~~SLOANE~~ Nem hiszem el. Három óra a gépen. Egy óra a nyomorult Asheville-i reptéren. Mindez azért, hogy Finnt Delilah Crestfield torkában találjam? Finnnek van képe bűnösnek látszani. – Sloane, annyira sajnálom, hogy ezt kellett látnod… – – Sajnálod? – szakítom félbe, a hangom dühtől remeg. – Azt várom tőled, hogy legyen egy csöppnyi önbecsülésed, Finn. Az a nő két nap múlva férjhez megy, és te csókolózol vele? – Inkább veled csókolózna? – kérdezi Delilah. – Ne csináld ezt – csattan rá Finn. – Miért ne? Neki azért fáj, mert senki sem akarja. Ezért tölti az életét azzal, hogy irányítsa a tiédet. Elég idős vagy ahhoz, hogy azt csinálj, amit akarsz. – Elég idősek? Mindketten úgy viselkedtek, mint a gyerekek – mondom. – Mi a terved, Finn? Titokban a vőlegénye háta mögött settenkedni? Megdugni a nászutas lakosztályban, amíg szegény Hunter ki van ütve? Delilah nevet, mintha ez valami elcseszett vicc lenne. A jegygyűrűje megcsillan a fényben, valami nyilvánvalóan drága darab, ami csak még jobban felforralja a véremet. – Delilah otthagyja Huntert – mondja Finn magabiztosan. De Delilah összevonja a szemöldökét. – Nem, nem hagyom. Honnan vetted ezt az ötletet? – Most csókolóztunk. – És akkor mi van? Nem jelenti azt, hogy le kell mondanom az esküvőt. – De pontosan ezt jelenti, Lila. – Komolyan mondod ezt? Az esküvő meg lesz tartva, Finn. Nézem, ahogy a remény valós időben távozik Finn arcáról, és helyét a fájdalom veszi át. Ez megöli. És ez dühít. Mikor fogja már megtanulni? – Vidd innen a manipulatív, csaló énedet – köpöm oda neki. Delilah elmosolyodik. – Vagy mi lesz? – Élvezed ezt, nem? Élvezed, hogy kínozod. Élvezed, hogy lóbálod magad előtte, tudva, hogy túlságosan szerelmes beléd ahhoz, hogy lássa, milyen beteges, manipulatív játékot játszol. Delilah forgatja a szemét. – Mit akarsz tenni ez ellen? Halálra szidni engem? Jézusom. Már Finn is unja a szidásaidat, Sloane. – Fogd be a pofád – vicsorgok, és felé lépek. – Takarodj innen. – Édesem, ő hívott át engem. Talán ha olyan dögös és olyan ügyes lennél az ágyban, mint én, rád nézne. Nekiugrom. De Knox elkap. Teljesen elfelejtettem, hogy itt van. A karjai acélpántokként fonódnak a derekam köré, magához húzva, távol a célpontomtól. – Engedj el, Knox – mondom. – Nem tehetem, Sloane. Küzdök ellene, a düh erőt kölcsönöz nekem. – Nagyon erőszakos leszek veled most. – Engedd el, Kiscica. Hagyd őket. Kiscica? – Mi a fenéért tenném azt? – kérdezem. – Mert ki kell tisztázniuk a dolgokat egymás között. A jelenléted csak rontani fog a helyzeten. Adjunk nekik egy kis magánszférát. Vitázni akarok. Sikítani akarok. De igaza van. És utálom, hogy igaza van. Szóval hagyom, hogy elhúzzon. Hallom Finn hangját mögöttem, lágyan és megtörten könyörög Delilahnak, hogy ne menjen el. Hányni akarok tőle. Mire a nappaliba érünk, úgy érzem, mintha belülről felgyújtottak volna. Lehuppanok a kanapéra, dühöngve. Knox leül mellém, elnyújtózva. – Általában ennyire drámai vagy? – mondja. – Mellesleg fájdalmasan nyilvánvaló volt. – Mi volt nyilvánvaló? – Hogy szerelmes vagy Finnbe. A szívem kiugrik. Hogy jött rá? – Nem vagyok szerelmes belé – mondom. – Ó, de igen – mondja Knox lazán. – Még Finn is tudja. – Miről beszélsz? Mondott valamit? Knox vállat von, és sötét, mindentudó szemekkel tanulmányoz. – Muszáj neki? Ma találkoztunk először, és én is megéreztem. Ő évek óta ismer téged. Számolj utána. Felállok és járkálni kezdek, a kezeim remegnek, miközben próbálom feldolgozni ezt. A szoba hirtelen túl kicsinek tűnik, a levegő túl vékony. – Nos, tévedsz, bármit is gondolsz, amit tudsz. Nem vagyok szerelmes Finnbe. – Persze. – Nem vagyok, Knox. – Bármi segít neked éjszaka aludni, Kiscica. – Ne hívj így. – Minek? Kiscica? Mielőtt hozzá vághatnék valamit – egy sértést, egy vázát –, Delilah lezúdul a lépcsőn, a bejárati ajtó felé futva. Finn a nyomában lohol, mint a rohadt lúzer, aki. Mindketten kifutnak, és az ajtó becsapódik mögöttük, a hang az egész házban visszhangzik. Még levegőt sem veszek. Elindulok, hogy kövessem őket, de Knox – lévén a bajkeverő, aki – újra megragad a derekamnál. – Mi a problémád velem? – sziszegem, megfordulva, hogy szembenézzek vele. – Nem akarom, hogy valami hülyeséget csinálj a szüleim házában. – Érdekel a barátom. Téged nyilvánvalóan nem érdekel a tiéd, különben most hívnád Huntert, hogy elmondd neki, hogy a menyasszonya megcsalja. Knox felhorkant. – Azt hiszed, Hunter nem tudja? Hónapok óta csalja. Tátva marad a szám. – Komolyan mondod? Hogy csinálja? Hogy van ilyen hatalma ezek felett a férfiak felett? Knox az ablak felé lök engem, a szorítása szilárdan a derekam körül. Érzem a teste minden egyes centiméterét a testemhez préselve. A hőt. Az izmokat. Az illatát. Mindez körém fonódik, lehetetlenné téve a tiszta gondolkodást. Furcsa érzés, olyan furcsa, hogy még csak nem is tudom, minek nevezzem. Csak annyit tudok mondani, hogy fájdalmasan tudatában vagyok Knox jelenlétének. Mintha egyszerre mindenhol ott lenne. Vagy talán azért reagálok így, mert már olyan régen volt, hogy egy férfi megérintett. Próbálok a poháron túli jelenetre koncentrálni. Finn és Delilah a medencénél vannak, veszekednek. Finn öklét ökölbe szorítja az oldalánál, az állkapcsa feszült a frusztrációtól. Delilah viszont nyugodtnak tűnik. Nem hallom, mit mondanak, de nem is kell. Ezt a jelenetet már túl sokszor láttam lejátszódni – Finn könyörög, Delilah húzza az időt. Keserű csomó képződik a gyomromban. – Ha kémkedni akarsz utánuk, Kiscica – mondja Knox, a szája közel a fülemhez –, innen jó kilátás nyílik. Így nem avatkozol bele az ügyeikbe. Még pletykálhatunk is róluk, ha akarod. Most mondd meg, Sloane, szerinted min veszekednek éppen most? Próbálom nem észrevenni, mennyire csiklandós a lehelete, ahogy libabőrt okoz a nyakamon. – Valószínűleg arról, hogy örökre otthagyja – mondom. – Tévedsz. Soha nem fogja otthagyni. És ő soha nem fogja elengedni. Lelkitársak. Mérgezőek. De ez van. A ciklus soha nem ér véget. Van valami szinte beletörődő a hangjában, mintha már túl sokszor látta volna ezt a drámát lejátszódni. Velem ellentétben én még nem vagyok kész feladni a legjobb barátomat. – Hírek, Ámor – mondom –, mással házasodik. A lelkitárs elméleted nem éppen tény. – Szerinted meg lesz tartva az esküvő? – Persze, hogy meg lesz. – Nem lesz. Felhorkanok, megfordulva, hogy szembenézzek vele. – Mit értesz ez alatt? Meg fogod szabotálni? – Nem kell. Csak ilyenek. Szakítanak, kibékülnek. Ez az ő mérgező kis ciklusuk. – Beteg vagy, Knox. Komolyan reméled, hogy a barátod menyasszonya összetöri a szívét? – Semmi sem örvendeztetne meg jobban, mint látni Delilaht újra Finnel. – A hangja olyan laza, olyan közömbös. Le akarom ütni azt az önelégült vigyort az arcáról. – Hunter jó ember. Nem érdemli meg, hogy ezen menjen keresztül. – És a bátyád? Ő megérdemli ezt? Ő megérdemli, hogy az a nő állandóan kínozza? – Szerinted mi a válaszom erre a kérdésre, Sloane? – Azt várom, hogy úgy viselkedj, mintha érdekelne. – Szerinted nem érdekel? – kérdezi. – De igen? Ha érdekelne, most kergetnéd ki Delilaht ebből a házból. – Miért tenném azt? – Mert ő a bátyád. – Egy báty, aki nyilvánvalóan szerelmes. Nem hiszem el. – Ezt hívod szerelemnek? Kihasználja. Hogy lehet ez szerelem? Talán még soha nem voltál szerelmes, ezért nem tudod, hogyan néz ki. A teljes szívemmel elmondhatom, hogy nem így néz ki. – Hogy néz ki, Sloane? Ugyanolyan, mint azok az érzések, amiket Finn iránt táplálsz? Mert az nagyon nyomorúságosnak tűnik.