– Van bizonyítékod? – Yvonne Xander zavarban volt. Valójában ő volt az, aki bedrogozta Monique Xandert. Azonban csak azt intézte el, hogy valaki készítsen néhány meztelen fotót Monique-ról. Minden kicsúszott a kezéből, amikor Monique-nak a fotós érkezése után nyoma veszett. Monique volt az, aki egy vadember szobájába ment. Neki ehhez semmi köze nem volt. – Megvan a felvétel, ahogy felhozol engem az emeletre. – Monique csak blöffölt akkoriban, lehetetlen, hogy ilyen régről felvétel legyen. – Akkor nem mondok semmit. – Yvonne csak dühösen tudta nézni Monique-ot a fenyegetése miatt. – Nem fogod felhozni, ami a múltban történt. Ne engem hibáztass, ha mersz apu előtt beszélni! Yvonne végül engedett. Aggódott, hogy az apja eltöri a végtagjait, ha megtudja, hogy bedrogozta Monique-ot. – Megérkeztél. Szállj ki a kocsimból. – Monique hangja hideg volt. Kezdetben nem volt biztos abban, hogy Yvonne drogozta-e be öt évvel ezelőtt, mivel nagyon részeg volt. Reménykedett benne, hogy nem Yvonne tette, és félrehallotta. Szívszorító volt Monique számára hallani, ahogy Yvonne most beismeri. Úgy érezte, mintha fulladozna a fájdalomtól. Elhajtott, amint Yvonne kiszállt a kocsiból. A távozó autót nézve Yvonne hidegen elvigyorodott, és besétált a házába. – Visszajöttél. Miért ittál ennyit? – Yvonne édesanyja, Siobhan Zack, aki a nappaliban várta, zsörtölődött, és segített neki a kanapéra. – Találd ki, ki vitt haza! – Yvonne kinyújtotta a karját, hogy megfogja az édesanyja kezét, miközben rátámaszkodott. Öntelt mosolya volt, mintha valamit fel akarna mutatni. ’Yvonne ritkán ilyen vidám. Talán a barátja volt?’ Siobhan felvonta a szemöldökét, és megkérdezte: – Ki volt az? – Monique volt! – Yvonne vigyora még szélesebb lett. Megígérte, hogy nem fogja feljelenteni Monique-ot az apjának, de soha nem mondta, hogy nem fog mást megkérni erre. … – A sors hozott össze minket a nehéz időkön kívül, mégis a végzet hozott minket a szerelemhez a legnehezebb időkben… – Monique telefonja már többször is csengett. A hívások a nagybátyjától, Zephyrus Xandertől érkeztek. Nem merte felvenni a telefont, de elvonta volna a figyelmét a munkáról, ha a telefonja folyamatosan csörög. Egyértelmű volt, hogy a nagybátyja megtudta, hogy éjszakai műszakban taxisofőrként dolgozik, bár Yvonne megígérte, hogy nem mondja el neki. Ki tudja, Yvonne túlzott-e a történet elmondásakor? Milyen bosszantó. Monique nem akart a nagybátyjával szembenézni, amint elképzelte a csalódottság arcát. Azonban a nagyapja a nagybátyjára bízta őt, és ő úgy gondoskodott róla, mint az apja 10 éve. Semmi, amit tesz, nem lenne elég ahhoz, hogy visszafizesse a kedvességét. Próbálta kimutatni az aggodalmát iránta, nem kellett volna ennyi ideig óvatosnak lennie vele csak azért, mert Yvonne söpredéknek nevezte. Monique visszahívta a nagybátyját, miután átgondolta a dilemmát, és ő szinte azonnal felvette a telefont. – Nagybátyám, engem keresett? Elfoglalt voltam. – Monique nyugodtan próbált beszélni, de a szíve hevesen dobogott. Még mindig ragaszkodott az utolsó reménysugárhoz, hogy Yvonne nem mondta el a nagybátyjának, mi történt. – Yvonne igazat mond? Taxisofőrként dolgozol? Válaszolj nekem. – Zephyrus megpróbálta megőrizni a nyugalmát. Zephyrus mindig is kedvelte Monique-ot, mert mindig jó kislány volt, és soha nem hazudott. Ami öt évvel ezelőtt történt, az biztosan baleset volt, biztosan nagyon részeg volt, hogy valami ilyen botrányosat tett. – Nagybátyám, én… – Monique arca elsüllyedt. Egy ideig csendben volt, képtelen volt megszólalni. Hazudott a nagybátyja szemébe, és most biztosan mérges, hogy megtudta. Ráadásul nemcsak a taxisofőrségről hazudott, hanem nappal egy kávézóban is dolgozott részmunkaidőben. Monique nem tudta, hol kezdje. Nem volt könnyű munkát találnia, amikor Little Nomit is magával kellett vinnie. Még szemetet is szedett pénzért a legsötétebb napjaiban. – Értem, hogy nem volt könnyű az életed. Mondhattad volna, ha nehézségeid vannak, nem kellett volna hazudnod. – Zephyrus csalódott volt, hogy a boldogsága, amit most érzett iránta, semmissé vált. Még Yvonne-nak is tartott egy leckét a felesége előtt, hogy Monique-ot példának lássa, hogy javítson magán. A szavai hatalmas pofon voltak a saját arcának. A felesége, Siobhan elégedetlen lenne ezzel. Rájött, hogy Monique egyre távolabb kerül tőle. Kezdetben azt gondolta, hogy vissza fog térni, miután nehézségeket tapasztalt a külvilágban, nem számított arra, hogy inkább egy nehéz életet él kint a babájával, mint hogy visszamenjen. Még hazudott is neki, amikor felhívta, hogy ellenőrizze. – Nagybátyám, sajnálom. Az én hibám. – Monique nem akart hazudni neki, csak nem akarta, hogy aggódjon érte. A nagybátyja egyszer titokban pénzt küldött neki, de a nagynénje megtudta. Monique tudta, hogy a nagybátyja veszekedett a nagynénjével miatta. Végül is nem az ő lányuk volt. Csak egy elhagyott gyermek volt, aki a tetőjük alatt élt. Nem akarta többé zavarni a nagybátyját. – Nagybátyám, most éppen dolgozom. Holnap meglátogatom. – Monique halvány mosoly volt az arcán. Néhány dolgot jobb személyesen elmondani. Miután Monique műszakja véget ért, csak ott állt lehajtott fejjel, miközben azon gondolkodott, milyen okot mondjon a menedzserének, hogy szabadnapot kérjen. Véletlenül valaki nekiment. Aztán megszokásból elkezdett bocsánatot kérni. – Mi van veled? Mostanában olyan figyelmetlen vagy, nézz oda, hova mész. – A menedzsere volt, Sacha Long. A szemöldöke össze volt ráncolva elégedetlenséggel. Sachának karcsú alakja és világos bőre volt. Energikusnak és frissnek tűnt. Monique belülről nem értett egyet, mivel ő volt az, aki nekiütközött, de elfogadta a sorsát, és sóhajtott. – Menedzser, holnap szabadnapot szeretnék. – Monique szétfeszítette a szája sarkait, és kínosan nevetett. A kávézó ezekben a napokban zsúfolt volt, és Harriet néni éppen visszatért a szabadságáról. Mégis, Monique pont akkor kért szabadnapot. – A kávézó zsúfolt volt az elmúlt napokban. Nem kéne ennyi szabadnapot kérnetek, ha nincs semmi sürgős. – Harriet néni kérte a szabadságot, és ő is csak nagyon ritkán teszi. Meg akarok látogatni egy rokont. – Mivel nem tudott kitalálni hamis kifogásokat, Monique elmondta az igazat. – Wow, tényleg kitalálnál történeteket csak azért, hogy szabadnapot kapj. Sosem hallottam, hogy említenéd bármelyik rokonodat, mióta itt dolgozol. – Sacha kétkedve felvonta a szemöldökét, és türelmetlenül el akart menni. Hallotta a többi alkalmazottól, hogy Monique-nak van egy lánya, miután elcsábított egy férfit, és senki sem tudja, ki a gyermek apja. Ezen kívül csak piszkos és fárasztó munkákat végzett a kávézóban. Ezért nézett le rá. – Kérem, ő egy rokon a szülővárosomból. – A halvány mosoly Monique vékony ajkán megmaradt. – Csak egy napot kapsz. Több szabadságot nem kérhetsz ebben a hónapban. – Sacha rápillantott, és elment. – Igen, persze. – válaszolta Monique mosolyogva. Az igazság az, hogy ezután amúgy sem akart szabadnapot kérni. … Monique hagyta, hogy Little Nomi elkísérje a szupermarketbe másnap. Az izgatott Little Nomi nem tudta megállni, hogy ne nézelődjön és sétálgasson körül. Monique megállt egy ékszerüzletnél, amikor észrevett egy jáde karkötőt akciósan. Féláron árulták, és csak 500 jüanba került. Monique először vonakodott. Aztán rákényszerítette magát, hogy megvegye ajándékba a nagynénjének, mert már régóta nem ment vissza. Little Nomi észrevette az édesanyja által kiválasztott jáde karkötő finomságát. A karkötő nem úgy nézett ki, mint amit az édesanyja korabeli ember viselne. Ráadásul az édesanyja soha nem venne magának ilyesmi drága dolgot. – Anya, ez kinek van? – Little Nomi kíváncsi volt az édesanyja hirtelen nagylelkűségére.