– Armeria – mondta James. Halk, vágyakozó hangon mondta. – James – válaszoltam. Alig vettem észre, hogy mindenki körülöttünk hátrább húzódik, tiszta rálátást engedve egymásra. Fontos volt teret adni egy újonnan párosodott párnak, mivel a védekező ösztönük ilyenkor a tetőfokára hágott, amíg igényt nem tartottak egymásra. Halványan hallottam apámat és az Alfát nevetni, ahogy gratuláltak egymásnak. Láttam, ahogy árnyék suhan át James arcán, és elég jól ismertem ahhoz, hogy a szívem és a gyomrom egyszerre süllyedjen le. – Amie – mondta James, a falkában használt becenevemet használva. A hangja szomorú volt, és próbáltam felkészülni arra, ami tudtam, hogy jön. Lépett felém néhányat, de nem tudtam mozdulni, nem tudtam elfordítani a tekintetemet a szeméről. Megmondták, mit fog mondani, még mielőtt a szavak elhagyták volna a száját. – Sajnálom, Amie, de nem tehetem. Tudod, hogy nem tehetem – mondta. Tudtam, hogy jön, de mégis, minden szó olyan volt, mint egy fizikai ütés. A falka halálos csendben volt, mindenki hallgatott, és egy pillanatra azt kívántam, bárcsak James szavai fizikai ütések lettek volna. Akkor lett volna esélyem elájulni, vagy meghalni. Bármi, csak ne álljak a falka közepén, elutasítva attól az egyetlen embertől, akinek mindenki másnál jobban kellene szeretnie engem. – Egy nap én leszek az Alfa, erős Lunára van szükségem – folytatta James, mintha nem tudná, hogy kitépi a szívemet a testemből. – Amie, neked nincs farkasod, és ha kapsz is, mind tudjuk, hogy gyenge lesz. Szeretlek, tudod, hogy szeretlek. De a kötelességem a falkához szól, és ez a falka megérdemel egy erős Lunát – fejezte be. Hosszú csend következett. Próbáltam megtalálni a szavaimat. Az első ösztönöm az volt, hogy könyörögjek, hogy elmondjam Jamesnek, bármi lehetek, ami ő akarja. Meg tudok változni. De az a részem, ami miatt anyám kétségbeesetten sóhajtozott, és panaszkodott, hogy milyen makacs a lánya, visszatartott. – Fiam – mondta az Alfa gyengéden. – Nem kell ezt most megtenned. – Kegyetlenség lenne reményt adni neki. Nem teszem ezt vele – mondta James. – Át kell gondolnod ezt, fiam. Nem ez a hely és nem ez az idő. – Figyelmeztetés volt az Alfa hangjában. – Nem fogom meggondolni magam – ragaszkodott James. Éreztem, ahogy apám és anyám odasétálnak mellém, hogy védelmezzenek. Anyám átkarolta a derekamat. – James, gondold át, mit csinálsz, ti társak vagytok. Az istenek úgy döntöttek, hogy kiegészítitek egymást – mondta apám. – Sajnálom – volt minden, amit James mondott. – Nem vehetsz részt a játékokon. – Apám hangja hideg volt, és egy morajlás követte szavait a falkában. A játékok során döntötték el a falkák a befolyásukat és a szavazatok számát az éves falkagyűlésen. A játékokat tízévente rendezték meg, és minden falka elküldte az öt legígéretesebb falkatagját és egy támogató személyzetet, hogy részt vegyenek rajta. Nem csak fizikai kihívásokkal kellett szembenézniük. Mindent próbára tettek, az erőtől a kitartásig, az intelligenciáig és a ravaszságig. A mi falkánk mindig a legjobb tízben végzett, az elmúlt ötven évben a legjobb ötben voltunk. Ahhoz, hogy valaki a játékokra küldött öt falkatag egyike legyen, tizennyolc év felettinek és teljes fizikai és mentális egészségnek kellett örvendenie. Apám arra mutatott rá, hogy a párkapcsolat megszakítása mentális sérülésnek minősült. A tanács legalább három hónapot követelt a gyógyulásra, mielőtt valakit teljesen egészségesnek nyilvánítottak volna. A játékok egy hónap múlva voltak. James úgy nézett ki, mintha átgondolná a döntését, és a reményem fellángolt. Tudtam, mennyire várta ő és a bátyám, hogy részt vegyenek a játékokon. Mindannyian keményen edzettünk, még én is, és az Alfa bármelyik nap bejelenthette volna a kiválasztott képviselőket. – Legyen hát, kihagyom az idei játékokat, és csatlakozom a következőkhöz – mondta aztán, az eltökéltség tisztán látszott az arcán. A remény utolsó parazsa is kialudt a mellkasomban. Halványan hallottam Joy Lunát mondani valamit, de már nem figyeltem. A kezeimet addig ökölbe szorítottam az oldalamnál. De kinyúltam anyámért, és megragadtam a karját. – Nem bírok itt maradni tovább – kapcsoltam rá az elméjére. Hallottam a halk nyöszörgést, ami kijött belőle, ahogy átölelt, közém és James közé állt, és elvezetett. A falka utat engedett nekünk, ahogy a házunk felé sétáltunk. Zsibbadt voltam a fájdalomtól, ami bennem sugárzott. Láttam a pillantásokat, amiket a többi falkatag vetett rám, de próbáltam nem tudomást venni róluk. Elég rossz volt, hogy azért sajnálnak, mert nincs farkasom. Most azért is sajnálnának, mert a jövőbeli Alfa elutasított. Néhányan közülük kinyúltak, és gyengéden végigsimították a karomat, ahogy elhaladtunk. Ez a vigasz és a támogatás jele volt. De nem segített. Emlékeztem az ígéretre, amit Jonas bácsi csak órákkal ezelőtt tett. Hogy ő és a barátai elvernek minden hímet, aki gyengének tart engem. Azt hiszem, ez nem vonatkozott arra, amikor a hím a legjobb barátod fia és a jövőbeli Alfa volt. Éreztem a saját gondolataim keserűségét, és ez volt az, ami miatt az első megtört zokogás elhagyta a számat. Megkönnyebbülésemre anyám és én már majdnem otthon voltunk, és régóta magunk mögött hagytuk a falkát. Anyám megszorított, és lágy gügyögő hangokat hallatott, amelyek a gyerekkoromra emlékeztettek, amikor elestem és beütöttem a térdemet. – Üljünk le egy kicsit a kanapéra – javasolta anyám. Én csak megráztam a fejem. Be akartam bújni az ágyamba, és soha többé nem akartam kijönni belőle. – Oké, édesem – egyezett bele anélkül, hogy szólnom kellett volna. Csak felvitt a lépcsőn, segített levetkőzni, és belebújni az alvópólómba, mielőtt betakart az ágyba. Gombóccá gömbölyödtem, a térdeimet szorosan a mellkasomhoz húzva, és a karjaimmal átölelve őket. A hátam anyámnak volt, ahogy leült az ágyra, simogatta a hajam, és gyengéden dúdolta a régi altatókat, amiket régen nekem és Eldernek énekelt. A könnyeim végül eleredtek, és miután az első legurult az arcomon, a többi is követte. Halkan sírtam, miközben a testem remegett a bennem kavargó nyers érzelmek erejétől. Hallottam, ahogy kinyílik és becsukódik az ajtó lent, és éreztem apám illatát. Lehet, hogy nincs farkasom, de a szaglásom, a látásom és a hallásom még mindig jobb, mint egy emberé. De meg sem közelíti egy vérfarkasét. Apám besétált a szobámba, és leült anyám mellé az ágyamra. Senki sem szólt, de éreztem a nehéz kezét a lábamon. Nem tudom, meddig maradtunk így. Lehetett órákig, vagy percekig. Valahol útközben abbahagytam a sírást, és a testem megnyugodott. A fájdalom még mindig megmaradt, nem kevésbé, mint korábban. Az elmém újra mozgásba lendült, bár sejtettem, hogy a szüleim azt hiszik, alszom. Észrevettem a bátyám hiányát. Ez majdnem annyira fájt, mint a társam elutasítása. Ő Jamest választotta helyettem. Nehezen tudtam elhinni. Igaz, hogy ő a legjobb barátja volt a jövőbeli Alfának. De ő és én mindig is közel álltunk egymáshoz, legalábbis én azt hittem. Kopogtattak a bejárati ajtón, és apám elment. Vérfarkasnak nevelkedni azt jelentette, hogy megtanuljuk, hogyan ne hallgassunk bele a beszélgetésekbe, annak ellenére, hogy képesek vagyunk rá. De úgy éreztem, hogy most jogom van hallgatózni, úgyis valószínűleg velem kapcsolatban volt valami. – Hogy van? – Az Alfa volt az, úgy tűnt, apám bevitte a dolgozószobájába, amennyire csak lehetett a hálószobámtól. – Mit gondolsz, hogy van? – Megdöbbentett az apám hangjában lévő harag és tiszteletlenség. Soha nem hallottam még így beszélni senkivel, különösen nem a legjobb barátjával és Alfával. – Nem szólalt meg, mióta James ezt tette vele. – Sajnálom, Ron. – Az Alfa őszintének tűnt. – Eldöntötte? – kérdezte apám. – Igen. – Mit fogsz tenni? – Hogy érted, Ron? – kérdezte az Alfa. – Elvárod, hogy a lányom ugyanabban a falkában éljen, mint az a hím, aki kitépte a szívét, és az egész falka előtt megtaposta? Tudod, ahogy én is, hogy mik a szabályaink, ha valaki jó ok nélkül megszakítja a társ kötelékét. – Apám hangja mély volt, feszültséggel teli. – Ron! Nem gondolhatod, hogy valaha is rávenném Jamest, az egyetlen fiamat, hogy másik falkában éljen. Száműzzem abból a falkából, amelynek a vezetésére született? – Miért ne? Senki sem áll a törvény felett. A törvény azért van, hogy megvédje az ártatlan áldozatot. Amie az áldozat itt – ragaszkodott apám. – Amit James tett, nem kezelte helyesen. De Ron, jó oka volt arra, hogy megtegye, amit tett. – Majdnem élesen beszívtam a levegőt, de időben elkaptam magam. Nem akartam, hogy anyám tudja, hogy hallgatom a beszélgetést. – Mit a francot mondasz? – köpte ki apám. – Gyenge farkasa lesz, ha egyáltalán lesz farkasa. Jamesnek jó oka volt elutasítani őt – mondta az Alfa. – Ő az én kislányom, akiről beszélsz – morogta apám. – Tudod, hogy úgy szeretem, mint egy lányt, de nem bújhatunk el az igazság elől. – Az igazság az, hogy a farkasa akkor jön, amikor készen áll, és tökéletes, pont ahogy van. Mert ezt mondod neki az elmúlt két évben, Mark – mondta apám a barátjának. – Pontosan. Ez nem jelenti azt, hogy alkalmas a Luna szerepére. Tudod, hogy milyen felelősségekkel jár ez a pozíció. – Nem hallottam apám válaszát, mert kopogtattak a hálószobám ajtaján.