– Te most baszol velem, ugye? – Natalie hangja átszelte a félhomályos szobát, a dühe forrt a felszín alatt, ahogy felült az ágyban, és a szatén lepedőt maga köré húzta. Szürke szemei haragosan villantak, ahogy Luca tekintetébe fúródtak. – Nem gondolhatod ezt komolyan, Luca. Luca Alvarez hátradőlt a párnákon, inge félig kigombolva, keze gondatlanul beletúrt kócos hajába. Tudta, hogy eljön ez a pillanat, az elkerülhetetlen beszélgetés Natalie-val, a régóta tartó barátnőjével. Sóhajtott, a kezéért nyúlt, de ő elrántotta, mielőtt megérinthette volna. – Natalie, kérlek, hadd magyarázzam el – kezdte, hangja nyugodt volt, bár érezte, hogy vihar készül. – Én a tiéd vagyok, megígérted – sziszegte, öklét összeszorítva. – És most azt mondod, hogy elveszed Sophia Draytont? Egy Draytont? A családod riválisát? Milyen beteges játék ez? – Ez üzlet, édesem – mondta Luca, egyenesebben ülve. Számított erre a reakcióra, de nem tette könnyebbé a helyzetet. – Apám biztosítani akarja a cég jövőjét. Ez a házasság... stratégiai. Ennyi az egész. Natalie dühösen nézett rá, arckifejezése kemény, hajthatatlan volt. – És mi lesz velünk, Luca? Mit kéne csinálnom, amíg te játszod a családot vele? Csak várjak, hogy *visszatérj hozzám?* Luca állkapcsa megfeszült, ahogy mély levegőt vett. Óvatosan kellett kezelnie a helyzetet. Nem engedhette meg magának, hogy elveszítse Natalie-t, évek óta vele volt. Ő volt az egyetlen nő, akit szeretett. Szenvedélyes volt, hevesen hűséges, és veszélyesen szerelmes belé. De apja követelései lehetetlen helyzetbe hozták. – Hallgass rám, Natalie – mondta, hangja lejjebb halkult, ahogy ismét kinyúlt, ezúttal sikerült megfognia a kezét. Ezúttal nem rántotta el, bár a szorítása feszült maradt. – Ez a házasság... nem jelent semmit. Ez egy üzleti megállapodás, egy szerződés. Nem vagyok szerelmes Sophiába, és soha nem is leszek. Ő csak egy báb apám játékában. De te... te vagy az, aki érdekel. Te vagy az, akit választok. Összeszorította a szemét, láthatóan nem volt meggyőződve. – Hogy higgyek el ilyet? Hogyan bízzak benned, amikor elveszel egy másik nőt? – Mert azt kérem, hogy bízz bennem – mondta Luca határozottan, közelebb hajolva. – Azt kérem, hogy adj nekem három évet. Három évet, hogy végigcsináljam ennek a házasságnak a formaságait, hogy teljesítsem apám kívánságait. Utána gondoskodom róla, hogy Sophia örökre kikerüljön az életemből, és te meg én együtt lehessünk, teljesen. Natalie gúnyosan felnevetett, kirántotta a kezét a szorításából, és keresztbe tette a karját a mellkasán. – Három év? Ez egy örökkévalóság, Luca. És tényleg azt várod, hogy én csak... várjak rád? Luca szíve hevesen kalapált a mellkasában, ahogy előrehajolt, és keze finoman felcsúszott a karjára. – Tudom, hogy sokat kérek, de megígérem, hogy semmi sem fog változni köztünk. Ez a házasság csak egy formalitás. Ez politika. Te meg én, mi vagyunk a valóság. Mi vagyunk a lényeg. Bármit megteszek, hogy mellettem tartsalak. Natalie sokáig nézett rá, ajkai szoros vonalba húzódtak. Végül frusztráltan felsóhajtott, vállai kissé leereszkedtek. – Honnan tudhatom, hogy nem szeretsz bele? Mi van, ha megpróbál elrabolni tőlem? Luca ajka enyhe mosolyra húzódott. – Sophia Drayton sem érdeklődik irántam. Hidd el. Őt is annyira kényszerítik ebbe, mint engem. Mindketten csak a formaságokat végezzük, hogy kielégítsük a családunkat. De a szívem, az a tiéd, Natalie. Csak a tiéd. Még mindig szkeptikusnak tűnt, de Luca látta, hogy a harag a szemében kezd elhalványulni, és helyét vonakodó elfogadás váltja fel. Hinni akart neki. Hinnie kellett neki. – És megeskedsz, hogy három év múlva... elhagyod őt? – kérdezte Natalie halkan, hangja bizonytalansággal volt átszőve. – Megesküszöm – mondta Luca habozás nélkül, szemei olyan intenzitással tapadtak az övéire, ami nem hagyott teret a kételynek. – Három év, és vége. A tiéd leszek, teljesen, ahogy mindig is terveztük. Natalie mélyet sóhajtott, teste kissé ellazult, ahogy a lepedő lecsúszott a válláról. – Jobb, ha betartod a szavad, Luca. Mert ha nem... – Be fogom tartani – szakította félbe Luca halkan, lehajolva, hogy ajkait az övéhez érintse. A csók először gyengéd volt, egy kimondatlan ígéret ment át köztük, de hamarosan elmélyült, a köztük lévő forróság újra fellángolt, ahogy Luca közelebb húzta magához. Egy pillanatra minden más eltűnt... a közelgő házasság, a családjaik közötti rivalizálás, apja követelései. Csak a karjaiban lévő nő számított, a teste érintése az övéhez, az ígéret, amit épp tett. De aztán, éppolyan gyorsan, ahogy a béke letelepedett rájuk, darabokra tört a telefonja éles zümmögése az éjjeliszekrényen. Luca magában nyögött, vonakodva eltávolodott Natalie-tól, ahogy a telefonjáért nyúlt. Összeszorított szemmel figyelte, ahogy rápillant a képernyőre. – Apám az – motyogta Luca, hangjában csalódottság érződött. Natalie ismét felült, karba tett kézzel. – Persze, hogy az. Luca figyelmen kívül hagyta a bosszúságot a hangjában, ahogy megnyitotta az üzenetet, állkapcsa megfeszült, ahogy olvasta a szavakat: "Ne feledkezz meg a mai vacsoráról. Sophia várni fog rád. Ez fontos, Luca." – Vacsora? – kérdezte Natalie, felvonva a szemöldökét. Luca visszadobta a telefont az éjjeliszekrényre egy sóhajjal. – Úgy tűnik, a családjaink ma estére szerveztek egy találkozót Sophiának és nekem. Valami ismerkedő vacsora az esküvő előtt. Natalie ajkai gúnyos mosolyra húzódtak. – Ó, milyen kedves. Egy szép vacsoradate a jövendőbeliddel. Luca végigsimított a haján, érezve a helyzet súlyát, ami ránehezedik. A vacsora, az esküvő, az elvárások... ez mind túl sok volt. Nem volt erre készen. Soha nem volt az a típus, aki letelepszik, aki betartja a szabályokat. De most itt van, a családi kötelezettségek és a vállalati politika hálójába gabalyodva. – Nézd – mondta, visszafordulva Natalie felé, hangja lágyabb lett. – Ez a vacsora nem jelent semmit. Elmegyek, eljátszom a szerepet. De amikor vége, visszatérek hozzád. Semmi sem fog változni köztünk. Natalie egy pillanatig nem válaszolt, szemei az övéit keresték, próbálva valami megnyugvást találni a szavaiban. Végül lemondóan felsóhajtott, és közelebb csúszott hozzá, fejét a mellkasára hajtva. – Jobb, ha betartod az ígéretedet, Luca – mormolta, hangja halk, de határozott volt. – Nem leszek második helyezett. Nem neki, nem senkinek. – Nem is leszel – ígérte Luca, átkarolva és közelebb húzva őt. – Te vagy az egyetlen, akit akarok. Csendben feküdtek ott egy ideig, a beszélgetés súlya még mindig a levegőben lógott. Luca gondolatai a vacsorán, az esküvőn, az apja által eltervezett terveken jártak. De most, ebben a pillanatban, megengedte magának, hogy Natalie ölelésének melegébe süllyedjen, hagyva, hogy a helyzete valósága elhalványuljon, ha csak egy kicsit is. **** Később aznap este Luca a tükör előtt állt, igazgatva az ingét, miközben a nap lenyugodott az ablaka mögött. A vacsora már csak néhány óra múlva volt, és a feszültség már most is gyűlt a mellkasában. A telefonja ismét zümmögött. Újabb üzenet apjától: "Viselkedj a legjobban. Ez fontos mindkét család számára." Luca forgatta a szemeit, és figyelmen kívül hagyta az üzenetet, a zsebébe csúsztatva a telefonját. Tudta, hogy nagy a tét. Ez a házasság többről szól, mint róla és Sophiáról, mindkét család jövőjéről, birodalmukról szól. De ez nem jelenti azt, hogy szeretnie is kell. Visszapillantott az ágyra, ahol Natalie még mindig feküdt, és frusztráció és szomorúság keverékével figyelte őt. – Tényleg menned kell? – kérdezte, hangjában csalódottság érződött. Luca bólintott, átsétált a szobán, lehajolt és homlokon csókolta őt. – Hamarabb visszajövök, mint gondolnád. Natalie nem tűnt meggyőzőnek, de nem is vitatkozott. Ahogy Luca az ajtó felé indult, meghallotta a lágy hangját maga mögött: – Három év, Luca. Ennyit adok neked. Luca megállt az ajtóban, komoly arckifejezéssel visszanézett rá. – Tudom. Nem foglak cserbenhagyni. Ezzel elment, az ajtó becsukódott mögötte, a tett ígéret súlya nehezen lógott a levegőben.