Hitetlenkedve meredek rájuk. – Mi? Nem tarthatnak csak úgy itt. Mi lesz, ha a szörny visszajön? Nem fogok tudni elmenekülni! – érvelek. Körülbelül egymillió más okom is lenne arra, miért nem akarom, hogy mágiával foglyul ejtsenek egyetlen épületben, de úgy gondolom, a legcélszerűbb az életveszélyes indokokkal kezdeni. Felhozhatnám, hogy van egy munkahelyem, ahová be kell járnom, pénzt kell keresnem, meg minden. De még én is látom az ellenérveket ezzel szemben. Gyerekekkel dolgozom, és ha az a szörny TÉNYLEG visszajön, nem sodorhatom őket veszélybe. De akkor sem maradhatok itt örökre. – Itt biztonságban leszel – feleli Torin egyszerűen. És hiszek neki, a francba is. – De... Nem tarthatsz itt örökre. Ez nem igazságos. Nem ártottam neked semmit – erősködöm. Laura oldalba bök. Úgy tűnik, a főnökkel vitatkozni nem ajánlott, bár őt láthatóan nem különösebben zavarja a panaszkodásom. – Ránk nézve sem igazságos, ha mindannyian veszélybe kerülünk, csak mert Torin megmentette az életedet. Tényleg kedvesnek tűnsz. De kérlek, értsd meg, nem... bízhatunk benned – kérlel a nő. Látom rajta, hogy ő sem lelkesedik ezért a kötőbűbáj-dologért. Kényelmetlen neki a gondolat, hogy itt tartson a csapdában. Laura szerintem őszintén rendes ember. Valószínűleg nagyon nehezére esik parancsra fogva tartani valakit az akarata ellenére. Átgondolom a helyzetet. Ha a probléma az, hogy nem bíznak bennem, az nem jelenti azt, hogy örökre itt ragadok, igaz? Ez csak azt jelenti, hogy addig leszek itt, amíg meg nem bíznak bennem. Én megbízható ember vagyok. Mindannyian kicsit paranoiásnak tűnnek, de ezért nem hibáztathatom őket. Ha a szabadságomhoz a bizalmukra van szükség, akkor jobb, ha elkezdek megdolgozni érte. Visszafordulok Torinhoz, aki még mindig árgus szemekkel figyel. Úgy érzem, talán arra vár, hogy kiboruljak vagy szökni próbáljak. – Megígéred, hogy itt biztonságban leszek? – szegezem neki a kérdést. Lassan bólint. – Ez a varázslat, amit kérsz tőle... idővel levehető? – kérdezem. Újra pislog. Azt hiszem, megzavartam. – Igen. De ha azt hiszed, hogy képes leszel megtörni és elszaladni, csalódni fogsz. Csak az törheti meg a varázslatot, aki kivetette. Laura sosem fogja megtörni az akarata ellenére. Nem vagy elég erős ahhoz, hogy kényszerítsd – a hangja figyelmeztető. De valójában értékelem. Védi az embereit, ami kedves tőle. – Ne legyél buta. Nem fogom semmire sem kényszeríteni. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem végleges. Rendben, rajta, csináld a varázslatot. Kell valamit tennem? – fordulok Laurához. Úgy néz rám, mintha elment volna az eszem. – Te... Te csak így... hagyod, hogy megcsináljam? – kérdezi zavartan, én pedig bólintok. – Ühüm – egyezem bele könnyedén. – De... Nem félsz, vagy nem vagy dühös? Nem akarsz elmenekülni? Lényegében foglyul ejtünk, pedig nem csináltál semmi rosszat! – emlékeztet rá. Úgy tűnik, őt jobban felkavarja az ötlet, mint engem. Rámosolygok, próbálom megnyugtatni. – Nem vagyok dühös. Talán egy kicsit félek, de ki nem félne? Értem, hogy meg kell védenetek magatokat. Csak azért vagytok ebben a helyzetben, mert segítettetek rajtam. Még mindig jobb fogolynak lenni, mint halottnak, és ha a varázslat nem végleges, akkor úgy gondolom, csak annyit kell tennem, hogy megtanítalak titeket bízni bennem, és magatoktól leveszitek majd rólam. Tudod, megbízható ember vagyok. Eldöntöttem, hogy a bizalom elnyeréséhez az az első lépés, ha azt teszem, amitől mindannyian biztonságban érzitek magatokat. Ha ez azt jelenti, hogy itt maradok, hát legyen – magyarázom. Mindhárman engem bámulnak. Még Torin pókerarca is megingott egy hangyányit. Zavartnak tűnik. Mintha valami teljesen valószínűtlen dolgot látna, mondjuk egy görkorcsolyázó kacsát. Kifejezetten aranyos, mennyire tanácstalan. Gyorsan visszatér a sztoikus arckifejezéséhez, nekem pedig küzdenem kell a nevetési ingerrel. Lehet, hogy már egy kicsit hisztérikus állapotban vagyok. Nem tudom. – Laura, vesd ki a kötőbűbájt Miss Akarira – adja ki a parancsot másodszor is. – Igenis, uram. Azonnal – egyezik bele. Ezúttal Laura már közel sem tűnik olyan vonakodónak. Még mindig látom rajta, hogy rosszul érzi magát miatta, de úgy tűnik, az együttműködésem eloszlatta a mélyen rejlő bűntudatot, ami emésztette. Örülök neki. Nem akarom, hogy bántsa a lelkiismeret, amiért a barátai biztonságát védi. Sóhajt egyet. – Carina, add a kezed, kérlek – kéri Laura. Engedelmesen felé nyújtom. A bal kezemet adom oda, mivel a jobb csuklóm tiszta karcolás és be van kötözve. Lehet, hogy ez a legostobább dolog, amit valaha tettem. Igazuk van, valószínűleg meg kellene próbálnom elrohanni, megszökni előlük. De egyedül semmi esélyem nem lenne. Ráadásul úgy tűnik, rengeteg dolog van, amiről fogalmam sem volt. Kezdetnek ott vannak a szörnyek és a mágia. Többet akarok tudni, már csak azért is, mert így nagyobb esélyem van a túlélésre. Fogalmam sincs, miért üldözött az a szörny, de ha Torin képes volt elkergetni, akkor hajlok rá, hogy a közelében maradjak. Laura megfordítja a kezemet, hogy a csuklóm belső fele nézzen felfelé, majd szorosan megragadja. – Bocs emiatt – kér bocsánatot, mielőtt lehunyná a szemét, és némán formálni kezdené a szavakat. Mintha próbálna felidézni valamit, és fejben átismételné. A csuklóm kezd felmelegedni. Ez a szorítása miatt van, vagy mert történik valami? Lehet, hogy beleegyeztem, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok ideges. A csuklóm most már nem csak meleg, hanem forró. Kicsit el akarom húzni. Oké, most már éget. Ösztönösen hátra rántanám, de Torin előrelendül, és megragadja a karomat, helyben tartva azt. – Még nem. Egy kicsit még – erősködik. Könnybe lábad a szemem, és harapom a számat, de bólintok. Nem engedi el a karomat. Egy órának tűnik, de valószínűleg csak pár másodperc telt el, mire Laura kinyitja a szemét, és elengedi a csuklómat. – Kész van. – A szemembe néz. – Az épületre vagy korlátozva. Ha csak a kisujjadat is kidugod az ajtón, megbánod – figyelmeztet. Fenyegetőnek kellene hangzania, de nem hiszem, hogy annak szánta, szerintem tényleg csak figyelmeztetni akar. – Mi történik, ha megteszem? Nem fogom. Csak tudni akarom – kérdezem. – Az az égető fájdalom, amit az előbb a csuklódban éreztél? Azt fogod érezni, amikor elhagyod ezt a helyet – magyarázza. Eszembe jut egy gondolat. Tényleg több kérdést kellett volna feltennem, mielőtt belementem ebbe. – Mi van, ha valaki más visz ki innen? A távozásom váltja ki, vagy a szándékom, hogy távozzak? – faggatom tovább. Laura összeráncolja a homlokát. – Javaslom, ne hagyd, hogy bárki kivigyen innen. A fájdalom... Nos, bele is halhatsz – ismeri be, én pedig megborzongok. A mágia rohadt ijesztő. Meg akarom nézni a csuklómat, biztos vagyok benne, hogy égésnyom vagy valami hasonló lesz rajta. Csakhogy nem tudok rápillantani, mert Torin még mindig fogja a karomat. Megköszörülöm a torkom, és kicsit húzok rajta. Gyorsan elenged, és három teljes lépést hátrál. Oké, ez kicsit túlzás volt. De legalább most megnézhetem a csuklómat. Meglepődve látom, hogy egyáltalán nem vörös vagy irritált. Viszont van ott egy jel. Nem tűnik sérülésnek, inkább hegre vagy azokra a fehér tetoválásokra hasonlít. Olyan, mintha egymásba fonódó háromszögek lennének, amik egy gyémánt alakzatot formáznak. Egész szép, bár nem számítottam az új testdíszre. Hirtelen Laura meginog egy helyben. Automatikusan előrelépek, és megtartom. – Hahó, jól vagy? – kérdezem aggódva. Gyenge mosolyt küld felém. – Jól vagyok. Csak nagyon fáradt. Ez nagy varázslat volt – biztosít róla. Abban a pillanatban megcsuklanak a térdei, és rám dől. Elkapom, ahogy tudom, de nagyobb nálam, és küzdök a súlyával. – Ööö... srácok? Egy kis segítséget?