– Mi ez a zaj? – kérdezte Monica tizedszerre is, miközben a reggeli szertartáson használt edényeket mosogattam. A Hold Ünnepe ma éjjel ér véget egy falkafutással és egy beavatási szertartással azok számára, akik az elmúlt évben leltek társra a falkában. Minden alakváltásra képes vérfarkastól elvárták, hogy a telihold első felbukkanásakor engedelmeskedjen az Alfa Hívásának. Zavier alfa vonyítással hívja majd a falkáját, és akik képesek rá, levedlik emberi alakjukat, és a Hold Ünnepe utolsó rituáléjára az erdőbe vágtatnak. Mi, a többiek kint állunk, arcunkat a Hold felé emelve, és a sikeres beavatásért, valamint azért imádkozunk, hogy a következő Hold Ünnepén mi is részt vehessünk. – Miféle zaj? – kérdezte Claudia, és abbahagyta a mosogatást, hogy füleljen. Az omegák érzékei nem voltak olyan kifinomultak, mint a többi farkasé. Mi voltunk a gyenge láncszemek a legtöbb falkában, akiket csak az empátiánkért és a szolgálatainkért becsültek. Monica bétaként több száz mérföldről is meghallotta a hangokat, de mi, omegák, alig hallottuk, mi történik tőlünk pár méterre, ha nem figyeltünk oda. – Olyan, mint egy pánikszerű rohanás – ráncolta a homlokát Monica. Erre a konyhában lévő többi lány is megállt. Még csak kora este volt, így nem lehetett az Alfa Hívása, ami a menekülést okozta. Mint szunnyadó farkasnak, nekem még a többi omegáénál is rosszabbak voltak az érzékeim, így amikor egymás után mindannyian meghallották a menekülő emberek zaját, én még mindig nem hallottam semmit. Szunnyadó farkasként – egy alakváltóként, akiben csapdába esett a farkasa – az érzékeim olyan gyengék voltak, mint egy emberé. Nem hallottam a káosz hangját, amíg az be nem tört a falkaházba. Valóságos pánikszerű rohanás. Az emberek futottak, kiabáltak, ajtók csapódtak itt is, ott is, megremegtetve az egész falkaházat. A szobában lévő többi omega velem együtt megdermedt, miközben falkatársaink menekültek az istennő tudja, mi elől. – Mi történik? – kérdezte egy mellettem álló lány a megdermedt helyiségtől. Ez kirántotta Monicát a bénultságából. – Dolgozzatok tovább. Kiderítem, mi folyik itt. – Remegő lábakkal lépett ki a konyhából, és becsukta maga mögött az ajtót. A felügyelete nélkül a konyha fecsegő méhkassá változott. – Hogy lehet ennyire kegyetlen? – kérdezte Claudia csípőre tett kézzel a fejét csóválva. – Ha támadás érne minket, itt hagyna minket mosogatni, amíg mindenki más biztonságba menekül. – Soha nem hallottam még olyan falkáról, amelyik ennyire kegyetlenül bánna az omegákkal, mint a miénk. Mik vagyunk mi? Áldozati bárányok? – Visszatértem az előttem lévő edények mosogatásához, miközben a többi lány egymás között csacsogott. Lehet, hogy omega vagyok, mint ők, de egyben áruló is, és a farkasom az elmúlt három évben nem mutatkozott. Nem tekintettek maguk közül valónak. Sőt, némelyikük, mint például Claudia, csatlakozott a falkához a zaklatásomban. Miközben a lányok egymással beszélgettek, egy hangot hallottam kintről. Mivel a konyha a földszinten volt, és én mosogatás közben egy ablakkal szemben álltam, hamarabb meghallottam a pánikszerű hangokat az ablakon túlról, mint a többi lány. – Igen, Valens herceg – suttogta egy férfi fojtott hangon. – Száz farkasa épp most törte át a határainkat. – A szívem megállt. Valens herceg. Az Alfa Herceg. Az utolsó királyi vérvonalból származó farkas az egész bolygón. A név, amivel a szülők ijesztgették a csintalan gyermekeiket. Az Alfa Herceg Valencia királynő és Tamás király, a vérfarkasok utolsó uralkodóinak gyermeke volt. A herceget arra ítélték, hogy népével együtt vándoroljon a földön, így az elmúlt évszázadban falkákat hódított meg és terjesztette ki területét, keresve azt a személyt, aki megtörheti az átkát. Utoljára azt hallottuk róla, hogy még csak nem is a mi kontinensünkön van, de hát nem lenne Valens herceg, ha nem akkor bukkanna fel, amikor a legkevésbé számítanak rá. – Felkészültünk rá? Melyik falka volt valaha is felkészülve az Átkozott Alfa Herceg általi hatalomátvételre? Az elmúlt száz évben közel ötven falkát vont az uralma alá. Hadserege egyre nőtt, a falkájának tagjai, akiket vele együtt átkoztak meg, vele együtt hódítottak. Edd meg az ételt, különben eljön érted Valens herceg. Már a gyerekek is korán megtanulták félni őt – a Herceget, aki elpusztítaná a világot, hogy megtörje az átkát. – A déli határokon lévő harcosok elmenekültek – folytatták a kintiek a megbeszélést. – A betolakodók gyorsan közelednek felénk. Nem, Silas, nem vagyunk felkészülve. – Zavier alfa? – Tárgyaláson van. – Mit kukucskálsz? – Megfordultam, és láttam, ahogy Claudia fölém hajol, hogy kikukucskáljon az ablakon, ahol a két rendfenntartó beszélgetett. Ők abban a pillanatban fordultak felém, miután a pánikszerű beszélgetésükben elvesztek a gondolataikban. – Kihallgattad a rendfenntartókat? Te agyafúrt kisördög! – Claudia egy csípős taslit adott, amit játékos lökésnek álcázott, miközben kuncogott. – Mit mondtak? – szólalt meg egy másik lány mögülünk. Hátrafordultam, és láttam, hogy mindenki Claudia és köztem zajló jelenetet bámulja. A többi lány fele már figyelmen kívül hagyta Monica utasítását, és kimerészkedett, de ahogy várható volt, nem tértek vissza. Ki jönne vissza mosogatni, amikor maga az Alfa Herceg szállta meg a területet? – Valens herceg áttörte a határainkat – motyogtam, miközben leöblítettem a kezemről a szappanos vizet, amivel mosogattam. Az összes lány tágra nyílt, komikus szemekkel bámult rám, amíg Claudia hangos nevetésben nem tört ki, és a vállamra csapott, miközben kettőgörnyedt. Letöröltem a kezem a kötényembe, és készültem levenni. – Valens herceg? Na ne már!? – nevetett, miközben kiegyenesedett. A többi lány is csatlakozott a nevetéséhez, meggyőződve arról, hogy ostobaságokat beszélek. – Nem a Mumus? – A lányok hangosabban nevettek, ahogy levettem a kötényem. – Még mindig hiszel benne, hogy Valens alfa létezik? – kiáltotta az egyik lány nevetve. – És a Télapóban? – kontrázott egy másik. A konyhaajtó kivágódott, és Celeste repült be rajta. – Aysel! – lihegte, és hozzám rohant. – Mindenütt kerestelek. – Zihált, majd a szeme a többi lányra tévedt. – Ti meg mit csináltok még mindig itt? – sikította. – Nem hallottátok, hogy az Átkozott Alfa Herceg és a falkája itt van? – Az arcukra fagyott a nevetés. – Az egész falka a föld alá vonul. – Ez megmagyarázta, miért nem tért vissza a többi lány. Celeste kirángatott a konyhából, miközben a többiek még mindig a szavait emésztették. – Szerinted mit akarnak? – kérdeztem Celeste-től, miközben a falka háborús időkben használt földalatti menedékéhez vezető lépcső felé futottunk. Olyan időkhöz, amilyeneket évek óta nem láttunk. – Nem fogjuk megvárni, hogy kiderüljön – vonszolt magával Celeste, gyorsabban, mint ahogy álmodni mertem volna. – Zavier alfa nem fogja hagyni, hogy csak úgy átvegye az irányítást, és mi nem lehetünk itt, hogy ezt a harcot végignézzük. – Megborzongtam a hangjában rejlő sürgetéstől, és erőlködtem, hogy lépést tartsak a gyors tempójával. Egyetlen nap alatt a békés élet a feje tetejére állhat, és kaotikussá válhat. A valóság olyanná lett, amire sosem számítottunk. Az alfa cím Zavier alfa családjában volt a Redville falka alapítása óta. Nem fogja harc nélkül átengedni. Az Alfa Herceg fog győzni. Már ifjúkora óta hódított, az átka előtti időkből. Zavier alfának esélye sem volt. Nyüszítettem; a bennem élő farkas, amelyik még mindig hűséggel tartozott az Alfájának, bármilyen szemétláda is volt, elszomorodott a falkánk bukása láttán. Vonyításokat hallottam, amik felgyorsították a lépteimet. Még ha nem is voltam teljes értékű farkas, ismertem a falkámhoz tartozók hangját. Az ő vonyításuk ismerős volt számomra, de ezek nem. Nem harci kiáltások voltak – csupán bejelentése azoknak, akik átveszik az irányítást. Amikor Valens herceg átvett egy falkát, néhány hónaptól egy évig uralkodott, kijelölt egy alfát a saját falkájából, hogy a távollétében vezessen, majd a többi emberével újabb letelepedési helyet keresett. Egy alfa, akit a vándorló farkas szelleme átkozott meg. – Itt vagyunk. – Vettem egy mély levegőt, amikor Celeste megállt. Az emberek tömegesen özönlöttek be a földalatti bunkerek fölött álló kis épület ajtaján. Újra hallottam a vonyításokat. Két rendfenntartó elállta az utunkat, amikor megpróbáltunk bemenni az épületbe. – Mi ez? Álljanak félre az útból! – kiáltott fel Celeste, és hátranézett, hogy követ-e minket valaki. Miközben mi megálltunk, az emberek megelőztek minket. A rendfenntartók gond nélkül elengedték őket, de amikor Celeste előrelépett, még mindig a kezemet fogva, a férfiak újra elállták az utunkat. Az egyik férfi az összefont kezünkre nézett, majd kemény tekintetét rám emelte. Nyeltem egyet a szemében lévő kifejezéstől. Egy lépést hátráltam tőle. – Engem… – Celeste homlokráncolva fordult meg, amikor még egy lépést hátráltam. – Nem engednek be. – Csípős könnyekkel a szememben nyeltem egyet. – Nem engedünk be egy árulót a menedékhelyünkre.