A pirula megszilárdul, és Charles egy csipesszel felveszi. Andrea kinyitja a tenyerét, és a parányi fehér tablettára néz. Hirtelen eszébe jut valami. – Van valami olyan gyógyszer, ami megakadályozhatja, hogy teherbe essek? – kérdezi. Charles erősen összevonja a szemöldökét. Úgy tesz, mintha a csipesszel és a kémcsövekkel lenne elfoglalva az asztalon, hogy leplezze a kényelmetlenségét. – Egyáltalán nem akarsz teherbe esni? – kérdezi. Andrea bólint. – Nincs ilyen gyógyszer – mondja szigorúan. Hazudik. Könnyen csinálhatna neki, ha akarna. – Miért kérdezed? – töpreng. Andrea elvesz egy pohár vizet Charliestól. A szájába veszi a tablettát, és hosszan kortyol belőle. – Nem akarok az ő gyerekével teherbe esni – mondja. – Még az sem akarom, hogy megérintsen, de nem tudom, meg tudom-e akadályozni. Charles összeszorítja az ajkait, hogy hallgatásban maradjon. Bárcsak segíthetne neki, de Lance Hamiltonnal áll szemben, egy olyan emberrel, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy az egész várost, sőt az országot is befolyásolja. Charlesnek nincs akkora hatalma, hogy egy ilyen emberrel harcoljon. – Tehát inkább el akarod ijeszteni? Azt akarod elérni, hogy ne bírjon hozzád érni? Andrea nem tagadhatja, hogy szándékosan idegesíti őt, hogy rávegye a válásra. De nem úgy sült el, ahogy tervezte. A beszélgetés kezd túl komollyá válni, ezért viccelődik: – Nehéz, mert annyira gyönyörű vagyok. Azt hiszem, csak egy olyan zsémbes orvos, mint te, tudna ellenállni a bájomnak. Rápillant gyönyörű kék szemeivel, és Charles érzi, hogy megremeg a szíve. Hogyan tudna ellenállni neki? Andrea visszatér a pirulákhoz: – 48 óráig hatnak, igaz? Charles, még mindig a mosolyában fürdőzve, megköszörüli a torkát, és bólint. – Kérek még néhányat, csak a biztonság kedvéért. Egyenként, gondosan üvegbe teszi a tablettákat, és kérdés nélkül átnyújtja neki. Tudja, mivel áll szemben. Lance nem egy normális fickó. Ha Lance úgy döntött, hogy akarja őt, Charles attól tart, hogy nem fogja tudni visszautasítani. – Köszönöm – teszi az üveget a zsebébe. – Most megnézem a dadust. Megfordul, hogy kimenjen a szobából, de egy erős kéz megragadja a csuklóját. Charles intenzíven néz rá, majd elengedi a szorítást, gyengéden simogatva a tenyerét és az ujjait. Valami jeges és kemény csúszik a középső ujjára. – Elvennél feleségül? – kérdezi könnyedén. – Nem számít a válaszom – viccelődik. – A bigámia illegális. Charles mosolyog, de nem szól egy szót sem. Helyette babrál a gyűrűvel, amit az ujjára tett. A gyűrű közepén lévő zöld gyémánt kinyílik, és egy vékony tű látható a kőbe ágyazva. – Olyan anyagból készült, amely képes kimutatni a mérget az ételben – mondja. – Kifejezetten az új toxin kimutatására tervezték a testedben. – Ez túl értékes. Nem fogadhatom el – tiltakozik Andrea. Elkezdi levenni az ujjáról. Sokat tud az értékes drágakövekről, mert a gyűjtés az egyik Mrs. Hamilton szenvedélye. Amikor a család felkészítette Lance-ért való versenyre, a drágakövekről szóló leckéket kötelező résznek tekintették az oktatásában. Látja, hogy a zöld gyémánt hihetetlenül ritka: rendkívül nehéz előállítani, és legalább hárommillió dollár egy karátja. A méretéből ítélve több karátos. Nem is sejti, hogy a tű sokkal értékesebb, mint a ritka drágakő, amely elrejti. Charles visszatolja az ujjára. – Nem olyan értékes, mint az életed – mondja. Soha nem látta még, hogy ennyire ragaszkodna valamihez. Vonakodva hagyja, hogy visszategye a gyűrűt az ujjára. Tökéletesen illik rá. – Menjünk – vezeti ki az irodájából a dadus szobája felé. – Bryan Flynn járt mostanában erre? – kérdezi. Bryan a dadus fia. Együtt nőttek fel, és testvérként gondol rá. – Ha nem kell iskolába mennie – válaszolja Charles. – De mostanában elfoglalt, és mindig kérdezi, mikor jössz. – Nem tudja, hogy szinte lehetetlen kimennem? Andrea nem tudja megállni, hogy ne ráncolja a homlokát, amikor arra gondol, milyen nehéz meglátogatnia a dadust. – Tudja. De mindannyian szeretnénk gyakrabban látni. – Valószínűleg minden nap látni foglak, ha a válás végleges lesz – mondja. – Nem fogsz megunni? – Nem, öröm lenne. Charles intenzív, szinte szolgai odaadással néz rá, és ő nevet. – Mi olyan vicces? – aggódik Charles. Soha nem hallotta még így nevetni. – Valószínűleg fogalma sincs, milyen gyönyörű, amikor nevet – gondolja. Andrea megrázza a fejét: – Bryan vad frizurájára gondolok – mondja. – Amikor utoljára láttam, éppen megváltoztatta a haját. Nagyon vicces volt. – Mi lenne, ha én is olyan frizurát csináltatnék? – viccelődik Charles. – Ne. Így jobban nézel ki. Charles elégedetten bólint, és magában mosolyog. Megérkeznek a szobához. Az ápolónő nincs bent, és Andrea dadusa egyedül van. Fogyott, mióta Andrea utoljára látta. A haja is megőszült. Olyan nyugodtan fekszik az ágyon, hogy nem is tűnne betegnek, ha nem lenne az arcára erősítve az oxigénmaszk. Andrea az ágy felé sétál, könnyedén mozogva, hogy a sarkai ne csapjanak zajt a padlón. – Dadus? – szólítja meg Andrea óvatosan. Az asszony nem válaszol; csak fekszik ott, mozdulatlanul és csendben. Andrea megfogja a dadus kezét, Charles pedig egy széket húz neki. Leül, és végigsimítja az idős asszony kezén lévő ráncokat. A hosszú kóma olyan drámai fogyást okozott, hogy Andrea úgy érzi, mintha csak bőrt és csontot simogatna. Fáj a szíve, hogy újra és újra simogatja a dadus elgyötört kezét. – Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, mire jöttem – kér bocsánatot. – Nem szabad rám haragudnod. Tudod, milyen szigorúak a Hamiltonok szabályai – sokáig tartott, mire kibújhattam. De ha tudnád, mit tettem, biztosan megdorgálnál, mert rosszul viselkedtem, nem igaz? Andrea hirtelen elmosolyodik, felidézve, mennyire aggódott a dadus, amikor minden alkalommal kijárási tilalom után ért haza. Az idősebb asszony szitkozódott, amikor Andrea panaszkodott, hogy a Hamiltonok háza olyan, mint egy börtön. – Felébrednél, ha tudnád, hogy válok Lance-től? – kérdezi. Bámulja a dadus nyugodt arcát. Ha a dadus ébren lenne, szigorúan nézne Andreára, és csípőre tenné a kezét. Összehúzná a szemöldökét, és megdorgálná Andreát, mondván, hogy nagyon szerencsés, hogy Lance Hamilton felesége lehet. Hogy ápolnia kell a házastársi boldogságát. Szerencsés? Boldogság? Andrea nyög. Az elmúlt három év a Hamiltonok házában élete legnyomorúságosabb évei voltak. Nincs boldogság. Nem szerencsés. – Biztos lehetsz benne, megígérem, hogy gondoskodni fogok Bryanről és magamról. Bryanre a kisöccseként gondol, bár nincs köztük vérségi kapcsolat. Charles elkíséri Andreát a kórház bejáratához. Egy egyszerű búcsú után Andrea beszáll az autójába, a gázpedálra tapos, és eltűnik az éjszakában.