Zavartan ráncoltam a szemöldököm, ahogy rájuk bámultam, majd a terem közepe felé vettem az irányt. – Leszel a társam, Lyra? – kérdezte Theo, a szeme nyers érzelmektől izzott. Lefagyva álltam, a szívem pedig sok apró szilánkra tört, s minden egyes darabja éles tőrként döfött a mellkasomba. Egykor reményteli tekintetem most hitetlenkedve meredt a történésekre, képtelen voltam elfordítani a fejem. Tudom, hogy Lyra két éve vesztette el a párját, amikor a harcosok végeztek egy kóborral, aki a határon szimatolt. De miért pont Theo? – Igen! – visította Lyra, örömtől csillogó szemekkel, miközben Theo az ujjára húzta a gyűrűt. A valóság hirtelen csapott arcul, mint egy jeges szélroham. Akaratlanul hátráltam egy lépést, a szívem vadul kalapált, miközben próbáltam felfogni az események váratlan fordulatát. Nekünk kellett volna bejelentenünk a "mi"-nket a falkának, nem pedig ezt. Az egész világom összeomlott. Zavaros gondolatok kavarogtak bennem, megkérdőjelezve a társak közötti köteléket. Teljesen össze voltam zavarodva. Azt hittem, a társaknak csak egymást szabad szeretniük. Hogyan nézheti el ezt a köteléket, mintha semmit sem érne? Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy ezek a gondolatok egyszerre zúdultak rám. Vettem a bátorságot, hogy odalépjek hozzá, de ő elutasított, és Alpha Griffinhez és Luna Belle-hez ment, akik a trónon ültek. – Üdvözlöm az Alfát és a Lunát – köszöntötte őket, meghajolva és féltérdre ereszkedve. – Engedélyt kérek, hogy megjelölhessem a lányukat, Lyrát – kérte, szeretetteljesen a szemébe nézve – ugyanúgy, ahogy tegnap este nézett rám... vagy legalábbis azt hittem. Szavai visszhangzottak a fejemben, és a sebzett szívemből áradó fájdalom másodpercről másodpercre erősödött, azzal fenyegetve, hogy teljesen elemészt. – Nem! – sikoltottam, a hangom visszhangzott a teremben, és mindenki felém fordult. Remegő kezeimmel a fejemhez kaptam. – Ez nem történhet meg... nem történhet meg! – motyogtam magam elé. – Nem! – Tiara, a farkasom is felmordult. Ugyanúgy fájt neki, mint nekem, képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy a társunk a nász és a fogadalmak után elutasít minket. Lyrát választotta helyettünk. – Kinek a kölyke ez? – ráncolta a homlokát Alpha Griffin, rám mutatva. – Rose-é, az omegáé – köpte Luna Belle undorral. Anya gyorsan odasietett hozzám, bárhol is állt addig. Láttam rajta, hogy megzavarta a kitörésem. Mindig is engedelmes voltam. – Ha nem tartod kordában a kölyködet – morogta Alpha Griffin anyámnak –, a tömlöcbe záratom! Anyám gyorsan megrázta a fejét, és meghajolt. Bocsánatot kért a viselkedésemért, amikor Theo megszólalt. – Valójában, Alfa... ő a Holdistennő tévedése – mondta, mire a teremben mindenki elhűlt. Könnyek folytak végig az arcomon. A társam épp most nevezett hibának. – Mindenki tudja itt, hogy Lyra és én egymásnak vagyunk teremtve, gyerekkorunk óta – folytatta, és mindenki egyetértően bólintott. – Nem értem... miért? – kérdeztem halkan, de anyám befogta a számat a tenyerével, könyörögve, hogy hallgassak. Hangosan zokogtam. Nem akartam elhinni, hogy Theo, aki előző este szerelmet vallott nekem, ilyen kegyetlen tud lenni. A szeretet és a ragaszkodás, amit a szemében láttam, teljesen más volt, mint a mostani rideg tekintet: – Te szerencsétlen, miért nem fogod fel? – gúnyolódott. – Te egy omega vagy, egy gyenge társ. Semmi hasznod egy olyan hatalmas fajnak, mint én! – mondta közönyösen, mire mindenki helyeslően üvöltött. A térdeim hirtelen meggyengültek, és a földre rogytam. Minden egyes szava tőrként döfött a szívembe. – Ez nagyszerű – mondta Alpha Griffin mosolyogva, miközben felállt a trónjáról, hogy megölelje Theót. Aztán megfogta Lyra és Theo kezét, és összekulcsolta őket. A teremben mindenki tapsolt nekik, én pedig elárulva éreztem magam. Nova és Alice vigasztalóan átkaroltak, Olivia pedig már hangosan zokogott. Hogy lehet egy falka ennyire érzéketlen? Mindenki csak azzal törődik, hogy az Alfának és a családjának a kedvében járjon. Anyám felsegített a földről, hogy kivezessen a teremből, amikor Lyra megszólalt. – Eden – mondta mézes-mázos, gúnyos hangon. Visszafojtottam a könnyeimet, és szembenéztem vele. – Bármit is csináltál Theóval, azt én engedtem meg – mondta édesen mosolyogva, miközben mindenki áradozott róla, azt gondolva, milyen kedves. – Tudtam róla, mert azt akartam, hogy még utoljára élvezze a társaságodat – bár utálta az ötletet. Undorodott tőled, de mindegy is, mert most elvesz feleségül, és ő lesz az Alfa, én pedig a te Lunád – vigyorgott. Elfordítottam a fejem, visszatartva a könnyeimet, de azok így is végigfolytak az arcomon. Szörnyen fájt, hogy ezt tették velem, és tehetetlen voltam. Nem tudok haragudni Lyrára, Theóra kellene haragudnom. Ő volt az, aki elárult. Becsapott, de akármennyire is próbáltam, nem tudtam haragudni Theóra. A társak közötti kötelék még mindig ott volt. Talán ez csak egy rossz vicc, talán van valami magyarázata. Mély levegőt vettem, és megkerestem azokat a smaragdzöld szemeket, amelyekbe beleszerettem. Szilárdan állt Lyra mellett. – Eden, ennek így kellett történnie. Nem tehetsz mást, el kell fogadnod a döntésünket... és én szeretem Lyrát – mondta, szeretettel a szemébe nézve, miközben megcsókolta a homlokát. Megráztam a fejem, tagadva. – Ezt nem hiszem el – sikerült kinyögnöm, alig hallható suttogással. – Ami tegnap este történt, az gyönyörű volt. Nem jelentett neked semmit? – kérdeztem zokogva. – Az csak egy kis szórakozás volt. Egyszeri alkalom! – vicsorgott, és kivillantotta a karmait. – Ne bonyolítsuk ezt tovább, mint amilyen most! – fordult a többiekhez. – Az Ezüst Hold falka minden tagjának jelenlétében és tanúbizonyságával én, Theo Jaxon Redwood, Beta Jaxon Redwood fia, visszautasítom Eden Ava Willow-t, Rose Willow lányát, mint társamat! A farkasom sírt és üvöltött a fájdalomtól. Lyra gonosz mosollyal az arcán nézett rám. Megragadta Theo állát egy csókra, ő pedig átkarolta a derekát. A földre zuhantam, ezúttal a mellkasomat markolva, miközben rajtam nevettek. Annyira fájt. Olyan érzés volt, mintha egy kést döftek volna a mellkasomba, és megcsavarták volna. Tiara összekuporodott a fájdalomtól, és elhallgatott.