldás kínálkozik, ami nem fog tetszeni. – Mi az? – A családunknak van néhány be nem jelentett birtoka. Arra gondoltam, meghúzhatnád magad ott egy ideig, amíg meg nem találjuk a társadat. Tudom, hogy amint rájönnek, hogy elhagytad az országot, azonnal a nyomodba erednek. Nem tudom, mennyit tudnak a kettőnk kapcsolatáról. – Azt akarod, hogy elrejtőzzek az egyik birtokotokon? – A legfontosabb a te és a családod biztonsága. Meg tudlak védeni, de nem akarok fölösleges riadalmat. – Értem. Tudom, hogy rengeteg gondot okozok. És azt is, hogy a segítségeddel te is veszélybe kerülsz. – Ne túlozz! A családom meg tudja védeni magát, és meg is fogja, ha kell. De te, kedves barátom, te aggasztasz engem. És az unokád. A gyerekeid már biztonságban vannak, de nektek is biztonságos helyre kell jutnotok. – Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök. – Most már nincs értelme keseregni, Albert. Még ma el kell tűnnöd innen. – Rendben. De hadd kérdezzek valamit. Albert az egész beszélgetés alatt ezen gondolkodott. Nem érdekelte, ha letartóztatják, vagy ha mindent elveszítenek. Egyetlen dolog számított, egyetlen dolog fájt igazán: hogy Mary baja eshet, vagy ami még rosszabb, börtönbe kerülhet valamiért, amit el sem követett. – Vigyáznod kell az unokámra. – Tessék? Hogy érted ezt? – Mary még nagyon fiatal. Már az is megrémítette, hogy így kellett elhagynia az országot. Még az anyja sírjánál sem búcsúzhatott el. Nem akarom, hogy még ezen is át kelljen esnie, hogy menekülnünk kell egyik helyről a másikra. – Értem! Tudod, hogy örömmel gondoskodom róla, de… bele fog egyezni? – Tudom, hogy nem! De nincs más választásunk. Az apja mindig is őt hibáztatta az anyja haláláért, soha nem nézett rá szeretettel. Én vagyok az egyetlen támasza, de a gyerekeimről sem feledkezhetek meg. Bármilyen rossz döntéseket is hoztak, nem hagyhatom őket cserben. – Tudom, Albert, teljesen megértelek! Ne aggódj! Nálam jó kezekben lesz. Tudod, mennyire vágytam egy lányra, de az élet nem adott rá lehetőséget. Most te ajándékozol meg egy unokával. Teljes szívemből fogok rá vigyázni. Mindent megteszek, hogy biztonságban és boldogan éljen itt. – Tudom, hogy megteszed! Te vagy az egyetlen ember, akiben megbízom, pedig évek óta nem találkoztunk. – Így lesz, drága barátom! Mivel nem volt több megbeszélnivalójuk, Catherine utasította a személyzetet, hogy kísérjék Albertet egy biztonságos helyre, de előtte még megengedte neki, hogy csendben elbúcsúzzon az unokájától. Bement Mary szobájába, hogy otthagyjon neki egy levelet, és egy puszit nyomott a homlokára. Aztán, nem visszanézve, elindult a bizonytalanba. Másnap reggel egy napsugár szűrődött be a függönyökön, és felébresztette Maryt. Meglepődve vett észre egy papírt az ágya mellett. Csodálkozva pillantotta meg a borítékot, melyen a neve állt. Felbontotta, és olvasni kezdett. [Drága kislányom, Tudom, hogy ez nem a legjobb módja, de azt is tudom, hogy ha személyesen mondanám el, úgy kapaszkodnál belém, mint egykor csecsemőként, és nem engednél el. A dolgok rosszra fordultak, és nem akarom, hogy velem együtt menekülj egyik helyről a másikra. Ezért kértem meg Catherine-t, hogy gondoskodjon rólad. Tudom, hogy a legnagyobb szeretettel fogja ezt tenni. Soha nem lehetett lánya, ezért mostantól te leszel az ő lánya. Légy jó hozzá, ahogy ő is jó lesz hozzád. Szeretlek, kislányom! Attól a pillanattól fogva szeretlek, hogy a karomba vettelek, attól a pillanattól, hogy a nagymamád a karjában vitt be az ágyba, hogy betakarjon, ahelyett, hogy kiságyba fektetett volna. Te vagy és mindig is te leszel az én kislányom. Amint rendeződnek a dolgok, jövök érted, és elmegyünk, ahová csak akarunk. Megvalósítjuk az összes őrült tinédzser álmodat. Hidd el, sokkal szívesebben hagynám ott a munkát, és utaznám be veled a világot, minthogy ennek te legyél kitéve. Remélem, hamarosan jelentkezhetek. Kérlek, hallgass Catherine tanácsaira, a te biztonságod a legfontosabb! Remélem, hamarosan láthatlak, drága kislányom! Szeretettel, A nagypapád.] Amikor befejezte a levél olvasását, Mary arcán patakokban folytak a könnyek. Sokkal jobban szerette volna személyesen elbúcsúzni, nem egy levél által. De tudta, hogy úgyis megpróbálna megszökni, és vele tartani. A levél nem hazudott. Nem fogta fel, milyen súlyos a helyzet. Egy tizenhét éves lány volt, aki hirtelen egy idegen helyen találta magát, idegen emberek között, egy idegen nyelven.