Noelle lágy, finom hangja azonnal magára vonta mindenki figyelmét. – Mi a fene? Ki ez a nő a telefonban? – tűnődtek. Nicolas, láthatóan nem zavartatva magát a körülötte lévők pillantásaitól, eltávolodott a tömegtől. Nem tudta megállni, hogy ne jelenjen meg egy kaján mosoly az arcán, ahogy beszélt, hangja könnyed és gúnyos volt, bár egy csipetnyi szórakozottsággal fűszerezve. – Mi folyik itt? Már nem jössz át? Szándékosan nem mondta meg a címet, kíváncsi volt, hogy elkéri-e közvetlenül, ahogy remélte. Ehelyett Noelle egyre frusztráltabbnak tűnt, hangja feszült volt az idegességtől. – Már túl késő! Nem tudok taxit szerezni. Végre találtam egyet, de azt mondták, hogy túl messze van a helyed, ezért nem jönnek… Halk, bosszús sóhajt hallatott. – Ha tudtam volna, hogy ez fog történni, ragaszkodtam volna hozzá, hogy én menjek, amikor a csapatom felajánlotta. Micsoda zűrzavar. Egy pillanatra elcsendesedett, az agya versenyt futott, miközben feldolgozta a szavait. Egy pillanattal később megkérdezte, hangja most óvatos volt: – Tudod, hol vagyok? – Persze, hogy tudom! – vágott vissza Noelle, láthatóan még mindig bosszankodva a helyzet miatt. – Hát nem a Dragoon-hegynél vagytok? Ezért nem tudok fuvart kapni! Nicolas pislogott, a pulzusa egy pillanatra felgyorsult. Valóban a Dragoon-hegynél volt – a lövészklub vadászjátékának fő helyszínén. – De honnan tudja ezt? – tűnődött. Nőtt a gyanúja. – Honnan tudod, hogy a Dragoon-hegynél vagyok? Noelle nem hagyott ki egy ütemet sem, teljesen bocsánatkérőnek tűnt. – Követtem a helyzetedet. Telefonon vagyunk, nem? Amíg felveszed, ki tudom deríteni, hol vagy. Az agya egy pillanatra megdöbbent. – Vajon brutálisan őszinte? Vagy egy kicsit túl ügyes ebben, mint ami kényelmes? Csak egy telefonhívásból pontosan meg tudta határozni a helyét? Ez nem olyasmi, amit egy éjszaka alatt tanul meg az ember – ez olyasmi, amire csak egy profi képes. Noelle hangja egy kicsit lágyabb lett, ahogy hozzátette: – Nicky, mit tegyek most? Nem hiszem el, hogy ez történik. – De aztán a hangszíne hirtelen megváltozott – élénk és izgatott lett. – Várj! Látok egy autót! Rögtön elkapom! Nicolas szíve kihagyott egy ütemet. Pánikrohama lett. – Várj, állj meg ott! Ne mozdulj! Mondd meg pontosan, hol vagy, és küldök valakit, hogy elhozzon! Noelle hangja egy kicsit kétségbeesetté vált. – Ó! Siess, én… Elhadarta a helyzetét, és Nicolas egy pillanatot sem vesztegetett. Az agya már azon járt, hogy milyen lépéseket kell megtennie. Azonnal küldött valakit a közelben lévő emberei közül, hogy felvegye, a gondolatai pedig szélsebesen cikáztak. Nicolas megdörzsölte a homlokát, és sóhajtott, érezte, hogy kezd fájni a feje. – Csak maradj ott, és ne mozdulj, jó? És ne kezdj el mások autóját eltéríteni, érted? – Értettem! – válaszolta Noelle, bár a hangjában a legenyhébb ingerültség is benne volt. Amint a hívás véget ért, Nicolas hátradőlt, és hosszan, bosszúsan kifújta a levegőt. Még csak az első napja volt, hogy találkozott Noelle-lel, és mégis úgy érezte, mintha már az ő uralkodó bébiszitterének szerepét vette volna át, mikromenedzselve minden lépését. – Mi van velem? Épp ekkor Oscar és a többiek, akik sosem hagytak ki semmit, köré gyűltek, hogy megtudják, mi folyik itt. – Atyaúristen! Nicolas, ki volt az a nő a telefonban? "Nick"-nek szólított. Ember, te sosem engedted, hogy bárki is ilyen bizalmas legyen veled! – mondta Oscar, hangja tele volt hitetlenséggel. A Sawyer család harmadik örököseként Nicolast kívülállók általában "Sawyer úr"-nak szólították. Még a közeli barátai és családja is a keresztnevén, Nicolasként szólította. De a "Nick"? Ez volt az első alkalom számukra. Ophelia, észrevéve Celeste vöröslő szemeit, nem tudta visszafogni a kíváncsiságát. – Nicolas, mi a fene folyik itt? Ki az a nő, aki így hív téged? Jobb, ha leállítod ezt a szart! Nicolas lusta pillantást vetett a pletykáló testvérekre, és elégedett mosoly jelent meg az ajkán. – A menyasszonyom. Mi a probléma azzal, hogy "Nick"-nek hív? – Menyasszony?! – Oscar és Ophelia egyszerre fagyott le, a szemük elkerekedett a döbbenettől. – Kizárt. Azt hittem, nem akarod feleségül venni Leia Andersont? Nem az volt az egész playboy-kodásod lényege, hogy elijeszd? Hogy a fenébe kerültetek ilyen közel egymáshoz? – kérdezte Oscar, teljesen összezavarodva. Ophelia bólintott a bátyjával együtt, a feje úgy bólogatott, mintha megpróbálna értelmet adni a helyzetnek. – Igen, pontosan! – Nem Leia Anderson – mondta Nicolas, közönyös hangon. – Akkor ki a fene az? Egy másik apád által elrendezett menyasszony? – kérdezte Oscar, még mindig próbálva felfogni a dolgot. Mivel az Anderson család titokban tartotta az igazságot arról, hogy Leia nem az igazi lányuk, a családon kívül senki sem tudta az igazságot. Oscar és a többiek még Noelle-ről sem hallottak. Nicolas gyorsan összefoglalta nekik az Anderson család hamis lányával és az igazival kapcsolatos helyzetet. Oscar csettintett a nyelvével, láthatóan lenyűgözve. – Atyaúristen… ez olyan, mint egyenesen egy szappanoperából. Ophelia észrevette, hogy Celeste arckifejezése egyre sötétebbé válik, és mély lélegzetet vett, mielőtt egy újabb kérdéssel előállt volna. – Szóval, mit gondolsz erről az "igazi" Anderson lányról? Ophelia nem tudta elhessegetni azt az érzést, hogy Celeste kiesett a versenyből. És valóban, amikor Noelle neve felmerült, Nicolas arckifejezése megenyhült, a szemöldöke enyhén felhúzódott, és egy kis mosoly húzódott az ajka sarkában. – Érdekes kis dolog. Ophelia szemei szinte kiugrottak a helyükről. Ennyi volt. Soha nem látta még Nicolast így mosolyogni, amikor egy nőről beszélt. Ha nem tudná jobban, megesküdne, hogy már teljesen el van tőle ragadtatva. Celeste? Ja, esélytelen. – Atyaúristen, nem hiszem el, hogy azt mondtad, "érdekes". Tényleg ennyire szórakoztató az a lány? – mondta Oscar, mintha nem akarná elhinni, amit hall. Nicolas gondolatai visszakalandoztak Noelle aranyos, kissé tudatlan arcára, és mosoly terült el az arcán. – Majd meglátjátok, ha találkoztok vele. – Várj, ma este jön? – kérdezte Oscar, kíváncsisága felcsigázva. – Igen. Jön. – válaszolta Nicolas, hangja közömbös volt, bár volt valami más is a szemében. ***** Egy órával később Noelle-t kitették a Dragoon-hegy lábánál lévő villánál. Messziről azonnal kiszúrta, hogy Nicolas a társalgóban lévő kanapén heverészik. A szeme felcsillant, és egy pillanatot sem vesztegetve izgatottan integetett, és odaszaladt hozzá, kiáltva: – Hé! Nick! Oscar, aki már látott szép nőket, nem tudta megállni, hogy ne mondja: – Atyaúristen, ez a lány lenyűgöző! – Igen? – válaszolta Nicolas lazán, a szeme követve minden mozdulatát. – Nem rossz. – Felállt, hosszú lábai könnyedén átszelték a szobát felé. Noelle, teljesen figyelmen kívül hagyva a körülötte lévő embereket, egyenesen a karjaiba rohant anélkül, hogy meggondolta volna magát. A feje a mellkasához bújt, miközben vigyorgott, láthatóan izgatottan. – Végre megtaláltalak! Nicolas felvonta a szemöldökét, kissé szórakozva. – Mi ez az egész "újraegyesülés" dolog? Kevesebb mint egy napja láttuk egymást. Halkan kuncogott, és gyengéden elsimította a haját, ami összekócolódott, miközben izgatottan a karjaiba ugrott. Kiegyenesítette, és azt mondta: – Jó, menjünk. Bemutatlak a barátaimnak. – Oké! – sugárzott Noelle, mosolya széles és fertőző volt. Lazán átkarolta a karját, és elindultak Oscar és a többiek felé. – Ő Noelle Anderson – mutatta be Nicolas a csoportnak. Noelle melegen mosolygott, a szeme csillogott. – Szia, örülök, hogy megismerhetlek titeket! – Szia, Noelle, én Oscar Walker vagyok. – Én Ophelia Walker vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. – Declan Turner. – Helló, én Celeste Reed vagyok. A bemutatkozások után Nicolas átadta Noelle-nek az általa készített védőfelszerelést, és elkezdte elmagyarázni a vadászat szabályait. – Érted a szabályokat? – Értem! – bólintott lelkesen Noelle. Mivel Noelle érkezésére vártak, Nicolas csapata kihagyta a vadászat utolsó fordulóját. Mivel volt idejük a következő forduló előtt, mindannyian a társalgóban lógtak. Aztán Nicolas telefonja megcsörrent, és kiment, hogy felvegye a hívást. Megragadva a pillanatot, a mindig kíváncsi Walker testvérek odahajoltak, hogy csevegjenek Noelle-lel. Oscar vigyorgott, szemei csillogtak a csintalanságtól. – Szóval, Noelle, te és Nicolas nagyon közel álltok egymáshoz. Mi a helyzet? Noelle, aki boldogan majszolta a sült csirkét és szívogatta a szódát, amit Nicolas hozott neki, csak vállat vont. – Igen, jegyesek vagyunk! Ophelia felvonta a szemöldökét, kíváncsisága felcsigázva. – Tényleg? Nem zavar, hogy mindenki totál playboynak hívja? Nem zavar ez téged? Hallotta, hogy csak aznap találkoztak, és nem tudta felfogni, hogy valaki, mint Nicolas, ilyen gyorsan feladja a playboy-kodást. – Nem, egyáltalán nem. – mondta Noelle tényként, a legkevésbé sem aggódva. Letépett egy darab csirkét, és harapott még egyet, láthatóan nem zavartatta magát. Ophelia megdöbbent. – Várj, komolyan rendben van, hogy más nőkkel szórakozik? Semmi probléma? Noelle úgy nézett rá, mintha össze lenne zavarodva a kérdéstől. – Igen, komolyan. Kissé megdöntötte a fejét, zavartan Ophelia meglepetésétől, és hozzátette: – Amikor korábban elmentem Nickhez, láttam, hogy egy idősebb nő jön ki a szobájából, a ruhái teljesen össze voltak gyűrve. Nagyon kedves volt, és még azt is mondta, hogy legközelebb mindannyian együtt lógjunk. Noelle-nek nem voltak gátlásai az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Fogalma sem volt, mit jelent az, hogy a vőlegénye mással van – csak általában a "szex" iránt érdeklődött. Bárkit, aki vevő a szórakozásra, ő menőnek tartott. Az egész csoport teljesen szótlan volt. – Atyaúristen – gondolták mindannyian, az agyuk megdöbbenve. – Ez a lány nemcsak gondtalan, hanem teljesen féktelen. Senki sem találkozott még soha valakivel, mint ő.