Az ágyamon feküdtem, és a pici szobám plafonját bámultam. Minden ködbe veszett, miután elestem. Mintha egy távoli álomból hallottam volna anyám, Olivia, Alice és Nova pánikba esett hangját, ahogy a nevemet kiabálják. Aztán... aztán semmi. Biztosan hazahoztak. Lassan feltápászkodtam, és láttam, hogy anyám csendben figyel. Könnyek csordogáltak végig az arcán. "Édesem," – suttogta, és máris a karjaiba borultam. "Theo elutasított, anya. A társam elutasított" – a szemeim újra megteltek könnyel. Még mindig felfoghatatlan volt, hogy ez velem történik. Reméltem, hogy ez egy szörnyű rémálom, de anyám csak simogatta a hajam, és együtt sírt velem. Ez volt a valóság. Tudtam, hogy átérzi a fájdalmamat, hiszen ő is átélte. A vér szerinti apám, a társa becsapta őt, kétszer is teherbe ejtette, majd kidobta. Pedig örök boldogságot ígért, de végül mással kötötte össze az életét. "Annyira fáj... legyen már vége, anya, legyen vége. Kérlek, múljon el ez a fájdalom" – zokogtam, és karmoltam a mellkasomat. Ó, istenem, bármit megtennék, hogy elviselhető legyen. Kérlek... "Édes szívem, annyira sajnálom," – zokogta anyám, és szorosan átölelt, mintha el akarná szívni a fájdalmamat. Óráknak tűnt, mire megnyugodtam. Azt hiszem, túl kimerült voltam ahhoz, hogy egyetlen könnycseppet is elpazaroljak. Az alvás nem jött könnyen, ahogy anyám csendesen becsukta maga mögött az ajtót. Az éjszaka közepén, egyedül a sötétben, a könnyeim újra elindultak. A farkasom, Tiara órák óta némán lapult bennem, és éreztem a mindent összetörő fájdalmát, ahogy a sajátomat is. Tizenhat éves korom óta vágytam arra, hogy találkozzak a társammal. A Mystic Claws & Fangs Akadémián a tanáraink azt mondták, hogy ez a legjobb dolog, ami egy vérfarkassal valaha is történhet. Vártam valakit, nem feltétlenül egy hatalmas társat vagy fajtát, hanem valakit, aki szeret, és megvéd a világ gyűlöletétől. Valakire volt szükségem, aki mellettem áll, bármi is történjen. Képzelhetitek, mennyire örültem, amikor megtudtam, hogy Theo az. Azt hittem, hogy elveszi az összes fájdalmamat, és megváltoztatja a családom sorsát, de mekkorát tévedtem... Minden vérfarkas tudta, hogy csak egy esélyünk van a társunkra. De most, hogy minden összetört, mi lesz velem? A szerelemről és a családról szóló kérdések kavarogtak a fejemben. Vajon a farkasom, Tiara valaha is a régi lesz? Egy vérfarkas a farkasa nélkül olyan, mint egy üres héj – sokan belehalnak vagy elveszítik az eszüket, miután elveszítik a társukat. A fájdalom elviselhetetlen; a farkasaik eltűnnek. Most már értem a gyötrelmet, és még nem fogadtam el az elutasítását. Vajon engem is ez a sors vár – a halál vagy az őrület? Remélem, Tiara erős marad. Hogy tehette ezt velem a Holdistennő? Miért pont én? Mivel érdemeltem ki, hogy egy Bétával párosítsanak? Én nem ezt kértem. Párosíthatott volna egy másik Omegával, és én elégedett lettem volna. Amíg van szerelem, én boldog vagyok. Onnantól kezdve soha többé nem sírtam anyám előtt. Ez csak arra emlékeztette, amire ő sosem kaphatott esélyt, és a húgom még jobban elvesztette a reményt a saját társával kapcsolatban. Most, ahogy a fürdőszobában zuhanyoztam, a tenyerembe fojtottam a zokogásomat. A Theo elutasítását követő éjszaka olyan kínzó volt, hogy bele kellett harapnom a párnámba, hogy elnyomjam a sikolyom hangját. Majdnem egy óráig tartott. Rögtön tudtam, mit csinál a társam. Egy másik nősténnyel, Lyrával párosodott, miközben én kínlódtam – a kínzás minden egyes pillanatát átéreztem. "Ez igazságos?" – üvöltötte Tiara, a farkasom a fájdalom, a szomorúság és a düh összetörő elegyében. Éreztem a haragját, és ezerszer jobb volt, mint a csend. A farkasom erős maradt, és hálás vagyok, hogy nem hagyott el, mint Theo. Egy hete újraindult a suli, de nem tudtam összeszedni a bátorságomat, hogy elmenjek. Bár a barátaim, Alice és Nova minden nap meglátogattak iskola után, hogy felvidítsanak, én még mindig nem voltam hajlandó iskolába menni. Még nem voltam kész arra, hogy Theo és Lyra szerelmes galambok legyenek. De meg fogom mutatni nekik, hogy erős vagyok, hogy nincs hatalmuk megtörni engem. Hallottam, ahogy a telefonom hangosan csörög. Kijöttem a fürdőből, és egy apró törölközővel szárogattam a testem. A telefon képernyőjére pillantottam, Alice írt. Az üzenete így szólt: "Készülj fel, elviszünk vásárolni. Hamarosan találkozunk!" Ó, ezek a lányok, csak azt akarják, hogy jobban érezzem magam. Tényleg nem kellene rám költeniük. – Eden, kész vagy? – kiáltott fel Alice és Nova a földszintről. Megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy már itt vannak. – Már jövünk is! – kiáltotta Nova huncut mosollyal az arcán. Olivia és Alice kuncogva követték, és szinte teljesen betöltötték a szobát. A szupersebességemet kihasználva gyorsan felkaptam egy topot és egy rövidnadrágot. – Hmm – vigyorgott Nova, látva, hogy teljesen fel vagyok öltözve. – Induljunk – mondta Alice, mielőtt Oliviához fordult – Velünk tartasz? – kérdezte. – Hogyne tartanék! Semmiért sem hagynám ki ezt a ritka kiruccanást – kuncogott Olivia izgatottan. *** A lányokkal többet nézelődtünk, mint amennyit ténylegesen vásároltunk. De így is remekül szórakoztunk, ahogy ugrattuk és kergettük egymást az utcákon. Vettünk pár ruhát és cipőt. Amikor hazaértünk, Alice nyafogva közölte, hogy nálunk akar aludni. Nova megvonta a vállát, hogy ő is marad. Így hát mindannyian a nappaliban gyűltünk össze, a földön fekve, takarókkal betakarva. Olivia már lefeküdt. Túl fáradt volt ahhoz, hogy még egy percet is velünk töltsön. – Hé, nézzük meg a The Originals-t – mondta Alice álmodozva. – Emlékeztetnek az iskola jóképű hibridjeire. – Ó, ne már, Alice – csapott a homlokára Nova kétségbeesetten – Mindenki a valóságban él, csak te fantáziálgatsz. Azok a srácok nem is tudják, hogy létezünk. Mindig magukban vannak – ráncolta a homlokát. – Mindegy – forgatta a szemét Alice – Egy bölcs nő egyszer azt mondta, hogy ha nem lehet a tiéd a fantáziád, akkor olvasd vagy nézd meg! Ettől hangosan felnevettem: – És ki az a bölcs nő? Te? Alice felemelte a párnáját, hogy megüssön, miközben én a hasamat fogva nevettem. Hirtelen újra éreztem. A fájdalmat. – Eden, annyira sajnálom – kezdett el azonnal bocsánatot kérni Alice, amikor látta, hogy a fájdalomtól a hasamat fogom – Nem akartalak olyan erősen megütni. Megráztam a fejem, és vonaglottam a fájdalomtól. – Mi történik? – kérdezte riadtan Nova, és a karjaiba vett. – Semmi – ziháltam. Ó, nem, nem akarom, hogy ezt lássák. – Hívjam fel anyukádat? – kérdezte Alice pánikba esve. – Ne, kérlek – kiáltottam, és átöleltem a hasamat. – Ne mondd el anyámnak – fulladoztam a könnyektől. – Azt hiszem, tudom, mi történik – Nova lassan megfogta a hasam, és felhúzta a felsőmet, hogy láthatóvá váljon az égő érzés. – Az a nőcsábász Theo valami undorító dolgot művel valaki mással – mondta Nova hidegen. A fájdalom elviselhetetlen volt. Azt hiszem, egy idő után elájultam. Amikor újra kinyitottam a szemem, Nova és Alice még mindig ott voltak velem. Örültem, hogy anyám nincs otthon. Alice könnyes szemekkel szorosan fogta a kezem. Nova dühösen járkált fel-alá a szobában, mintha meg akarna ölni valakit. – Már jól vagyok – erőltettem egy mosolyt, de teljesen kimerültnek éreztem magam. Felkapták a fejüket, és rám néztek. – Hányszor történt ez már meg, E? – kérdezte Nova dühösen, bár nem hiszem, hogy rám haragszik. – Fogadok, hogy nem ez az első alkalom – mondta Alice halkan, és a hasamra nézett, ami most fedetlenül volt, mivel a pólóm felcsúszott a vonaglásomtól. A hasam fekete, kék és lila volt. A zúzódás attól keletkezett, hogy olyan erősen szorítottam a hasam, amikor a fájdalom túl erős volt. – Ez eddig a harmadik alkalom – döntöttem úgy, hogy őszinte leszek. Láttak fájdalmat okozni, már nincs mit titkolnom. Alice újra sírni kezdett, Nova pedig káromkodni kezdett. – Ez nem igazságos! Nem teheti ezt meg! – zokogta Alice. – Többet harapott, mint amennyit meg tud rágni – szitkozódott Nova, és kivillantotta a fogait – Most pedig visszafizetünk neki. Eden! Ez a Bosszú Hadművelet!!!!