Irisz: – Jól vagy, Irisz? – kérdezte anya, miközben egy csésze kávét nyújtott felém, teljesen váratlanul érve, ahogy közeledett. Egyedül ültem a dolgozószobában, kinéztem az ablakon, és néztem, ahogy szakad az eső. A szüleim nem voltak buták, tudták, hogy valami bánt, és szerencsére anya magához ragadta a kezdeményezést, és vigyázott Lillianre, amíg én próbáltam megnyugodni. Órák teltek el azóta,