– Nyuszi – suttogom, néhány hosszú lépéssel áthidalva a távolságot, és egyenesen a mellkasomhoz húzva. Beleolvad. Egyszerűen belesimul a testembe, mintha oda tartozna. Semmi hezitálás. Megcsókolom a homlokát, kissé lehajolva, mert a sarkú nélkül mindig kisebb. – Nem a te hibád – motyogom. – Ilyen szar megtörténik. – Otthagytam – suttogja. – Tudtam, milyen pszichopata tud lenni, ha elhagyatva érzi