– Miért kell szombatig várnunk? – ráncolta a homlokát Évi, nagy szemei zavart tükröztek. Julián és Eddy összenézett, mintha tudnának valamit. Évinek igaza volt. Talán először Ansonhoz kéne menniük, és segíteni Elainenek kiadni a mérgét. A három gyerek egyetértett, és máris nekiláttak a tervnek. Az iroda ajtaja kissé nyitva volt. Miután megbizonyosodtak arról, hogy a titkár a munkájára koncentrál, a gyerekek lábujjhegyen elosontak. Hamarosan elhaladtak a konferenciaterem előtt. Julián az ajkához emelt mutatóujjával csendre intette Eddyt és Évit. Aztán a három gyerek a falnak dőlt, és hallgatózni kezdett. A konferenciateremben rendkívül komor volt a hangulat. – Moore úr, Gray kisasszony tehetségének köszönhető, hogy a Sevier Csoport az elmúlt években ilyen gyorsan fejlődött. Mivel úgy döntöttünk, hogy belépünk a hazai piacra, a leggyorsabb út a legerősebb céggel való együttműködés. Nem elég jó egy mindenki számára előnyös helyzet? Nem értem, miért kell versenyeznünk a Cameron Csoporttal. A marketing igazgató aggodalmának adott hangot. Martin karba tette a kezét. Feltűnő arcán egy csipetnyi komorság tükröződött, éles ellentétben azzal a gyengédséggel, amelyet korábban Elaine és a három imádnivaló gyerek iránt mutatott. – Én is úgy gondolom, hogy nem kéne meggondolatlanul szembeszállnunk a Cameron Csoporttal. Ez nem áll érdekünkben. A felsővezetők mind vitatkozni kezdtek, és egyre többen nem értettek egyet a Cameron Csoport elleni harccal. Martin most még komorabbnak tűnt. Szigorú pillantással az asztalra koppintott. – A Cameron Csoportnak sürgősen be kell lépnie a középnyugati piacra. Véletlen egybeesés, hogy cégünk vezető a középnyugati piacon, és jó hírnévnek örvend ott. Mindenki tétovázott. Elaine megszólalt: – Hölgyeim és uraim, ez az a bejegyzés a Twitteren, amelyet Cameron úr menyasszonya nemrég tett közzé. Minden fej a kivetítő felé fordult, ahol egy egyedi dizájnt láttak. – Ez a dizájn elég lenyűgöző. – Senki sem vett észre semmi szokatlant benne? – kérdezte Elaine, szeme érdeklődéssel telt meg. A vezetők mind a dizájnt bámulták, minden részletet átvizsgálva, keresve, mire utal. – Gray kisasszony, pontosan mi a baj ezzel a dizájnnal? – Biztosíthatom önöket, hogy ez a dizájn nem Cameron úr menyasszonyáé, Lamia White-é. Az egész tárgyalóteremben síri csend lett. Aztán mindenki szüntelenül vitatkozni kezdett. A marketing igazgató gondosan felidézte a nemzetközileg befolyásos tervezők munkáit az elmúlt évekből. Azonban senkinek a tervezési stílusa nem volt pontosan ugyanaz, mint ez. – De akkor ki a valódi tervező? – Ezt most nem mondhatom meg, de biztos vagyok benne, hogy Anson végül kompromisszumot fog kötni. – Gray kisasszony, emlékeztetnem kell önt, hogy ez egy felsővezetői értekezlet, ön pedig csak a Sevier Csoport vezető tervezője. Remélem, tudja, hol a helye – mondta a marketing igazgató duzzogva. Martin hirtelen lépése, hogy a cég összes tehetségét a Denvil City-i fiókba helyezze át, már azt az érzést keltette bennük, hogy egy farsangnak a szemtanúi. És most, a Cameron Csoport elleni támadás Elaine ellenőrizetlen kijelentése alapján, teljesen nevetségesnek tűnt. Elaine halvány mosolyt mutatott, de nem volt benne semmi szórakoztató. Martin ráripakodott: – Gideon, miről beszélsz? Gideon Thomas komolyan nézett. – Moore úr, öt éve dolgozom a Sevier Csoportnál, és tanúja voltam a növekedésének. Csak most érkeztünk Denvil Citybe, és ekkora felhajtást csinálni rendkívül helytelen. – Thomas úr, megértem, hogy ragaszkodik a Sevier Csoporthoz, de garantálhatom, hogy a Cameron Csoport kompromisszumot fog kötni, ha elhappoljuk ezt a megrendelést. – Gray kisasszony, nem tud meggyőzni a maga úgynevezett garanciájával. Szeretném tudni, honnan ez a bizalom. Kizárólag ennek a dizájnnak köszönhető? – Gideon rendíthetetlen integritású ember volt, ezért meg kellett győződnie, mielőtt bármi történne. A feszültség a tárgyalóteremben tetőfokára hágott. Az ajtó előtt a három gyerek egymásra nézett, és a benti beszélgetés hallatán biztosak voltak abban, hogy Elaine-nek valami sérelme van Lamia ellen. Mivel hosszú értekezletre számítottak, gyorsan a Cameron Csoporthoz indultak. – Évi, emlékszel, mit mondtunk neked az imént? – kérdezte Julián. Évi komolyan bólintott. Eddy bátorítóan felmutatta neki a hüvelykujját, és azt mondta: – Évi, ne félj. Mi kint leszünk. Évi megdörzsölte a szemét, és berohant a Cameron Épületbe. Egy biztonsági őr azonnal megállította. – Álljon meg, kislány. Kinek a gyereke maga? A szigorú arcú biztonsági őrt látva Évi szipogott, és a könnyei azonnal lefolytak. Hallva a sírását, sokan a fejüket fordították, hogy megnézzék. A biztonsági őr összevonta a szemöldökét, és elmagyarázta: – Én nem csináltam vele semmit. Azonban senki sem hitt neki, és mindenki megvetően nézett rá. – Mi történt? Hirtelen egy mély férfihang hallatszott. Anson kézzel készített, csúcskategóriás öltönyt viselt, és a szeme hideg és mély volt. Annyira zárkózottnak tűnt, mintha már a puszta pillantásával is távol tudna tartani mindenkit. – Cameron úr, ez a kislány sírva rohant be, ezért megállítottam, és csak azt kérdeztem, kinek a gyereke. Én… A biztonsági őr annyira izgatott volt, hogy dadogni kezdett. Anson megdöbbent, amikor ránézett Évire, aki szomorúan sírt. Milo, aki Anson mellett állt, ugyanúgy megdöbbent. Kíváncsi volt, miért hasonlít ez a kislány annyira Elaine-re. Milo oldalra pillantott Ansonra, majd fürgén odasétált a kislányhoz. – Édesem, mondd meg, hol vannak a szüleid. – Milo leguggolt, és gyengéd szemmel nézett rá. – Nem találom a mamát… – Emlékszel a mamád nevére? Évi megrázta a fejét. – Hol van az apukád? Évi Ansonra pillantott, és ismét megrázta a fejét. Milo feltett még néhány kérdést, de Évi folyamatosan rázta a fejét. – Mit szólnál ahhoz, édesem? Felhívom a rendőrséget, és megkérem őket, hogy segítsenek megtalálni az anyukádat, rendben? – Szomjas vagyok. – Évi zokogott. Annyira sértettnek tűnt, hogy az emberek megsajnálták. Évi könnyes tekintete rövid transzba ejtette Ansont. Amikor visszatért a valóságba, azt mondta: – Vidd fel először az emeletre, és vedd fel a kapcsolatot Braddel, hogy megtalálja a családját. – Rendben, uram. Milo megfogta Évi kezét, és fel akart menni az emeletre, de Évi kiszabadította magát a kezéből, és tántorogva utolérte Ansont. – Uram, várjon! Anson pislogás nélkül bámulta Évit. – Köszönöm! Itt van egy csoki neked. – Évi elmosolyodott, és elővett egy csokit a zsebéből. A csomagolópapír fénylett, és nagyon szép volt. Anson felidézte, hogy valaki a múltjából nagyon szerette ezt a fajta csokit. Ahogy az emlék bevillant Anson elméjébe, apránként ökölbe szorította a kezét. – Finom a csoki. Gyere, segítek kinyitni! – Miután kinyitotta a csomagolópapírt, Évi felemelte a karját, és átnyújtotta Ansonnak. Amikor mindenki azt hitte, hogy Anson dühbe gurul, valójában elvette a csokit Évi kezéből, és a szájába tette. Mindenki megdöbbent, és azon tűnődött, hogy hallucinálnak-e. Miután Évi megbizonyosodott arról, hogy Anson megette a csokit, visszatért Milo mellé, és mosolyogva azt mondta: – Köszönöm, uram. Milo is elmosolyodott, és ugratta: – Nekem nincs csoki? Évi összevonta a szemöldökét. – Nincs, sajnálom. Csak egy van. – Semmi baj, édesem. Miután Milo az irodájába vezette Évit, fel akarta venni a kapcsolatot Brad Jacksonnal, a rendőrfőnökkel. Hirtelen éles riasztó hang visszhangzott az irodában, mindenkit felfordulásba sodorva.