A barátai felé fordult. – Köszi, srácok – mondta dörmögve. – Biztos vagyok benne, hogy Flora kényszerített titeket. – Lehet, hogy lefizettem őket egy tortával. És ez igaz is volt. A nyálas meglepetésbulik nem igazán illettek ezekhez a hegyomlásnyi férfiakhoz, akiket arra képeztek ki, hogy továbbvigyék apáik maffiaörökségét. De az én stílusomhoz passzolt. És tudtam, hogy titokban Felix is imádja. A barátja, Nick szólalt meg először. – Mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül a jövőbeli Főnöknő kívánságait. Mélyen elpirultam. Mindenki azt hitte, összeházasodunk, és akkor én leszek a „Főnöknő”, Felix pedig a vezér. Ő valóban az lesz, de én nem. – Még szép – vágta rá Felix, de tudtam, hogy csak viccel. A szememet forgattam. – Felvágjuk a tortát? – kérdeztem, és mivel mindenki helyeselt, bementem, és kihoztam a süteményt. Szép volt, de épp eléggé maszatos ahhoz, hogy látsszon rajta: házi készítésű. Letettem az asztalra, meggyújtottam a gyertyákat, és mindenki köré gyűlt. Felix felvágta a tortát, mi pedig éljeneztünk. Közben elöntött a szomorúság. A barátai leültek, ittak, szólt a zene, és ették, amit készítettünk. Én nem ittam alkoholt, így töltöttem magamnak egy üdítőt, vágtam egy szelet tortát, és leültem Felix mellé. Sör volt a kezében. Ivás közben átkarolt a szabad kezével. Hozzábújtam. A számba adtam neki az első falatot. – Te csináltad? Bólintottam, és reménykedve néztem rá. – Finom? – Isteni, kicsim. A kedvencem. – Tudom. Felix elmosolyodott, és nyomott egy csókot a fejem búbjára. – Hiányozni fogsz, Virágom. Annyira fogsz hiányozni. Annyira, de annyira. De nem tudtam kimondani. Tudtam, ha kimondom, elbőgöm magam. – Max egy igazi köcsög, tesó – jelentette ki Vincent, Felix egyik barátja, jó hangosan. Kizártam a beszélgetésüket, de erre a mondatra felkaptam a fejem. Brittany, Nick ikertestvére, aki szintén a bandájukhoz tartozott, a szemét forgatta. – Nem azért köcsög, Vinnie, mert nem volt hajlandó leszopni. – Hé! – szólt rájuk Felix. – Ne káromkodjatok Flora előtt! Szúrós szemmel néztem rá. – Nem vagyok gyerek. Megvonta a vállát, Brittany pedig egyetértően nézett rám, de ez nem számított, mert Felix szava volt a döntő. Felálltam, kibújtam Felix öleléséből, és elindultam a kert másik vége felé. Utáltam, amikor ezt csinálta. Úgy kezelt, mint egy gyereket. Mindig ez a túlzott óvatoskodás. Soha nem engedett semmit. – Flora! – kiáltotta utánam Felix, és tudtam, hogy jönni fog utánam. Egészen a verandáig mentem, hogy senki se lásson minket. Éreztem, ahogy Felix keze megragadja a karomat, és magához húz. – Ugyan már, Virágom. Ne csináld ezt. A lehető legdurcásabb képet vágtam hozzá. – Miért nem mész vissza a felnőtt barátaidhoz felnőtt dolgokat csinálni? A szemét forgatta. – Csak meg akarlak védeni. – Attól, hogy káromkodnak? – A káromkodással kezdődik – helyeselt. – Te is káromkodsz – mutattam rá. – Az más. Hallgattam. – Flora – mondta lágyan –, holnap elmegyek. Ne veszekedj velem. – Magához húzott, és szoros ölelésbe zárt. Úgy éreztem, legszívesebben egybeolvadnék vele. Ha tehetném, megtenném. – Nem leszel itt többé, hogy megvédj – motyogtam. Éreztem, hogy elcsuklik a hangom. – Hé – fogta meg az államat, és felemelte a fejemet, hogy rá nézzek. – Sokat fogok látogatni. És szóltam Nicknek, hogy vigyázzon rád. Hátraléptem néhányat, és leültem a veranda lépcsőjére. Felix leült mellém. Megfogta a kezem, és összefonta az ujjainkat. – Félek – suttogtam. – Mitől, kicsim? – Hogy találsz más lányokat, és elfelejtesz. Erre felnevetett. Tiszta szívből, a fejét hátravetve nevetett. Ráncoltam a homlokom. Mi volt ezen olyan vicces? – Flora – mondta végül. – Egyetlen lány sem fogható hozzád. A szememet forgattam. – A négy év hosszú idő. A Princetonon pedig rengeteg okos és csinos lány lesz. Elfordítottam a fejem, a szemem kezdett könnybe lábadni. Szinte láttam magam előtt. Hazahoz majd egy lányt. Magas lesz, szőke, hosszú hajú, és lesz egy puccos diplomája. A szülei imádni fogják. Összeházasodnak. Én pedig a partvonalról figyelem majd őket. Felix kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a hajamat. – Nézz rám! – követelte. Felé fordultam. A szememben ülő könnyektől az arca homályosnak tűnt. Pislogtam egyet, és egy könnycsepp kicsordult. Felix az egyik kezével megfogta az arcomat, és a hüvelykujjával letörölte a könnyet. – Gyere ide – suttogta, majd lehajolt, és az ajkát az enyémhez érintette. A lélegzetem elakadt. Végre, végre megtörtént. Lehunytam a szemem, Felix ajka pedig rátapadt az alsó ajkamra. A tarkómhoz nyúlt, és elmélyítette a csókot. Puha volt és lassú, mintha ízlelgetné a pillanatot. És én is így tettem. Az emlékezetembe véstem. Örökre emlékezni fogok erre. Az első csókom Felixszel. Ahogy mindig is elképzeltem. Ahogy mindig is tudtam. Kissé hátrébb húzódott, de az arcunk még mindig közel volt egymáshoz. – Nem akarok elmenni, Flora – mondta őszintén. – De muszáj. És szükségem van rá, hogy megvárj, rendben? Megteszed ezt értem? Bólintottam. Bármit. Bármit megtennék, amit mondasz. – Négy év. Befejezem az iskolát, aztán együtt leszünk. Mindörökké. – Azt mondta: – Az enyém vagy, Flora. Nagyot nyeltem. – Te is megvársz engem? – Örökké várnék rád.