– Madam Beautipul, meghallgatásra jöttünk! – emelte fel a fejét Daisie, a szeme pedig úgy ragyogott, mintha egy-egy csillag rejtőzött volna bennük. Nova mély lélegzetet vett, hogy lecsillapítsa a száguldó szívét. "Hogy lehet, hogy ilyen imádnivaló és szeretnivaló gyerekek Goldmann úrhoz tartoznak? Ahogy én ismerem Goldmann urat, képtelen lett volna ilyen tündéri kölyköket nemzeni." Letérdelt, és megsimogatta a fejüket. – Mi a nevetek? – Daisie a nevem. – Én Waylon vagyok. A két apróság kórusban felelt. Novát teljesen elbűvölte a bájuk. "A cukiságukon túl, valami elképesztően gyönyörű is van bennük. Ha kamera elé állítanák őket..." Nova felocsúdott a merengésből, felállt, és a körülötte sürgölődő személyzetre kiáltott: – Hé, emberek, siessetek! Hozzátok be ezt a két kis modellt, és öltöztessétek fel őket! Alig várta, hogy lássa az eredményt! A Maybach a Blackgold Tower előtt, az út szélén állt meg. A sofőr utasította a bejáratnál várakozó testőröket, hogy lökjék arrébb a kíváncsiskodó tömeget, és álljanak két sorba. Nolan kiszállt a kocsiból, és hosszú léptekkel bemasírozott az előcsarnokba. A főhadiszállás túlsó felén Nova, aki már több fotósorozatot is készített, elküldött két válogatott képet Quincynek, mindenféle utómunka nélkül. Quincy lassított, elővette a telefonját a zsebéből, és rápillantott a kijelzőre. Döbbenten megállt, és rácsodálkozva kinagyította a fotót. Sietve utolérte Nolant. – Mr. Goldmann! – Mi az? – Nolan a neki fenntartott lift felé indult, miközben a biztonsági őr megnyomta a hívógombot. Belépett a liftbe, Quincy pedig a kezébe nyomta a telefonját. – Ezt nézze meg! Nolan rápillantott a telefon képernyőjére, és a szeme elsötétült. Ha nem lett volna valami fontos, egy percig sem bírta volna a képernyőt nézni. Most viszont három teljes percig meredt rá. – Nova Daniell küldte ezeket a fotókat. A "Young Faces" márka reklámosztálya találta ezt a két kis modellt, és eléggé hasonlítanak... Önre. Jobban megnézve a fiú szeme szinte teljesen megegyezett Nolanjével. A két gyerek arcvonásai is kísértetiesen hasonlóak voltak, különösen a fiúé. Nolan összevonta a szemöldökét, és visszaadta a telefont. – Hol vannak most a gyerekek? – Valószínűleg még a stúdióban. Nolan azonnal megnyomta a megfelelő gombot, hogy feljusson a fotózás helyszínére. Érzett valamiféle késztetést, hogy lássa a gyerekeket. Colton a számítógép előtt ülve feltörte a Blackgold irányítóközpontját, és figyelte a Blackgold Tower összes kameráját. Rákattintott a képernyőre, hogy ráközelítsen, és látta, ahogy Nolan a fotóstúdió felé tart. Felhívta Waylont. Waylon okosórája rezegni kezdett, ezért félrevonult, és felvette a telefont. – Colton, mi a helyzet? – Nolan a nyomotokban van. Mondd Daisie-nek, hogy menjen oda hozzá, és szerezzétek meg a haját! – Értettem! Waylon odasúgott Daisie fülébe, miután befejezte a hívást. Daisie bólintott, és azt felelte: – Roger! Colton a számítógép előtt ült, és elvigyorodott. "Aki nem mer, az nem nyer. Ha megszerezzük Nolan Goldmann haját egy DNS-vizsgálathoz, kiderül, hogy ő-e az apánk. Akkor aztán a végére járunk a dolognak!" Nolan megjelent a fotóstúdió előtt, Nova pedig széles mosollyal üdvözölte. – Mr. Goldmann, mit keres itt? – szólt közbe Quincy, mielőtt Nolan megszólalhatott volna. – Hol van a két kis modell? – A modellek? Ott vannak. – Nova a két örökmozgó felé mutatott. A két apróság a székre állva a kamera lencséjébe bámult, mintha valami nagyon érdekeset látnának. Nolan elindult feléjük. – Daisie, Waylon! – szólította meg őket Nova. A gyerekek hátranéztek, és meglátták Nolant, aki mögöttük állt. Mindketten felemelték a fejüket, és Nolan szemébe néztek. Waylon ösztönösen Daisie elé állt, és védelmezően nézett az idegenre. A pillantása szinte teljesen megegyezett Nolanéval, amikor összevonta a szemöldökét. – Ki maga? – kérdezte Waylon, bár már tudta a választ, és mereven Nolant bámulta. Nolan összeszűkítette a szemét. – Akkor te ki vagy? – Mi közöd hozzá? Quincy és Nova homlokáról patakokban folyt a víz. "Ez a kölyök nem egy kicsit túl bátor és szókimondó?" Daisie megrángatta Waylon ingének szélét, és úgy tett, mintha nagyon félne. – Waylon, haza akarok menni! Waylon megsimogatta a fejét, hogy megnyugtassa. – Ne félj, itt vagyok veled. Nolan szemében egy pillanatra tehetetlenség tükröződött. "Túl keménynek és ijesztőnek tűnök? Talán azt hiszik, hogy hátsó szándékkal közelítek feléjük?" – Én vagyok a cég tulajdonosa. Hol vannak a szüleitek? – próbálta lágyítani a hangját és a viselkedését. Quincy és Nova megdöbbentek, mert most hallották először Nolan ilyen szelíd és gyengéd hangját. Daisie halkan válaszolt: – Anyu nagyon elfoglalt, apuról pedig nem tudjuk, hol van. Nolan elgondolkodott, Daisie pedig hirtelen odalépett hozzá, és kitárta a karját. – Mr. Handsum, kérek egy ölelést! Mindenki döbbenten nézett. Ennek a gyereknek volt mersze megkérni Nolant, hogy vegye fel!? Waylon szándékosan visszahúzta Daisie-t. – Daisie, anyu azt mondta, hogy ne hagyjuk, hogy idegenek felvegyenek minket, mert elrabolnak! – De nem néz ki rossz embernek, nem igaz? Daisie apró, törékeny testét felemelték a levegőbe, alighogy befejezte a mondatot. Megint mindenki elképedt. Daisie átkarolta Nolan nyakát, és nagy, ártatlan szemeivel felnézett rá. – Mr. Handsum, olyan szép szeme van, mint a bátyámnak! Nolan még sosem fogott gyereket a karjába, ezért ez az ölelés teljesen új érzés volt számára. "Ez a kislány... Valóban hasonlít valakire." – Mi az anyukád neve?