Miért mondana ilyet? Az érzéseim Félix iránt valódiak voltak. Félix érzései irántam valódiak voltak. Nem teheti ezt semmissé azzal, hogy kamaszos éretlenségnek bélyegzi. – Valódi volt, Tommy. – Nem is vettem észre, milyen éles a hangom, amíg a szeme el nem kerekedett, és hátra nem lépett egyet. – Te jó ég! – emelte fel védekezően a kezét. – Bocs, Flora. Nem akartam bántani a kapcsolatotokat. – Sajnálom – motyogtam. – Akkor mi történt vele? Megnyaltam a számat, mielőtt válaszoltam volna. – Mi, ööö… – Sóhajtottam. – Az élet közbeszólt, azt hiszem. A homlokát ráncolta, de nem firtatta tovább. Egyébként is, mi történt? Hogyan sűríthetném egyetlen mondatba, egy rövid magyarázatba? Hogyan magyarázhatnám meg Félixnek anélkül, hogy fenekestül felforgatnám az egész életemet? Tommyval elszívtunk egy cigarettát, mielőtt hazaindultunk volna. Pár hónapja szoktam rá. Nem akartam, de abból, hogy néha rágyújtottam vele, hamarosan az lett, hogy már magamnak vettem a dobozokat. Tudtam, hogy nem kéne, de nem számított; úgysem akartam olyan sokáig élni. Megküzdöttem a bevásárlószatyrok felcipelésével a lakásunkba; Tommy felajánlotta a segítségét, de vissza kellett utasítanom. Apa túl sokat kérdezősködne, és kitalálna valami sztorit arról, hogy pénzért fekszem le Tommyval, vagy valami hasonló őrültséget. Miután végre felértem az emeletre, elkezdtem kipakolni az élelmiszereket a kis hűtőnkbe, a többit pedig a kis szekrénybe, amit kamrának hívtunk. Hallottam, ahogy a háttérben üvölt a tévé, miközben Apa kosármeccset nézett. – Csinálsz vacsorát? – kiáltotta a nappaliból. – Igen – kiáltottam vissza. – Csak egy kis idő, Apa. Nem válaszolt, de pár másodperc múlva láttam, hogy bejön a konyhába. Kivett egy üveg vizet a hűtőből, és a felét egy húzásra megitta. Felém fordult, és kutatni kezdett a pulton lévő barna papírzacskókban. Nem szenteltem neki sok figyelmet, azt hittem, csak keres valamit. – Hol a cigim? Ó, ne. A fejemet felrántva találkozott a tekintetünk. – Ne haragudj, Apa, elfelejtettem. Máris megyek, és hozom. Azt kívántam, bárcsak, de bárcsak ez a kis hiba, amit elkövettem, nem fajulna el. Reménykedtem és imádkoztam, hogy elengedje a füle mellett, és ne süllyedjen bele abba az állapotba, amikor valami apróság miatt iszonyatosan dühbe gurul, néha minden látható ok nélkül. – Olyan kibaszott hülye vagy, Flora. – Kinyújtotta a kezét, és a hajamba markolt, ujjait belecsavarva a tincseimbe. Nyöszörögtem. – Apa – suttogtam. – Sajnálom. Elfelejtettem. Nem akartam, esküszöm. A szorítása erősödött, és én fájdalmasan felvisítottam. – Tudom, miért felejtetted el – sziszegte. A lehelete alkoholtól bűzlött. Az az olcsó whiskey, amit mindig ivott. – Mert a kibaszott szomszéd sráccal kurválkodtál. Széttetted neki a lábad, mi? – A hangja durva volt, a szavai még durvábbak. – Imádsz ribanc lenni, igaz? Pont olyan vagy, mint anyád. Odaadod magad bármilyen faszkalapnak, aki odadob érte egy garast. – Ne beszélj így Anyáról! – mondtam neki. Minden sértést elviseltem, amit rám zúdított. Nem érdekelt, ha kurvának hív, ribancnak, akárminek. De Anyáról nem mondhatott ilyet. Nem azok után, hogy ő mindent odaadott neki. És főleg nem most. Nem gyalázhatja meg, nem veheti semmibe az emlékét ilyen módon. Anya nem érdemelte ezt. Nem láttam jönni az ütést, de éreztem. Ó, de még mennyire éreztem. Összegörnyedtem a fájdalomtól, a szememhez kaptam, még mindig éreztem rajta az öklét. Éreztem, ahogy a szemem lüktet. Annyira fájt, iszonyatosan fájt. Alig volt időm, hogy a fájdalom csillapodjon, Apa megragadta a karomat, elrántotta az arcom elől, megfosztva attól a kevés enyhüléstől is, amit a kezem nyújtott. A hátam mögé csavarta a karom, magához húzott, amíg az arcomba nem sziszegte: – Ne merj visszapofázni nekem, bazmeg! A jobb szemem lüktetett. Alig láttam valamit – csak apró fénypontokat, szó szerint csillagokat láttam, és sötét ködöt. Tudtam, hogy monokli lesz belőle. Ki kell találnom rá egy újabb kifogást. Mennyi sminket tehetek rá? Hány zúzódást tudok még elrejteni? Apa elengedte a karomat, és hirtelen ellökött magától, a csípőm pedig tompán a pultnak csapódott. Remek, még egy sérülés. Jobb kezemmel a csípőmhöz kaptam, a másikkal a szememhez. Apa felkapta a legközelebbi dolgot, amit talált – egy pohár vizet –, és a földhöz vágta. – A picsába!