EMERIEL HERCEG. Aekeira több mint egy órán át zokogott, miután elhagyták a tárgyalótermet. Először dühös volt, Emerielre förmedt ostoba döntése miatt. Aztán megtört, úgy sírt, mintha a szívét tépték volna ki. Most egyedül voltak a hajó egy apró kabinjában. Emeriel némán tűrte húga hisztériáját, miközben döntésének súlya végre ránehezedett. A Fényistenekre, rabszolga lett. Alacsonyabb, mint egy hitvány közrendű. Alacsonyabb, mint egy szőnyegtisztító. És nem is akármilyen rabszolga, hanem egy urekai rabszolga. Vagy sok urekai, Emeriel még nem tudta. Azokat a szívtelen, könyörtelen lényeket fogja szolgálni, akik gyűlölik az embereket. – Csinos fiú vagy, nem fogsz te gazdátlan maradni – hangzott el a jóslat. Emeriel gerincén hideg futott végig. Meg fogják gyalázni a testét. Az, amiről mindig is álmodott, most valóra válik. Csakhogy most nem egyetlen vadállat lesz, hanem sok. Annyi, amennyit a gazdája kíván. Széttárják majd, kiszolgáltatva a szörnyű aktusnak. Emeriel lenyelte a torkában feltörő epét. Fulladozott, ahogy a pánik eluralkodott rajta. – Lélegezz, Em. Gyere – Aekeira termett mellette, és a hátát simogatta. – Be... és ki... gyere, Em. Aekeira hangja lágy volt, nyugtató, Emerielnek nem maradt más választása, követnie kellett. Aekeira tovább simogatta a hátát. – Ügyes lány. Az én lányom. Két urekai lépett be, és erőszakkal egy ismeretlen pirulát tuszkoltak le a torkukon. Csak nem fizettek ennyi pénzt azért, hogy megöljék őket, mielőtt még rabszolgák lehetnének, ugye? – gondolta Emeriel, és lenyelte a tablettát. Percekkel később mindketten eszméletlenül rogytak a padlóra. • Jóval később Emeriel a szekér rázkódására ébredt. A feje lüktetett, érzékei összezavarodtak, ahogy többször is pislogott, hogy kitisztuljon a látása. Pirulát kellett bevenniük. Felült, odatápatott a szekér faablakához, és kinyitotta. Felhördült. Urekai földön jártak. Emeriel tucatjával látta őket. De ami igazán lesokkolta, azok az emberek voltak. Rengeteg volt belőlük. A nők száma majdnem vetekedett a férfiakéval. Mindenki tudta, hogy az urekaiak a háború után számos embert ejtettek foglyul, de a látvány felülmúlta minden várakozását. És mind rabszolgák voltak. Néhányan a földeken robotoltak, fáradt testük meggörnyedt a munka súlya alatt. Mások nehéz terheket vonszoltak, izmaik megfeszültek minden lépésnél, az urekaiak éber tekintete alatt. Némelyik urekai korbácsot, mások kardot tartottak. Emeriel gyomra felfordult a látványtól. Ez lesz most az életünk? Aekeira ébredésének nyögése hallatszott mögötte, Emeriel gyorsan a nővére felé fordult, arcára aggodalom ült ki. – Jól vagy, Kiera? – kérdezte halkan. Aekeira bólintott, a szemét dörzsölte. – Hol vagyunk? – kérdezte, miközben a szeme a környezetet pásztázta. – A birodalmukban, Uraiban – suttogta Emeriel, ügyelve arra, hogy a kocsis ne hallja meg. Együtt vették szemügyre a hatalmas erődöt, ami előttük magasodott. A szekér egyenesen feléjük tartott. – Ez a hely roppant fényűzőnek tűnik – mondta Aekeira. Emeriel bólintott. Királyi sarjak lévén, ismerték a luxust, de ez egészen más szint volt. Ami felvetett egy kérdést... Kik is azok a férfiak, akik megvették őket? És ha nem ők a gazdáik, akkor ki...? ******* Számtalan kamrán és folyosón átvezették őket egy üres szobába. – Egyelőre ez lesz a szállásotok – jelentette be egy katona. A szoba meglepően tágas és ízlésesen berendezett volt. Nem sokkal azután, hogy a katonák távoztak, lépések zaja hallatszott, melyek pillanatról pillanatra közelebb értek. Az ajtó kinyílt, és egy idősebb asszony lépett be, egy fiatalabb nő és három urekai férfi kíséretében. Az idősebb nő tekintete Emerielre szegeződött, és meglepetten felszisszent. – Te aztán feltűnően jóképű vagy. Sok szép férfit láttam már életemben, de még nekem sem jut eszembe egy sem, aki fele ilyen csinos lenne. Emeriel kényelmetlenül érezte magát, hátrált egy lépést, és Aekeira mögé bújt, aki védelmezően széttárta karját, hogy elrejtse a kíváncsi tekintetek elől. – Nos, kár, hogy nem te vagy az, akiért jöttünk – mondta a nő elutasítóan, és elfordult. – Készítsétek fel, fiúk. Amie, készítsd elő a fürdőt. A három férfi Aekeira köré gyűlt, és elkezdték vetkőztetni. Kezeik lehámozták róla a ruháit, míg egy másik a haját bogozta ki. – Mit csináltok? – kérdezte Emeriel aggódva. – Felkészítjük arra, ami jön – válaszolta az idősebb nő, anélkül, hogy ránézett volna. – Maradhatsz, vagy mehetsz. Nem érdekel. De ha zavarsz, jelentelek a katonáknál, és a börtönbe dobatlak. Számos kérdés kavargott Emeriel fejében, de Aekeira megrázta a fejét, hogy hallgasson. Tehetetlenül nézte, ahogy levetkőztetik, miközben a fiatalabb lány, Amie egy nagy kádat készített elő vízzel. Végül Emeriel úgy döntött, hogy kimegy, és céltalanul bolyong a folyosókon. Egyik a másikba torkollott, míg egy félreeső átjáróhoz nem ért, ami rejtve volt a kíváncsi szemek elől. Távoli hangok szűrődtek ki, ezért közelebb ment. – Mit csináljunk a fiúval? Nem volt a terv része – mondta az egyik hang. – Nem érdekel, Ottai nagyúr. Talán később kitalálunk valamit – hallatszott Vladya nagyúr hangja. – Egyelőre koncentráljunk a lányra. A rossz idő miatt késett az utunk, tegnapra vártam, hogy visszaérjünk. A hangja dermesztő és parancsoló volt. – Fogy az idő, ma este a tiltott kamrában kell lennie. Tiltott kamrák? Emerielnek ez egyáltalán nem tetszett. – Nyugodj meg, Vladya. Az a fiatal lány nem tud bánni a vadállattal – tette hozzá Ottai nagyúr. – Nem érdekel. Megvetették az ágyukat, abban is fognak feküdni – mondta Vladya dacosan. Egy nehéz sóhaj hallatszott. – Szívtelen dolog lenne a vadállat elé küldeni a lányt anélkül, hogy sejtené, mire számíthat. Tudom, hogy nem szereted az embereket, és őszintén szólva én sem, de ennél azért jobbat is tehetnénk – érvelt Ottai nagyúr. – Tégy, amit akarsz, Ottai. Mondd el neki mindent, vagy ne mondj semmit. Nem érdekel – jelentette ki Vladya. – Az sem érdekel, hogy él vagy hal. Majd bedobom utána a csinos kis herceget, és ha ő is elpusztul, a következő szekérrel a legközelebbi emberi királyságba megyek, hogy válasszak neki egy másik hercegnőt. Csak ez érdekel az egészben. Csend telepedett a beszélgetésükre, Emeriel elméjében félelem és hitetlenség kavargott. A vadállatot szolgálni? Meghalni?