– Aysel. – Elfordultam attól, aki megérintett. Nem akartam kinyitni a szemem. Eszem ágában sem volt felébredni egy olyan világra, amely gyűlölt engem. Az egyetlen dolog, amire vágytam, az a halál álma volt, hogy csatlakozhassak a szüleimhez a túlvilágon. Nem érdemeltem meg azt a fájdalmat és szenvedést, ami az élők világában várt rám. – Aysel, ébredj! – A szemem megrebbent és kinyílt, amikor az engem rázó személy nem tágított. – Öt perced van enni, mielőtt Monica beront. – Celeste egy tálca ételt tolt felém. – Nem vagyok éhes. – Felültem a sötét szobámban, és letöröltem az ajkaimra száradt vért. – Hány óra van? – Nem tudtam, mennyi ideig adtam át magam a sötétségnek. – Reggel van. – Celeste sietősen félreseperte a kérdésemet, és újra felém tolta a tálcát. – A Hold Ünnepe ma folytatódik. Rengeteg munka vár rád, úgyhogy jobban teszed, ha most eszel, mielőtt összeesel a teendőid közben. Szerencsétlen lenne, ha épp ma ájulnék el munka közben, a gyomrom mégis szoros csomóban állt, és semmit sem kívánt. Támolyogva álltam talpra, hogy átöltözzek. A Hold Ünnepe egy szent és nagy tiszteletben álló esemény volt, amelyet évente egyszer tartottak. Ostobaság lett volna tönkretenni azzal, hogy véres ruhában jelenek meg, függetlenül attól, hogy egy jelentéktelen omega vagy egy hatalmas alfa vagyok. Celeste kapkodva szívta be a levegőt, amikor háttal neki levettem a ruháimat. Nem kellett tükörbe néznem; tudtam, mit lát, és tükröm nem is volt. Éreztem Bethel övének csípését a hátamon, mintha csak percekkel ezelőtt történt volna. A fogaimat csikorgattam, miközben felvettem egy tiszta fekete inget; a merev anyag a nyílt sebeimhez súrlódott. – Beszélni fogok vele – fogadta meg a legjobb barátnőm. Éles pillantással fordultam felé. – Ne merészeld. Celeste nem értette, min megyek keresztül ebben a falkában. A béta lányaként mindenki szerette és imádta őt. Csinos, eperszőke haja és nagy, kifejező mogyoróbarna szeme volt. Ő is béta volt, akárcsak a szülei. A szülei soha nem próbálták meg elbitorolni az alfa helyét. Az egyetlen szégyenfolt rajta a velem való barátsága volt. Idealista világnézete volt, és hitte, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak. Segíteni akart nekem, de minden alkalommal, amikor közbelépett, a helyzet csak rosszabbodott. – Ezt nem teheti veled! Hiszen összevert! – Lágy hangja sikolyba csapott át. – De, megteheti, és te egy szót sem fogsz szólni róla. – Jót akart, de annyira el volt szakadva az én valóságomtól, hogy néha nehéz volt vele beszélgetni. Nem tudta, milyen érzés egy ostorcsapás. Nem tudta, milyen érzés árvának lenni. Soha nem fogja megérteni, mit jelent egy hosszú, kemény munka után korgó gyomorral és könnyes szemmel ágyba bújni. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám, hogy átélje azokat a dolgokat, amiket én átéltem, de amikor úgy tüntette fel, mintha nem próbálkoztam volna eléggé, mintha nem próbálkoztam volna már túl sokat is, azt kívántam, bárcsak békén hagyna. Kinek mondhatnám el, mit tett velem Skylar és a bandája? Az Alfa az én családom miatt veszítette el a Lúnáját. A Béta gyűlölt engem. Kihez fordulhatnék? Ki hallgatná meg a sírásomat, ha sírnék nekik? A szüleim elárulták a Redville falkát, és az én sorsom volt, hogy elszenvedjem a tetteik következményeit. – Aysel, kérlek. – Odalépett hozzám, és a kezei közé fogta az enyéimet, nagy szemei megteltek könnyel. – Engedd, hogy segítsek. – Kihúztam a kezem az övéből, és a fal felé fordultam. Minden segítségre szükségem lett volna, amit bárki felajánlhatott, de Celeste már eleget próbálkozott. Nem kérhettem tőle, hogy tovább próbálkozzon. Ha szembeszállna a bátyjával amiatt, amit velem tett, az visszajönne Bethellel és két övvel. – Aysel. – Monica kopogott az ajtómon. – Gyere ki! Senki sem azért tart, hogy aludj – üvöltötte kintről. – Már jövök is – kiáltottam vissza, miközben összefogtam a hajam. – Kivel ordibálsz? – harsogta Monica. – Celeste... – Luciennel nem bírok, de Monicával igen. – Kihúzta magát, mielőtt kimarírozott a hideg és nyirkos zugból, ahol aludtam. Jó barátnő volt. Nem tudom, hogyan éltem volna túl ezeket az éveket nélküle. Ő volt az egyetlen, aki kitartott mellettem az évek során, miután a falkám leírt engem. Aznap nem jutottam ételhez, de elhagyhattam a szobámat. Ezt egyedül a Holdistennőnek köszönhettem. Ő teremtette a Hold Ünnepét, egy évente megrendezett ünnepséget, hogy a falkák hálát adjanak és együtt vigadjanak. A következő héten rengeteg ételt kellett főzni, termeket kellett felmosni és pezsgőt felszolgálni. Redville-nek minden segítő kézre szüksége lesz, így senki sem tartott sokáig bezárva. A többi omega panaszkodott a rengeteg munka miatt ebben az időszakban, de én nem. Nekik ágyakkal felszerelt szobáik voltak, ahol alhattak. Nekem semmi ilyen kényelemben nem volt részem. Az ágyam már nem is minősült ágynak. A szobámban nem volt világítás, és a sötétség megrémisztett. Hiába halmoztam magamra bármennyi ruhát, sosem tudtam elmenekülni a nyirkos szoba hidege elől. A munka elterelte a gondolataimat a sok dologról, amit helyre lehetne hozni az életemben. Amikor dolgoztam, minden erőfeszítésemet, minden energiámat és erőmet belevetettem, hogy amikor végeztem, testemet mindenütt fájdalom járja át, és a szobám sötétjében egy szempillantás alatt elaludjak. – Csak egy gyors falatot akarok bekapni! Istennőm, de ragaszkodó vagy! – hallatszott Skylar szopránja közvetlenül a konyha elől, miközben a reggel használt serpenyőket súroltam. A szívem a torkomba ugrott, a kezem megdermedt a zavaros vízben, amiben a serpenyőket súroltam. Kiszáradt a szám, a tekintetem pedig ide-oda cikázott a közeli ablak és egy mellettem lévő nyitott, üres szekrény között, kiutat vagy rejtekhelyet keresve. Nem láthat meg! Mielőtt észbe kaptam volna, könnyek folytak le az arcomon, a kezem reszketett a vízben. A léptei közeledtek, és az utolsó pillanatnyi kétségbeesésemben beugrottam a nyitott szekrénybe, és magamra húztam az ajtaját. A légzés nehézzé vált. Verejték gyöngyözött a homlokomon, miközben a sötét szekrényben bújtam, és összerezzentem, amikor a léptei beértek a konyhába. Lélegezni sem mertem, attól tartva, hogy a légzésem elég hangos lesz ahhoz, hogy eláruljon. A tarkómat dörzsöltem, a bőröm felforrósodott. Rettegtem a szűk helyektől. Szédültem tőlük, a kezem bizsergett, a lábam pedig megbénult. A kicsi, sötét szekrény rámzárult, amitől az egész testem remegni kezdett. Az arcomhoz szorítottam a térdem, lehunytam a szemem, és előre-hátra ringatóztam a szekrény adta szűkös helyen. Az ajkaim remegtek, sós könnyek hullottak a nyitott szájamba. Levegőért kaptam, de a szájamra tapasztottam a kezem, amikor a mozgás a konyhában egy pillanatra abbamaradt. Az agyam a mozdulataira összpontosított, arra kényszerítve, hogy visszatartsam a lélegzetem, és hallgassam, ahogy ugrándozik a konyhában. Abban a pillanatban megállt a szekrény előtt, amelyben rejtőztem. Az öklömet a számba tömtem, hogy elfojtsak egy félelemteli nyüszítést. – Mi ez a szörnyű bűz? – kuncogott. A szemem összeszűkült, a testem abbahagyta a rángatózó, ringatózó ritmust. – Túl finnyás vagy ahhoz, hogy válaszolj? – Hozzám beszélt, de én nem tudtam válaszolni. Nem tudtam rávenni magam, hogy levegyem a kezem, amit a számba dugtam, hogy csendben maradjak – hogy elrejtőzzek előle. – Érezd jól magad az új celládban. – A kezem egy szempillantás alatt kirántódott a számból. – Skylar, kérlek... – Egy zihálás szökött ki az ajkaim közül. Válasza egy gúnyos kuncogás volt. – Ugye, milyen otthonos? – nevetett. A léptei elhalkultak, miközben a kívülről elreteszelt szekrényajtót döngettem. – Skylar! Skylar, kérlek! – Löktem az ajtót, a világ forgott velem, a sötétség pedig el akart nyelni. – Kérlek, ne tedd ezt velem. – Rettegtem a szűk helyektől. Ó, istennőm, kérlek. – Skylar, kérlek, ne hagyj itt! Ne zárj be! – Kiabáltam utána, de miközben kiabáltam, miközben a világ rámzárult, tudtam, hogy már magamra hagyott a szűk szekrényben. Még sokszor ziháltam, a fejem szét akart robbanni. – Skylar! A vállamat a szekrényajtó fájának feszítettem, és fáradt testem minden erejével döngettem, miközben a nevét kiabáltam, amíg az ajtó be nem szakadt. Kivetettem magam a szekrényből ziháló mellkassal, csak hogy szembe találjam magam Zavier alfával, aki épp egy csésze kávét kevergetett.