Szophia Drayton Luca Alvarezzel szemben ült, tartása merev és engedetlen volt, úgy bámult rá, mintha egy kellemetlen kötelesség lenne, amit el kell viselnie. Ujjai halkan doboltak az asztalon, elárulva saját türelmetlenségét, bár arca továbbra is összeszedett maradt. – Nem hiszem el, hogy ezt csináljuk – motyogta Luca a lélegzete alatt, ujjai gyakorlott közömbösséggel ütögették a borospohara szélét. – Nos, nem mintha lett volna választásom – válaszolta élesen, szeme rászegeződött az övére. – Ne tegyünk úgy, mintha bármelyikünk is itt akarna lenni. Luca felvonta a szemöldökét, gúnyosan mosolyogva. – Ó, ne légy már ennyire drámai. Azt hittem, ugrasz az alkalomra, hogy beházasodj az Alvarez birodalomba. Az a sok vagyon és hatalom? Nem erről álmodoznak az olyan kislányok, mint te? Szophia szeme összeszűkült. – Ábrándokat kergetsz, ha azt hiszed, hogy ez arról szól, amit én akarok. Ez a te családod műve, nem az enyém. Ha valami, akkor én vagyok az, aki egy olyan szoknyavadásszal ragadt le, aki nem tudja betartani az ígéreteit. Luca hátradőlt a székében, grimasza kiszélesedett. – Ígéretek? Édesem, nem emlékszem, hogy tettem volna neked bármilyen ígéretet. De ha már most arra számítasz, hogy én leszek a Herceg, akkor csúnya ébredés vár rád. Szophia ajkai vékony vonallá húzódtak, tekintete pengeszerűen vágott át rajta. – Nem várok tőled semmit, Luca. Értsük meg. Én sem akarom ezt a házasságot jobban, mint te, és nem áll szándékomban részt venni abban a fantáziában, amit az apád kitalált. Közöttük a feszültség sűrűsödött, a privát ebédlő légköre ellenségeskedéssel telt meg. Luca ujjai megdermedtek a borospoháron, ahogy szemtől szemben találkozott a tekintetével, és nem volt hajlandó meghátrálni. – Szóval mi van? – kérdezte, hangja gúnyos volt. – Azt hiszed, csak úgy megjelenhetsz, duzzoghatsz egy kicsit, és apukád lefújja az egészet? Sajnálom, hercegnő, de ez meg fog történni, akár tetszik, akár nem. Szophia keze megszorította a villáját, ujjpercei kifehéredtek. – Ne hívj így – csattant fel, hangja mély és veszélyes volt. – Nem vagyok egyike a kis játékszereidnek, Luca. Nem fogok itt ülni, és hagyni, hogy lekezelj. Luca kuncogott, nem hatotta meg a haragja. Ha valami, akkor szórakoztatónak találta a tüzét. Nem olyan volt, mint azok a nők, akikkel általában dolga volt… akik igyekeztek a kedvében járni, meghajolni az akarata előtt. Nem, Szophia Draytonnak gerince volt, és bár ez idegesítette, nem tagadhatta, hogy a frusztrációja alatt izzik a kíváncsiság. – Nem? Akkor mi vagy? – kérdezte Luca, kissé előrehajolva, hangja gúnytól csöpögött. – Mert én csak egy lányt látok, aki mindent ezüsttálcán kapott, és most hisztizik, mert a dolgok nem az ő szája íze szerint mennek. Szophia állkapcsa összeszorult, szeme dühtől égett. – Fogalmad sincs, ki vagyok, Luca. És ha azt hiszed, hogy csak úgy hátradőlök, és hagyom, hogy így bánj velem, akkor nagyon tévedsz. Az ezt követő csend kihívással volt teli, mindketten akaratharcba bonyolódtak. Luca érezte, hogy a frusztrációja egyre nő, de nem akarta, hogy a fölény a kezébe kerüljön. Nem itt. Nem most. – Vágjunk bele a lényegbe – mondta, hangja elkeményedett, ahogy újra hátradőlt, karjait keresztbe téve a mellkasán. – Mindketten tudjuk, miért vagyunk itt. Ez nem valami tündérmesés románc, Szophia. Ez üzlet. A családjaink akarják ezt az egyesülést, és akár tetszik, akár nem, mi vagyunk a bábuk a játékukban. Szóval, ne tegyél úgy, mintha ki akarnál harcolni magad ebből. Ez meg fog történni. Szophia mérgesen nézett rá, hangja jeges volt. – És mi a te nagyszerű terved, Luca? Úgy tenni, mintha ez csak egy újabb futó kalandod lenne? Játszani velem pár évig, amíg meg nem unod, és tovább nem lépsz? Luca arckifejezése elsötétedett, türelme fogytán volt. – Nem érdekel, mit gondolsz rólam. De értsünk meg valamit, nem érdekel, hogy családot játsszak veled. Végigcsináljuk a formaságokat, boldoggá tesszük a családjainkat, aztán külön utakon járunk. Nincs dráma. Nincsenek bonyodalmak. Szophia keserűen felnevetett, megrázva a fejét. – Ó, milyen kényelmes neked. Csak egy újabb üzletet kell lezárni, igaz? Nincsenek érzelmek, nincsenek következmények. Tényleg olyan hideg vagy, mint amilyennek mondanak. – Hideg? – ismételte Luca, ajkán ismét gúnyos mosoly jelent meg. – Én a realisztikust részesítem előnyben. Szerelmes történetet akarsz? Menj, keress valaki mást. Én nem vagyok az a srác. – Hidd el – mondta, hangja megvetéssel csöpögött –, te vagy az utolsó ember, akit valaha is akarnék az életemben. – Örülök, hogy egyetértünk – vágott vissza Luca, bár szavainak fullánkja tovább tartott, mint szerette volna bevallani. Nem volt biztos benne, miért zavarja, de valami abban, ahogy rá nézett, mintha alatta lenne, rosszul érintette. Egy pillanatig csendben ültek, a feszültség kézzelfogható volt, ahogy egymást bámulták. Luca agya pörgött, már tervezte, hogyan fogja kezelni ezt a házasságot, hogyan fogja a saját feltételei szerint működtetni. Nem volt hülye. Tudta, hogy Szophia nem egy könnyű eset. De azt is tudta, hogy végül be kell állnia a sorba. Nem volt választása. A családjaik már megpecsételték a sorsukat, és semmilyen dac nem fog ezen változtatni. – Ez a házasság nem lesz sétagalopp, Luca – mondta Szophia hirtelen, megtörve a csendet. Hangja most nyugodt volt, de volt benne egy él, ami miatt megállt. – Azt hiszed, mindent irányíthatsz, de engem nem fogsz irányítani. Luca felvonta a szemöldökét, érdekelte a hirtelen hangnemváltása. – Tényleg? Szophia acélos elszántsággal nézett a szemébe. – Üzleti megállapodást akarsz kötni? Rendben. De ne várd el, hogy részt vegyek abban a hatalmi játszmában, amiben vagy. Nem vagyok valami trófea feleség, és nem fogom hagyni, hogy te diktáld, hogyan megy ez. Luca grimasza elhalványult, helyét komolyabb arckifejezés vette át, ahogy előrehajolt, szeme összeszűkült. – És miért gondolod, hogy bármi beleszólásod van ebbe? Azért vagy itt, mert a családodnak ugyanolyan szüksége van erre a házasságra, mint az enyémnek. Nincs semmilyen befolyásod, Szophia. Szophia nem rezzent össze, elszántsága rendíthetetlen volt. – Talán most nem. De ne becsülj alá, Luca. Lehet, hogy nincs választásom, hogy feleségül menjek hozzád, de megbizonyosodom róla, hogy megbánod, hogy alábecsültél. Luca valami pislákolását érezte, talán tiszteletet? A gyomra mélyén. Nem hátrált meg, és ez jobban érdekelte, mint szerette volna bevallani. – Van benned szellem, ezt megadom – mondta, hangja lágyabb, de nem kevésbé intenzív volt. – De a helyzet az, Szophia, hogy harcolhatsz, amennyit akarsz, de a nap végén mindketten ugyanabban a csónakban evezünk. Akár tetszik, akár nem, hozzám vagy kötve. Szóval, megnehezítheted ezt, amennyire csak akarod, vagy elfogadhatod a megváltoztathatatlant. Szophia sokáig bámult rá, arckifejezése megfejthetetlen volt. Aztán lassan hátradőlt a székében, karjait keresztbe téve a mellkasán, miközben egy apró, humorérzék nélküli mosoly húzódott az ajkára. – Azt hiszed, mindent kitaláltál, nem? – mondta halkan, hangja iróniával volt átszőve. – Hogy te irányítasz. De a helyzet az, Luca, hogy nem olyan vagyok, mint azok a nők, akikhez szoktál. Nem fogok meghajolni csak azért, mert felvillantod azt a pimasz mosolyodat, és dobálózol a családod nevével. Luca szeme elsötétedett, haragja fellángolt. Nem volt hozzászokva, hogy így kihívják, különösen nem valaki olyantól, mint ő. De mielőtt válaszolhatott volna, hirtelen felállt, széke a padlón súrolódott, ahogy megragadta a táskáját. – Sok szerencsét a hatalmi játszmáidhoz – mondta a válla fölött, ahogy az ajtó felé sétált. – De ne várd el, hogy részt vegyek benne. Luca nézte, ahogy elmegy, állkapcsa összeszorult, ahogy visszafogta a vágyat, hogy utána rohanjon. Felháborító volt, és mégis… valami abban, ahogy nem akarta, hogy irányítsák, csak fokozta az elszántságát. Ahogy az ajtó becsapódott mögötte, Luca hátradőlt a székében, lassan kifújva a levegőt. Problémát fog okozni. Egy nagyot. De amennyire idegesítette, nem tagadhatta azt az izgalmat, ami a kihívással járt. – Rendben – gondolta, lassan mosolyra húzva az ajkát. – Nézzük meg, meddig tud elmenni. De egy dolog biztos, nem fog nyerni. Megteszem a helyét, így vagy úgy. Ezzel felemelte a poharát, és ivott belőle egy hosszas, megfontolt kortyot, a szemeiben lévő tűz forróbban égett, mint valaha. Ez a házasság háború lesz, de Luca Alvarez több mint kész a harcra.