Szinte minden illusztris vendég megérkezett már. Ezzel szemben a Dawson család leendő menye még sehol sem volt. Suttogás futott végig a tömegen. „Ez a Hamilton kisasszony aztán tudja, hogyan kell nagyképűnek lenni. El sem hiszem, hogy elkésik a leendő nagymamája születésnapi partijáról.” „Dawson nagymama leendő unokája késik a születésnapi ünnepségéről. Micsoda szégyen a Dawson családra nézve.” Daniel aggódva hívta Annát tucatszor. Dawson nagymama is folyton embereket küldött ki, hogy megnézzék, megérkezett-e Anna. Daniel arca a megaláztatástól sötétebb lett, mint egy vihar. Nicole a fülébe súgta: „Anna viselkedése az utóbbi napokban elviselhetetlenné vált. Lehet, hogy azért viselkedik ilyen arrogánsan, mert tudja, hogy hamarosan átveszi a Lincoln Groupot? El sem hiszem, hogy még Dawson nagymamát is megalázná.” Daniel gúnyosan felhorkant. „Pfuj! Micsoda naiv kis kölyök! Kinek képzeli magát? A Dawson család segítsége nélkül sosem tudna zökkenőmentesen átmenni a Lincoln Group élére!” Nicole átkarolta a karját, és gyengéden simogatta a mellkasát. „Danny, az elmúlt években annyit dolgoztál a Lincoln Groupért, most pedig kényszerből kell visszavonulnod. Szerinted megérte?” Daniel zavartan nézett Nicole-ra. Nicole sietve elmosolyodott és magyarázta: „Szerintem Anna még túl fiatal ahhoz, hogy átvegye a céget. Aggódom, hogy tönkreteszi a sokéves kemény munkádat.” „Lincoln nagypapa azzal van elfoglalva, hogy külföldön lábadozik. Már nem figyel arra, ami a cégnél történik. Ha a cég Anna vezetése alatt csődbe megy, hogyan fogod elmondani a hírt Lincoln nagypapának?” Daniel lefelé nézett, és elgondolkodott Nicole szavain. Bár Nicole nem tudta, mire gondol Daniel abban a pillanatban, legalább azt tudta, hogy szavai nem hullottak süket fülekre. Amelia Dawson vigyorogva odasétált Bryanhez. „Hűha, a menyasszonyod aztán tudja, hogyan kell megalázni. Talán a Hamilton család mindig is lenézett téged, mégis eljegyezted Annát. Minden nap a kis kutyájukként szaladgálsz körülötte.” Bryan arca dühtől elsötétült. Ökölbe szorította a kezét, erei kidudorodtak. Mindazonáltal sikerült nyugodtan válaszolnia a nővérének. „Annának el kellett intéznie valamit. Ezért késett.” Amelia gúnyosan felnevetett. „Mi lehet fontosabb, mint nagymama születésnapi partija? Nézz szembe a ténnyel, Bryan, Anna mindig is lenézett téged.” Bryan elviselte a sértéseit. Hirtelen Amelia a mellkasához szorította a karját, és megpördült a helyén. Ezt követően egy sor csípős sértést vágott Bryanhez. „Gondolod, hogy bárki is elhiszi, hogy ha egy nemesi családból szerzel feleséget, az azt jelenti, hogy varázsütésre tiszta vérű nemes válik belőled? Ah, azt hiszem, ilyen az, ha valaki egyke. Minden nap arannyal halmoznak el, de az arany sosem tudja lemosni a csontjaidból áradó bűzt.” Bryan gyűlölködve nézett Ameliára. Vérvörös árnyalat jelent meg a szemében. Számára az, hogy egykének nevezték, egy szívbe döfött tőrrel volt egyenértékű. Ennek ellenére Bryan elmosolyodott, és azt mondta: „Amelia, a múltam egyáltalán nem számít. Én még mindig a Dawson család örököse vagyok, mert én vagyok a háztartás egyetlen fia.” Amelia gúnyosan felhorkant, és elviharzott. Éppen amikor minden vendég kezdte azt hinni, hogy Anna soha nem fog megjelenni, a Dawson család kastélyának bejárati ajtaja lassan kinyílt. Napsugarak áradtak be az ajtón, megvilágítva a bejáratot. A látványos fénysugár közepette egy elegáns és magas alak jelent meg. Mindenki a bejárat felé fordult. A zajos bálterem hirtelen elcsendesedett. A vendégek visszafojtották a lélegzetüket, miközben figyelték, ahogy a gyönyörű nő előbukkan a ragyogó fény mögül. A váll nélküli fehér ruhája kiemelte a teste gyönyörű vonalait. A ruhája felett látszott a káprázatos kulcscsontja. A nyakában egy gyémánt medál lógott, amely kiemelte a hófehér bőrét. A nőnek enyhe smink volt az arcán. A szemei úgy ragyogtak, mintha tele lennének az égbolt összes csillagával – hihetetlenül káprázatosak voltak. A haja egyszerűen a háta mögé volt vetve, ami még inkább hozzájárult a fiatal hölgy öltözékének laza esztétikájához. Ragyogóan elegáns és stílusos volt. A nő ragyogott a napfényben. Olyan volt, mintha egy hercegnő sétált volna ki egy meséből. Mindenki élesen beszívta a levegőt. A nő megjelenése beárnyékolt minden hölgyet a bálteremben, akik kisminkelték magukat a partira. Ez a nő… Ki ő? A nő egyenesen Dawson nagymamához sétált. Elmosolyodott, és azt mondta: „Nagymama, boldog születésnapot. Hosszú és egészséges életet kívánok. Elnézést a késésért.” A vendégek ismét élesen beszívták a levegőt. Felkiáltottak: „Ez a nő Anna Hamilton? Az, aki csak fehér inget és farmert viselt? Az, akinek mindig hatalmas, fekete keretes szemüvege volt? Az az Anna Hamilton?” Mondani sem kell, a vendégek hihetetlenül megdöbbentek. Ekkor értették meg igazán a „páratlan szépség” jelentését. Még Bryan is, aki Dawson nagymama mellett állt, teljesen le volt döbbenve. Ábrándozva nézett Annára, lefagyva. Most látta először Annát így. Meglepetten, gyengéden bókolt: „Anna, ma lenyűgözően nézel ki.” Ezt mondva felemelte a karját, várva, hogy Anna karoljon bele. Anna Bryanre nézett. Ugyanolyan bájos mosoly volt rajta, mint korábban. Anna mély levegőt vett, elnyomva a késztetést, hogy felpofozza. Végül erőltetett egy mosolyt, és karjaiba fogta a karját.