Sabrina hálószobája egy katasztrófa sújtotta övezetre emlékeztetett. Az ajtó résnyire nyílt, és máris egy hatalmas, szétcipzározott sporttáska látványa fogadott. A ruhák kaotikusan hevertek a táskában és az ágyon is, mintha egy ócska piaci standra csöppent volna az ember. Sebastian közelebbről is szemügyre vette a holmikat: mindegyikük vagy elképesztően olcsó, vagy úgy elhasználódott, mint valami ócska rongy. Ebben a felfordulásban... vajon Sabrina tényleg lelépett azzal az 50 ezer dollárral, amit rábízott? Sebastian arca továbbra is jéghideg és rezzenéstelen maradt. Becsukta az ajtót, felkapta a kulcsait, és egyenesen a kórházba hajtott az anyjához. Sabrina nem volt ott. Sebastian elővette a telefonját, és tárcsázta a számát. Talán még el is viselné, ha átveri – de hogy az anyját verje át, akinek már csak maximum két hónapja van hátra?! Ezt már nem tűrhette! Ha eljön az ideje, akkor is a világ végére megy érte, még ha egész Délvárost vérbe kell is borítania, akkor is visszahozza Sabrinát. A vonal azonban alig csengett meg egyszer, Sabrina máris felvette. A hangja kicsit sem volt nyugodt. "Mr. Ford, ma nem voltam Grace néninél, el kellett intéznem valamit. Kérek még egy kis időt, és azonnal visszamegyek!" – Hol vagy? – kérdezte Sebastian, visszafojtva a dühét. – Én… egy építkezésen, Délváros délnyugati külterületén, én… – Sabrina azonban nem fejezhette be a mondatot, Sebastian közbevágott. – Két órán belül legyél a kórház melletti Cloudella étteremben. Sabrina Scott! Ne hidd, hogy megkíméllek, csak mert adtam neked 50 ezer dollárt! Megismétlem, a szerződésünk ideje alatt az volt a legfontosabb feladatod, hogy boldoggá tedd az anyámat! Különben… – Cloudella étterem, értettem. Két óra múlva ott leszek! – és Sabrina azonnal letette a telefont. Éppen a betonvas vastagságát ellenőrizte egy építkezésen – ez volt a felvételt végző cég utolsó értékelési pontja. Sabrina tegnap hajnal háromig a tervek felett görnyedt. Alig két óra alvás után kelt fel, hogy kiválassza a ruháit, de bármit is próbált fel, nem talált egyetlen tisztességes darabot sem. Végül egy majdnem teljesen elnyűtt, fekete ceruzaszoknya és egy fehér blúz mellett döntött. Felkapott egy félmagas sarkút, és már kora reggel elindult. Mindezt azért, mert öt kilométert kellett gyalogolnia, hogy elérje a közvetlen buszt az interjú helyszínére. Amikor megérkezett a céghez, a toborzó zavartan nézett rá. – Miss Scott, ön tervezőnek vagy utcai takarítónak jelentkezett? Sabrina enyhén elpirult. Nem magyarázkodott, csak előhúzott egy köteg rajzot a táskájából, és átnyújtotta a toborzónak. – Ezek kézzel készültek, és mindenhol ott vannak a megjegyzések, a helyiségek típusától kezdve a teherhordó acél minőségéig. Mindent feliratoztam. A toborzó elképedt. Egy pillanat múlva megszólalt: – Le kell szögeznem, hogy nagyon tehetséges. Sabrina szinte ugrált örömében. – Köszönöm, nagyon köszönöm! – Ettől függetlenül fel kell mérnünk a helyszíni munkavégzésre való alkalmasságát is. Ha ezen is megfelel, akkor felvesszük – mondta a toborzó. – Semmi akadálya! – Sabrina azonnal követte a toborzót a déli külvárosban található építkezésre. Éppen befejezte a helyszíni értékelést, amikor Sebastian hívta. Nem akart tovább időzni, és aggódott, hogy Grace nénivel történhet valami, ezért sietve lerakta a telefont. Amikor megfordult, hogy elmenjen, Lewis menedzser, aki felvette, hirtelen visszaszólt neki. – Sabrina, gyere csak, tegyél meg nekem egy szívességet. Sabrina megtorpant, és megkérdezte: – Milyen szívességet, Lewis menedzser? – Segíts átpakolni ezeket a salaktömböket a másik oldalra – mondta Lewis menedzser közönyösen. Sabrina attól tartott, hogy elveszíti az imént megszerzett állását, ezért inkább bólintott. – Rendben. A vékony alak, amint a salaktömböket ide-oda hurcolta, felkeltette egy, az út szélén parkoló sportkocsiban ülő férfi figyelmét. – Lepukkant ruhák, rövid, frufru nélküli bubifrizura, semmi smink, és egy kicsi, kifejezéstelen arc. Ez a csaj hideg, szép, és olyan, mintha elképesztő önuralommal rendelkezne. Nyolcvan százalékig biztos vagyok benne, hogy még szűz. Zayn, ha én fektetném le ezt a nőt, szerinted mi lenne a reakciója? Én azt mondom, valami elképesztő! – mondta Nigel Smith huncut mosollyal az arcán. Zayn duzzogva válaszolt: – Nigel mester, annyi nővel volt már dolga, hogy azt sem tudja, hányan voltak. Ez a lány egy konzervatív vidéki lánynak tűnik. Nem tart attól, hogy nem fog tudni megszabadulni tőle? – Még nem találkoztam olyan nővel, akitől ne tudtam volna megszabadulni! – Nigel gúnyosan elmosolyodott, miközben a szeme sarkából Sabrinára pillantott. Száz vagy még több salaktömb nem tűnt soknak, de mivel Sabrina terhes volt, és magassarkút viselt, nem mert túl sokat cipelni egyszerre. Így aztán fél órába telt, mire végzett a pakolással. Nem volt különösebben fáradt, de a lába nagyon fájt. Röviddel ezután Sabrina sántikálva elindult a buszmegálló felé. Több mint tíz percet várt. Már majdnem egy óra eltelt, Sabrina kezdett ideges lenni. Ekkor egy ezüstszürke sportkocsi állt meg előtte. – Kisasszony, a városba megy? Beviszem. Sabrina nem válaszolt, és a sportkocsiban ülő férfira sem nézett. Idegenekkel szemben Sabrina mindig is nagyon bizalmatlan volt. – Én vagyok ennek az ingatlanfejlesztő cégnek a tulajdonosának a fia. – Nigel ezt elmondva rákiáltott a távolban álló toborzási vezetőre: – Öreg Lewis, gyere ide! Lewis menedzser sietve odament, közben bólogatott és hajlongott. – Nigel ifjú mester, parancsára! – Ő az új alkalmazott, ugye? – kérdezte Nigel. – Igen, Nigel mester. – Nehéz innen busszal bejutni a városba, és éppen arra van dolgom – elviszem ezt a hölgyet – mondta Nigel, miközben Sabrinára nézett. – Sabrina, mondjon köszönetet Nigel mesternek! – emlékeztette Sabrina Lewist. Sabrina elharapta a száját, és zavartan azt mondta: – Köszönöm. Az autó egyenesen a város felé vette az irányt. Sabrina egy szót sem szólt. Csak az ablakon nézett ki. – Magát szellemtervezőnek nézik – mondta hirtelen Nigel. – Tessék? – kérdezte Sabrina. – Tudja, hogy öreg Lewis miért kérte meg, hogy pakolja a tömböket? Azért, mert a munkájához az is kell, hogy tudjon terveket rajzolni és tömböket mozgatni. – Nigel a visszapillantó tükörből figyelte Sabrina reakcióját. Sabrina hideg és közömbös arca nem változott. Mintha már tisztában lett volna azzal, milyen munkát vállalt. – Még akarja ezt az állást? – kérdezte Nigel. – Igen. Nigel szóhoz sem jutott. Még nem találkozott olyan nővel a környezetében, aki ne próbált volna a kedvében járni, de ez a lepukkant, közömbös vidéki lány még szóba sem állt vele. Nigel gúnyosan elmosolyodott magában. "Egy nap úgyis az enyém leszel! Hideg és közömbös? Majd én gondoskodom róla!" – Kisasszony, hová megy? Megtennék még egy szívességet, és oda vinném, ahová akarja – kérdezte Nigel. – Ööö… van egy Cloudella étterem a Houston Street közelében, ismeri? – kérdezte Sabrina. Nem tudta, Sebastian miért mondta neki, hogy a Cloudella étterembe menjen, de a címet biztosan jól hallotta. Az étterem nem volt híres, Nigel nem ismerte. De a kocsiban volt navigációs rendszer. Bekapcsolta, és az azt mutatta, hogy egy óra múlva érnek oda. Sabrina annyira ideges volt, hogy szinte úszott a verejtékben. Végül az autó megállt, ő köszönés nélkül kiszállt, és az étterem felé rohant. – Sabrina! Mit keresel te itt? – A menyasszonyi ruhába öltözött Selene állta el az útját, és dühösen kérdezte.