– Valaki figyel minket – motyogta Adrian, a hangja mély, de határozott volt. Éles pillantása a semmitmondó rózsa között az asztalon és a balkonon túli kilátás között cikázott. – Engem figyelnek – javítottam ki, miközben a kanapé közelében járkáltam. – És talán legközelebb kihagyhatnák a teátrális dolgokat. Egy egyszerű üzenet is elég lett volna. – Ez nem vicc, Mia – szólt rá, a hangja éles volt. –