A vonal másik végén Hayes volt, egy igazi bandita, aki Délvárosnak ezen a részén osztotta az igazságot. Minden mocskos munkát – Sabrina lecsukása előtt és után – Hayes intézett. A Lynn család nem egyszer üzletelt már Hayes-szel. Selene úgy gondolta, ezúttal mindent egy lapra tesz fel. A Lynn család eredetileg nem akarta eltenni Sabrinát láb alól Selene és Sebastian esküvője előtt. Attól tartottak, hogy túl nagy botrány lenne, ami tönkretenné az esküvőt. De volt egy másik okuk is. Selene személyesen akarta tudtára adni Sabrinának, hogy a boldogsága az ő testéért cserébe adatott meg. Selene fel akarta bosszantani Sabrinát. De most már ez sem érdekelte. Azt akarta, hogy Sabrina meghaljon! Azt akarta, hogy azonnal meghaljon! A vonal túlsó végén Hayes tízmillió dollárt kért egy szuszra. Selene megdöbbent. „Hayes! Nem vagy egy kicsit telhetetlen?” Hayes erre gonosz kacajban tört ki. „Tudom, ki az, akit el kell intéznem. Nemcsak tisztára mosom a kezed, de gondoskodom róla, hogy szörnyű vége legyen. Nem pont erre vágysz? És ha akarod, végignézheted, ahogy megkínzom. Nem éri meg ennyiért, amit kínálok?” Selene azonnal rábólintott. „Rendben. Ha tízmillió kell, hát legyen tízmillió.” Bár ez nem volt kis összeg a Lynn családnak, Selene arra gondolt, hogy hamarosan Sebastian felesége lesz, a Ford család úrnője, úgyhogy a tízmillió aprópénznek tűnt. Miután megegyezett Hayes-szel, letette a telefont, és gúnyosan elmosolyodott. „Sabrina! Minden, ami neked járt volna, az enyém, az enyém! Te teljesítetted a küldetésed, most már mehetsz a pokolba, dögölj meg!” Selene gyűlölködve visszatekintett a Cloudella étteremre, majd sietve távozott. Épp akkor tolta ki Sabrina a tolókocsiban ülő Grace-t az étteremből. – Anya, nem jönnél ma haza? – kérdezte Sabrina. Tudta, hogy ez lehetetlen, de azért meg kellett kérdeznie. Grace olyan súlyos beteg volt, hogy ha el is jött az esküvőre, az orvosi személyzetnek kellett kísérnie, és az orvos csak három órára engedte ki. Három óra elteltével azonnal vissza kellett térnie a kórterembe. Grace mosolyogva megrázta a fejét. „Buta lány, ma van az esküvőd Sebastiannal. Együtt kell lennetek, kettesben, minek lennék én a harmadik kerék? Az orvosok visszakísérnek a kórházba, minden rendben lesz. Ti pedig menjetek haza.” – Rendben, anya. Sabrina nézte, ahogy Grace beszáll az autóba. Nem vette le róla a szemét, amíg el nem hajtottak. Amikor visszafordult, Sebastiannak már nyoma sem volt. Sabrina nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon szomorúan. Hiszen ez csak egy üzlet volt. Ő csak az anyja kedvében akart járni. Sabrina pedig azért csinálta, mert Grace jelentette számára a világ egyetlen melegségét. Nem számított, mit gondol róla Sebastian, mennyire durva vagy hideg vele, elkíséri Grace-t élete utolsó útján. Sabrina végighúzta földig érő menyasszonyi ruháját a hallon, és az öltöző felé indult. A személyzet furcsa pillantásokkal követte. Sabrina berohant az öltözőbe, de a ruháinak sehol semmi nyoma. Egy alkalmazott odalépett hozzá. „Mit keres?” – Én… hol a ruhám? – kérdezte Sabrina. – Micsoda? – Egy fekete ceruzaszoknya és egy fehér blúz… kicsit koszos volt… – Á, az? Azt hittük, szemét, kidobtuk. Sabrina elképedt. Hogy mehetne el hétköznapi ruhák nélkül, és hogyan szállna fel a buszra? Nem utazhat menyasszonyi ruhában és kristálycipőben, ugye? Elővette a telefonját, hogy felhívja Sebastiant, de nem vette fel. Sabrina egyedül ült a hallban a menyasszonyi ruhájában, és nem tudta, hová menjen. Egy órával ezelőtt még ő volt a gyönyörű menyasszony, akit mindenki irigyelt, most pedig, akárcsak Selene, ő is a nevetség tárgyává vált. Felvette a telefonját, és írt egy SMS-t Sebastiannak. [Nem engeded, hogy visszamenjek hozzád? Kérlek, válaszolj.] Sebastian nem válaszolt. Sabrina két teljes órát várt az étteremben. Kezdett sötétedni, és úgy tűnt, menyasszonyi ruhában kell buszoznia, hogy visszajusson Sebastianhoz. Amikor fel akart állni, egy udvarias hang szólalt meg. – Miss Scott, Sebastian úrnak el kellett intéznie valamit, ezért elment. Én fogom hazavinni. Miután meglátta Kingstont – Sebastian asszisztensét –, Sabrina végre megkönnyebbülten sóhajtott. – Rendben. Amikor visszaért Sebastianhoz, a nappali csendes volt, így arra következtetett, hogy a férfi már lefeküdt. Sabrina éppen vissza akart menni a hálószobájába, és átöltözni, amikor hirtelen meglátta a smaragdzöld karkötőt, amelyet Grace tett a csuklójára. Ennek a karkötőnek rengeteg pénzt kell érnie. Sabrina sosem volt olyan naiv, hogy azt higgye, Sebastian ajándékozta neki. Levette a karkötőt, kiállt Sebastian hálószobája elé, és bekopogott, de nem kapott választ. Sabrina újra kopogott, de az ajtó magától kinyílt. Sabrina belépett, és körülnézett. Sebastian nem volt a hálószobában. Még nem jött haza. Sabrina azt gondolta, Sebastian most a Lynn-éknél vigasztalja Selenét. Meg akart fordulni, de úgy érezte, egy ilyen értékes karkötőt mielőbb vissza kell adnia neki. Bement, és a karkötőt az éjjeliszekrényre tette. Amikor visszafordult, hogy kimenjen, Sabrina rájött, hogy az ajtó nem nyílik. Egy pillanatra pánikba esett. Megpróbálta megtalálni a rejtett zárat a kilincsen, de nem találta. Az ajtó nem különbözött egy átlagos ajtótól, és a kilincsen sem volt semmilyen rejtett zár, de miért nem nyílt? Tolta és húzta. Az ajtó meg sem mozdult, még akkor sem, amikor erősen megnyomta a kilincset. Sabrina csurom víz volt, de mégsem tudta kinyitni. Visszament Sebastian éjjeliszekrényéhez. Ki akarta húzni a fiókot, hogy megnézze, nincs-e benne kulcs vagy valamilyen kártya. Amikor kinyitotta a fiókot, egy fényes tőr repült ki belőle, egyenesen felé. – Ah… – Sabrina halálra rémült, és elfehéredett. De nem történt semmi baj. A tőr csak érintette a testét, majd visszapattant. A tőr a falba fúródott, és egy felirat volt felette. Sabrina csak alaposabban megnézve vette észre, mi van odaírva. „Ez csak figyelmeztetés volt. Ha még egyszer hozzá mersz nyúlni valamihez a szobában, meghalsz.” Sabrina halálra rémült. Hideg verejtékben tört ki, és alig bírt megállni a lábán. Még fel sem ocsúdott a sokkból, máris az ágyba akart kapaszkodni, de félelmében gyorsan visszahúzta a kezét, mielőtt még megérintette volna a takarót. Nem mert semmihez sem nyúlni, csak az ajtó melletti sarokba húzódott. Azt hitte, vége van. Sebastian nem fogja elengedni, még akkor sem, ha a szobájában lévő rejtett fegyverek nem ölik meg. Összekuporodott a sarokban, átölelte a térdét, és elaludt. Sebastian – aki késő este tért vissza – észrevette, hogy valaki hozzányúlt az ajtóhoz. Megriadt, berontott a szobába, és meglátta a sarokban összekuporodott nőt.