Hátraesem. Egy percig ott fekszem a földön. A fű éles, zöld színével és földdel szennyez be. Gyorsan levegőt veszek. A mögöttem lévő jelenlét kezdi mutatni magát. Halk vicsorgásokat hallok. A fülem kíváncsian hegyezi, de most a föld érdekesebbnek tűnik. Észreveszek egy lábat, akkora, mint egy hatalmas farkasfej mindkét oldalamon. Négy lábra ereszkedik, óvatosan vicsorogva. Figyelmeztet. Azt mondja, hogy figyeljek. Az első dolog, amit tettem, hogy káromkodtam. A szívem hevesen dobog, az erdőt pásztázom, keresve a menekülés legkisebb jelét is. Bármilyen fegyvert, amit használhatnék. Kínosan tudatában vagyok a közeledő vadállat hangjainak a hátam mögött. Nincs semmi. Csak lehullott levelek, téglák és ágak. Követem a látómezőmet. A lábnyomaim nyomai eltűnnek a sűrű köd között. Újra káromkodtam. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy mindenképpen meg kell fordulnom. Nem vesztegetve az időt, becsukom a szemem és megfordulok. Éreztem a leheletét, ahogy rám nehezedik, nedves és hideg. Tudva, hogy nem kerülhetem el tovább, kinyílt a szemem, hogy meglássam a vadállatot felettem. Gonosz. Igazam volt. Háromszor nagyobb, mint egy normál méretű farkas. Majdnem öt-hat láb magas volt négy lábon. És akkor megszagol. A vadállat megszagol, mintha a szagomat próbálná megszerezni. De még az ujjaimat sem tudtam megmozdítani. Látom, ahogy a szája leereszkedik rám, súrolva a bőrömet közvetlenül az arcom alatt. Megálltam. A vadállat közvetlenül az arcomba mordul. Az ég felé ordít. Nem sokkal ezután válaszokat hallok. Egy falka, rájöttem. Van egy falkája. Van egy falkája, mert egy ekkora farkas nem lehet nőstény farkas. Arcomba csaptam. A kezeim megragadják a füvet alattam. Egyszerre a farkas elengedett a börtönömből. Tett néhány lépést hátra, még nem hagyott teljesen egyedül. A körülöttünk lévő sűrű köd semmivé vált. A vadállat tántorgott néhány lépést hátra. Átalakul. Hozzányúl az átalakító energiához, amely éppen a lénye magjában pihen. Anyám mindig azt mondta, hogy ez arra készteti a csontokat, hogy kiugorjanak és visszaugorjanak a helyükre. Azt mondta, hogy az izmok és szalagok átalakulnak, formát váltanak, új testformákat fedeznek fel. A szőr visszahúzódott a bőr barnás, sötétebb árnyalatába. Majdnem arany. A szemfogak visszapattantak az állkapcsába, egy új sor emberi fogak kerültek elő. Teljesen ember volt, amikor végre visszanyertem az eszem. Majdnem hét láb magas. Legszembetűnőbb vonásai a söprűs szemöldökei, amelyek tökéletesen alkalmasak a homlokráncolásra. A szemei sárgásbarnák, tele számító vadsággal. Testének minden centimétere kemény, kidudorodó izmokkal van tele. Nagy. Nagyobb, mint a legtöbb átlagos vérfarkas. – Soha többé ne fuss el tőlem. A fenyegetés ezekben a rövid szavakban egyértelmű. Ez egy kurta kijelentés. Valami, aminek nem szabad ellenszegülni. Meekly bólintok, igyekszem a lehető legengedelmesebbnek és engedelmesebbnek tűnni. A hangja borzongást küld a gerincemen. Furcsa módon, miután meghallom a hangját, nyugalom érzése áraszt el. Gyengéden simogatja a fejem. Lehet, hogy egy alfa. Nem, szerintem ő egy alfa. – Mi a neved? – kérdezi. – Nóra. – Nóra. – Valami furcsa van abban, ahogy a nevemet ejti. Ahogy mondja, mintha az övé lenne. Mintha a nevem csak neki lett volna teremtve. Tartozott. Úgy érzem, mintha megszabadulnék az izgatottságtól, a stressztől és a veszteségtől, ami az elmúlt napokban gyötört. Annyira más, mint ahogy kinéz. – Én vagyok az – mondtam. – Sajnálom, ha átléptem a területedet. Nem tudtam, hogy van itt egy falka. Nem fogom többet megtenni. Gondolatban összekulcsoltam az ujjaimat. Nincs menekvés ezúttal, gondoltam keserűen. Tegnap szerencsém volt, hogy elkerültem a családom mészárlását. Most rengeteg idő lesz arra, hogy széttépjen, ha akarja. – Mit mondtam? – adott ki egy frusztrált hangot. Készen állva arra, hogy vége legyen ennek a beszélgetésnek, abbahagytam a menekülést, és csak mentem tovább. – Soha többé ne fuss el tőled – motyogtam. Megosztottunk egy pillanatnyi feszült csendet. Felnézek rá. Tényleg gyönyörű. Mint egy erőszak a maga szépségében. – Mit akarsz tőlem? – kérdezem habozva. Lenyűgözve érzem magam, de nem akarok itt lenni elég sokáig, hogy megtudjam, mire képes. – Ha büntetésre van szükséged, akkor kérlek, uram, semmi más szándékom nem volt, csak barangolni az erdőben. Nem volt szándékom átszelni a területedet. Nem akarok ártani. – Vadász. – Megforgatja a nyelvét. Gyorsan észreveszem, hogy ennek a férfinek enyhe akcentusa van. Hogy milyen, azt nem tudom. Ahogy a dolgokat kiejti, az olyan, mint egy friss levegő. Fogalmam sincs, miért hat rám így, de olyan, mintha többet akarnám hallani beszélni. – Vadász? Szinte el van ragadtatva. Mintha a nevének említése önmagában ajándék lenne. Bólint. Az állkapcsa összeszorul. Az arca előtt elsuhanó tekintet megmagyarázhatatlan volt. – Így van. Annyira elragadtatott tőle, hogy elszalasztottam, amit mondott. – Mi? – pislogtam. – Mit keresel itt, Nóra? – követeli újra. – Én… épp a nagynénémet kerestem – dadogtam előtte. A félelem még nem hagyta el a testemet. Bármennyire is elbűvölő, most mégis fenyegetést jelent számomra. Mosolyog. Nem a kedves fajtából. Úgy tesz, mintha hazudnék. Mint egy gyereket, akit rajtakaptak egy nyilvánvaló színlelésen. – Azt akarod mondani, hogy fogalmad sincs rólunk, egyáltalán? Bólintok. Szavakat keres. Balra dönti a fejét, gondolkodva valamin. – Miért vagy itt, Nóra? – Ez a kérdés függőben hagyott. Nem tudom, hogy engem kérdez-e, vagy ez egy költői kérdés. Egy másodperccel ezelőtt egyedül álltam vele szemben. A következő pillanatban már a csuklómnál fogva megragadtak, oldalra rántottak, és a teste védett. Túl későn hallottam egy morgást, hogy rájöjjek. Megvédett egy farkas támadásától. A teste véd engem, szinte teljesen elnyel a méretéhez képest. Becsuktam a szemem. Éreztem az ereje hullámát. Kinyitottam a szemem, hogy éppen időben lássam, ahogy Hunter az egyik legnagyobb vérfarkast a nyakánál fogja meg. Puszta emberi kézzel. Morgolódik és szorítja a nyakát. A farkas nyüszít. Úgy dobja el a farkast, mintha nem jelentene semmit. Hunter az oldalára húz, és megragadja a nyakam. Azt hittem, én következem. Azt hittem, csatlakozni fogok ahhoz a farkashoz, akit úgy dobtak el, mintha semmi lennék. Becsuktam a szemem, remélve, hogy a csapás gyorsan véget ér. De éreztem, ahogy az ujjai simogatják a nyakam, gyengéden érintenek. Az ujjai durvának érezhetőek a bőrömön. A hüvelykujja közvetlenül az állam alatt simogat. – Jól vagy? – kérdezi. A hangja nehéz valamitől, amit nem ismerek fel. Csak a fejemmel tudok bólintani. Ugyanabban a pillanatban mozgásokat érzünk. Aggodalom villan fel egy pillanatra az arcán. A karja elkap, miközben a másik a farkast tartja az állkapcsánál. – Állj! – a parancsa visszhangzik az erdőben. Érezni tudtam az erőt ebből az egyetlen szóból. A farkas nyüszít. Próbál kiszabadulni a szorításból. De miközben még mindig véd engem az egyik karjával, az arcát a veszélyesnek tűnő fogak közelébe helyezi. – Állj. Ez már nem parancs, hanem fenyegetés. A farkas visszavonul. Egy pillanat alatt a vadállat engedelmesen viselkedik és visszahúzódik tőlünk. Mielőtt valahogy sikerült volna kiköhögnöm valamit, mindketten hallottuk egy falka mozgásának hangját. Több dübörgés éri a földet. Pánik uralkodik el. Egy falka közepén vagyok, ami felém fut. De Hunter nyugodtan elrejt a hátán. Morog. Egyszerre az összes farkas megáll. Elképesztő, hogy az a talán tizenöt-húsz vadállat megáll egy ember egyetlen pillantására. Hunter nem vesztegeti az időt a szavakkal. Rápattintja a kezét. Mindannyian emberi formát öltenek. Csendben nézem, ahogy mindannyian ropognak és csontokat növesztenek. És aztán, egy fiú, egyenként meghajolnak Hunter előtt. Ő az Alfa. Az egyik ember az elején bátran lépett egyet. Néz minket. Bizonytalannak tűnik. Épp tovább akart menni, de Hunter visszatartotta. – Vadász… – grimaszol. – Alfa. Szerintem távol kellene maradnod tőle. Nem tudjuk, ki ő. Milyen rossz szándékai vannak a falkánkkal szemben. Átlépte a területet. – Nem kell – mondta Hunter. Az ajkai egyenes vonalat formáltak. – Húzz hátra. – De… – próbálkozik újra a srác. De amikor Hunter fenyegető figyelmeztetést ad, megáll. Nem vagyok benne biztos, miért gondolná, hogy egy hozzám hasonló méretű lány fenyegetést jelenthet a falkájára. De épp amikor elfordítom a fejem Hunter háta mögül, megbotlik. A srác megszagolja a levegőt. Ez a srác riadtnak tűnik. – Hunter – köpi ki. – Tudod, mi ő. Hunter még jobban elrejt a háta mögött. – Csendben, testvér. Vagy kényszeríteni foglak, hogy csendben legyél – fenyegetőzik. – Nem értem – suttogja. – Ő… ő az, akit keresünk. Ő az… – CSENDBEN! – ordítja Hunter. A légkör baljós lesz. Megrezzentem, de a háta mögött maradtam. Megvéd engem? Megosztunk egy pillanatnyi csendet. És aztán érthető arcot vág. Megdöbbentnek tűnik. Ez megsajnálja Huntert. – Azon a napon tudtad, hogy ott van? – kérdezi. – Ne – figyelmeztet Hunter. – Hagyd abba, Talon. Talon tanulmányoz engem. Értelmetlen lépés volt, mert félig eltűntem Hunter hét láb magas háta mögött. – Te voltál az, aki felnézett az emeletre. Tudtad. Hunter morog. Mielőtt bármelyikük mondhatna valamit, hirtelen a köd egy nagy szaghullámot küld, ami szédít. Mindannyian, beleértve Huntert is, leereszkednek a lábukra. Fájdalmasan sikoltoznak. Néhányan visszahőköltek és vonaglottak, mintha a köd által hozott illat azonnali kínzás lenne. Hunter elém ugrik. A másik keze még mindig szorosan fog engem. Olyanok voltak, mint egy acélszalag. De valaki elhúz engem. Hunter dühösen sikoltozik. Próbál visszavenni, de ez a valaki port fúj a már görcsölő arcába. Görcsbe rándul. Elmenekültünk a falkától. Amikor megállunk, visszatérünk a boltba. Kaila behúz és bezárja az ajtót. Mindenféle ismeretlen jelet tesz ki, furcsa virágokat, és meggyújt egy füstölőt. – Kaila! – ziháltam. – Te vagy az. Hú, te vagy az. Köszönöm. Én… nem tudtam, hogy van itt egy falka, nem tudtam, miről beszélnek. Olyan volt, mintha tudnák, ki vagyok, és… – Mert tudják. – Kaila bezárja az összes ablakot és elővesz egy könyvet. – Mi? Mit értesz az alatt, hogy tudják? – A hangom elhalkult. – Tudják, mert ott voltak – Kaila kinyit egy oldalt és mutat egy képet. A Hold Szörny Falka. Megrepedezik az ajkam. – Ott voltak azon az éjszakán, amikor a családodat megölték. Ők voltak a gyilkosok. Az a férfi. Hunter Deathbone. Ő a falka alfája, amely megölte az egész családodat.