„Megütöttél, leordítottál, átkoztál és megaláztál mindenki előtt. Hát ez nem elég? Menjünk már haza!” – Zacharias megragadta a csuklóját, hangja kétségbeeséstől feszült.
Anneliese kirántotta a kezét, hangja jéghidegen csattant. „Haza? Veled? Ne áltasd magad. Zacharias, amink volt, az régen véget ért. Nincs ’mi’, és főleg nincs ránk váró otthon.”
A szeme éles és határozott volt, de nem tükröződött
















