Szemrehányóan nézett rám, undorral a szemében, majd elindult a mellettem parkoló autó felé. A tekintetem követte a mozdulatait, ez biztosan csak álom. – Vak maga? – förmedt rám hirtelen a sofőrje. – Majdnem megsérült a főnököm. – Hagyd – parancsolta a sofőrnek, le sem véve rólam a szemét, miközben beszállt a járműbe. Pillantást vetettem a hátsó ülésen lévő tolószékére. – De uram – kezdett vitatkozni a sofőrje. – Hagyd – ismételte meg, felhúzva az ablakokat. A sofőrje mérgesen nézett rám, majd vonakodva visszasétált az autóba. Néztem, ahogy elhajtanak a távolba. Soha nem gondoltam volna, hogy így összefutok vele, kíváncsi lettem, vajon hová mehetett? Talán ő is menekült az esküvő elől? Reméltem, mert nekem már nem volt hová mennem. Lassan visszaindultam a kastélyba, várva a sorsomat. Amint beléptem a bejáraton, a nagynéném megragadta a karomat, és magához rántott: – Te hitvány utcalány, megpróbáltál megszökni, ugye?! – emelte fel rám a hangját riadtan. – Mindaz után, amit érted tettünk, szégyent akarsz hozni a családra! – Felemelte a kezét, hogy megüssön, amikor a nagybátyám megállította. – Ne tedd, nem akarjuk, hogy holnapra megsérüljön – mondta. – Hmph – vetette oda gúnyosan. – Szerencséd van. Ava bedugta a fejét, és egy táskát vágott hozzám. A lábam elé esett. Keserű hangon gúnyolódott, karba tett kézzel. – Ez az esküvői ruhád, csak percekkel ezelőtt érkezett meg. Lehajoltam, hogy felvegyem a táskát. – El sem hiszem, hogy ilyen ruhát viselhet, gyémántkövekkel van kirakva! Ugh, miért nem köztem és valamelyik másik testvér között rendezték a házasságot – bámulta álmodozva a mennyezetet. – Olyan tökéletesnek és dögösnek tűntek. – Szerintem kettő közülük házas, de egyetértek veled. De semmi gond, miénk lesz a világ összes gazdagsága, és apád még jobb családot fog találni neked, ahová férjhez mehetsz – biztosította őt a nagynéném, majd mérgező tekintettel felém fordult: – Ami pedig téged illet, bújj bele abba a ruhába, nézzük meg, kell-e rajta igazítani. Követett engem az emeletre, Ava szobájába. Belecsúsztam a bő ruhába. Ujjatlan volt, és hatalmas masni volt a hátán. Ava jól mondta, mindenhol gyémántkövekkel volt borítva. A nagynéném gúnyosan felhorkant: – Az arcod miatt még egy ilyen jó ruha is szörnyen néz ki. Vedd le, és menj aludni, holnap nagy napunk lesz. Bevitt a szobámba, elvette a telefonomat: – Kívülről bezárom az ajtót, nehogy megint megszökni akarj. Bent a szobában a padlóra ültem, a térdemet a mellkasomhoz húztam, és a tenyerembe zokogtam. – Ez életem legrosszabb születésnapja. Másnap reggel arra ébredtem, hogy a nagynéném kinyitja az ajtót: – Takarítsd ki magad, itt a próba csapata, két óra múlva a helyszínen kell lennünk. Lassan bementem a fürdőszobába, és igyekeztem nyugodt maradni. Nem hittem el, hogy ez történik, és nincs kiút. Lent egy nagy stylist csapat várt rám. Azonnal munkához láttak, mindenféle krémet és púdert kenegettek az arcomra, egy másik csapat tűket tűzött a ruhám laza végeire, a többiek a hajamat fésülték, ez már túl sok volt. Órák teltek el, és végeztek. Hozzádtak egy hatalmas tükröt, és ahogy a tükörképembe néztem, leesett az állam. Felismerhetetlen voltam. A hajam göndör kontyba volt tűzve, a ruha úgy állt rajtam, mintha nekem készült volna, a sminkem miatt úgy néztem ki, mintha egyenesen egy filmből léptem volna ki, élénk vörös rúzs, gyönyörű nude szemhéjfesték, nude körmök, és mindennek a tetejébe egy pár üvegcipő. A nagynéném, a nagybátyám és Ava a legdrágább ruháikban voltak, és tudtam, hogy ők is legalább annyira hitetlenkednek, mint én, hogy hogy nézek ki. Ideje volt elindulni az esküvőre. A kastélyunk előtt parkoló fekete limuzin sofőrje meghajolt előttem. Rájöttem, hogy ő ugyanaz a sofőr, aki tegnap este Lance Jeradot vitte. Nem ismert fel. Beszálltunk a járműbe, és elhajtottunk a Jerad kastélyba. – Később küldünk valakit, hogy elhozza az összes holmidat – mondta a nagynéném. – Kivéve, hogy csak rongyaid vannak. – Majd én eljövök értük – mondtam halkan, ma először szólalva meg. Elértük a hatalmas kaput, amely arannyal volt díszítve, és egy hatalmas "Jerad" felirat volt rajta. Tágra nyitottam a szemem, hogy milyen hatalmas és elegáns a fehér kastély. Több ember őrizte a kapukat. Olyan volt, mint egy vár. Hosszú volt a behajtó, de végre elértük a bejáratot. Egy családi bulihoz képest hatalmas családjuk volt. Mindenki a bejáratnál állt a legelegánsabb ruhákban, amiket valaha láttam. Mrs. Jerad hatalmas mosollyal az arcán fogadott, miközben a nagynéném segített nekem kiszállni az autóból, egy hamis mosollyal az arcán. Mrs. Jeradon gyönyörű kék, földig érő ruha volt, és alig volt rajta smink. – Csodálatos, micsoda angyal! – sugárzott Mrs. Jerad, és azonnal átölelt. – Kezdődjön a szertartás! – jelentette be. A nagynéném és a családja mögöttünk haladtak, miközben besétáltunk a csodálatos rendezvényterembe. Több mint ezer négyzetméter volt, és végtelennek tűnt. A oszlopokat a legszebb rózsák borították. A márványpadlót csillogó vörös szőnyegek borították, a székek pedig valódi aranyból készültek, amelyeken a vendégek ültek. – Nincs vesztegetni való időnk! – átadott engem a nagybátyámnak. – Megkérem a papot, hogy kezdje el, kár, hogy az esküvőt túl korán jelentették be, hogy a családod nem tudott eljönni, de a közeljövőben egy rendes afterpartyt rendezünk. – Sietősen elment, hogy értesítse a papot. – El sem hiszem, azt hittem, láttam már a luxus csúcsát! – horkant fel Ava mögöttem, és halkan mondta: – Apa, remélem, találsz egy családot, amelyik még ennél is nagyobb esküvőt tud rendezni! – Persze, drágám, csak a legjobbat neked, az összes nagy család hozzánk fog jönni, amint látják, mennyi vagyonra tettünk szert – kuncogott a nagynéném. A valóságba riadtam, amikor a zongorista eljátszotta a híres "Itt jön a menyasszony" című dalt. Ez tényleg megtörténik. Ahogy a nagybátyám végigvezetett az oltárhoz vezető úton, nagyot nyeltem, és próbáltam visszatartani a könnyeimet. "Ne sírj, Valerie, nem szabad sírnod, Valerie" – mondtam magamnak. Minden szempár ránk szegeződött, az összes vendég elfoglalta a helyét, reméltem, hogy megnyílik a föld, és elnyel engem. A nagybátyám egyedül hagyott az oltárnál. Lance Jerad már ott ült a hatalmas fekete tolószékében, szürke öltönyt, fehér inget és fekete nyakkendőt viselve. Miért használja megint a tolószéket? Annyira érdektelennek tűnt az egész. Isteni arca volt, most, hogy közel voltam hozzá, de az arckifejezése megrémített. Féltem, mit tehet velem. A pap elkezdett motyogni valamit. – Miss Ava Canton? – mondta. Megrezzentem, elfelejtettem, hogy Avának kell lennem. – Hozzá megy-e feleségül Mr. Lance Jeradhoz? – ismételte meg. A tömegre néztem, a nagynéném ökölbe szorította a kezét az oldala mellett. Nehéz volt a csend, ahogy mindannyian a válaszomra vártak. Ez volt az. A lehetőségem, hogy mindennek véget vessek.