Kissé elkerekedik a szemem... – Hogy érted ezt? Julian diszkrét, pimasz mosolyt villant felém. – Tudod te, hogy értem. Az arcom még jobban felforrósodik, és elkapom a tekintetem, próbálva elfordítani a fejem, de Julian keze továbbra is gyengéden tartja. A reakciómat kísérő mély, rekedtes kuncogása borzongást küld végig a gerincemen, és újra magára vonzza a pillantásomat. – Tudod, imádni való vagy.