Kissé elkerekedik a szemem...
– Hogy érted ezt?
Julian diszkrét, pimasz mosolyt villant felém.
– Tudod te, hogy értem.
Az arcom még jobban felforrósodik, és elkapom a tekintetem, próbálva elfordítani a fejem, de Julian keze továbbra is gyengéden tartja. A reakciómat kísérő mély, rekedtes kuncogása borzongást küld végig a gerincemen, és újra magára vonzza a pillantásomat.
– Tudod, imádni való vagy.
















