A következő két óra… a fiúk világának iskolapéldája. A priccsen ülve, ámulattal nézek körül. Ebben a szobában most több mint száz fiú van, és a jelöltség ideje alatt mindannyian itt fogunk aludni. Ha sikerül, akkor a kastélyba költözünk, privátabb hálótermekbe. De komolyan? Addig? Valahogy… izgatott vagyok. A légkör itt – teljesen más, mint amit valaha is tapasztaltam. Rengeteg a kiabálás és a nevetés, és már két verekedés is kitört, nem is beszélve a sok szkanderről. A lányok? Mind nyálasan méregetnénk egymást. A fiúk? Egyszerűen kezet fognak és hátba veregetik egymást, azonnali barátok. De aztán egy fiú elsétál alsónadrágban – ami önmagában nem zavar – de a szemem elkerekedik a döbbenettől, amikor nyíltan, lazán benyúl a boxeralsójába és megvakarja a golyóit – – Szóval, mit gondolsz, unokatesó? – kérdezi Jesse, megugrasztva engem, ahogy felbukkan mellettem, Rafe priccén állva és kihasználva az emelőt, hogy a karjait az enyém szélére akassza, rám vigyorogva. – Már megbántad a döntéseidet? – A fiúk… – suttogom, még mindig ámulattal nézve körbe, – egy teljesen más faj. – Szerintem a primadonna hercegnőnknek tetszik – mondja Jesse nevetve, megfigyelve a lenyűgözöttségemet. Én is nevetek, és az ujjam a számhoz emelem. – Ne mondd el Rafenek – suttogom, tudva, hogy a bátyám – mint az apám – őrülten túlzottan védelmező. – A titkod biztonságban van nálam – suttogja vissza Jesse, kacsintva rám. – Csak… próbálj meg fiúsabban kinézni, oké? Úgy ülsz ott fent, mint egy csinos kis gyöngybagoly, bámulva körbe azokkal a nagy szemeiddel. Egy kicsit elszörnyedek, rájövök, hogy valószínűleg igaza van. Egy kicsit meghúzom a hátam, kinyitom a lábaimat, hogy ne legyek olyan prűd. – Így jobb? – motyogom, mélyebbre hangolva a hangomat, és nevetek, mert nevetségesnek érzem magam. – Csak vakarj meg egy kicsit többet a segged az emberek körül – javasolja Jesse vigyorogva, – hagyd, hogy az emberek lássák, ahogy böfögsz. Rémülten méregetem. – Semmiképp sem. Jesse nevet, majd kinyújtja a karját felém, csuklóval felfelé. – Gyere – mondja. – Mit? – kérdezem, megérintve a zárt ujjait, azt gondolva, hogy valami kis ajándékot rejt a markában. – Nem – mondja Jesse nevetve, majd közelebb int. Felé hajolok, és villámgyorsan Jesse a csuklójával végighúzza a nyakam mindkét oldalán, majd a saját csuklóimon is. – Ez mire volt jó? – kérdezem, ráncolva a szemöldökömet, összezavarodva. – Illatjelölés – válaszolja suttogva. – Néha lányszagod van. Ez egy kicsit álcázza, kevésbé lesz nyilvánvaló. – Nem csak úgy fogok szaglani, mint te? – kérdezem, összezavarodva. Vállat von. – Unokatestvérek vagyunk – válaszolja. – Senki sem fogja észrevenni vagy érdekelni. – Ó – mondom, majd hátradőlök a priccsen, ahogy Jesse leugrik, és beszélgetni kezd egy világos hajú fiúval, aki épp most jött, hogy bemutatkozzon Rafenek. Nem is gondoltam arra, hogy lányszagod van – mi más fog még lebuktatni? Megpróbálom végiggondolni, stratégiát készíteni, de hamarosan a szoba annyira tele lesz fiatal férfiakkal, hogy nem tudok igazán másra gondolni, csak arra, hogy nézem őket, tanulmányozom, hogyan mozognak, hogy én is úgy tudjak mozogni, és elkezdjek beolvadni. Még azt sem tudom igazán követni, hogy ki kicsoda, ahogy mindannyian mozognak a szobában, kipakolják a személyes tárgyaikat, és bemutatkoznak a szomszédaiknak. Ezért annyira hihetetlenül zavaró, amikor azt veszem észre, hogy a fejem balra csapódik, a szemem kétségbeesetten kutat, mert… Mert esküszöm, épp most éreztem… a legcsodálatosabb illatot, ami valaha is megcsapta az orromat – A farkasom felugrik bennem, ami önmagában is sokkoló – általában olyan nyugodt, hogy néha el is felejtem, hogy ott van – Szerezd meg, parancsolja, azonnal elkezdve ólálkodni, menj, keresd meg – meg kell szerezned – a miénk – – Mi?! – mondom hangosan, ahogy hirtelen egyenesen felülök, hirtelen egy kicsit megijedve. De aztán felemelem az orromat, és majdnem felnyögök hangosan, amikor újra érzem – azt a hihetetlen, csodálatos illatot – a citrusfélék éles harapását, a bergamottot és a nyári nap alatt sült nedves járdát, a sárgabarackot és a mandulát – Valami elpattan bennem, egy szinte fizikai fordulat, ami mindent átirányít bennem – minden célomat, minden álmomat – egyszerűen eltörli őket az ő egyetlen célja, őmiatta – Pár!, üvölti a farkasom, az ég felé emelve az orrát és énekelve a szót, a lábai táncolnak. Menj! Kelj fel! Menj és keresd meg őt – Pár! Pár! Pár! És én felnyögök, visszanyomva magam a párnáim közé, mert most már tudom – tudom biztosan a szívemben és a csontjaimban –, hogy a párom itt van – De ahogy körülnézek, kétségbeesetten, valami… valami más keresztezi az utamat. És ezúttal hangosan felnyögök, az alsó ajkam remegni kezd, ahogy elernyedek, visszaesve a párnáim közé. Be kell csuknom a szemem a bőrből és whiskyszagából – vörösen izzó parázsból és az éjszaka éles fenyőillatából, ami olyan hideg, hogy még a levegő is megfagy – És, legnagyobb rémületemre, valami más is elpattan bennem, a velőmig rázva, annyira, hogy a vállaim remegni kezdenek tőle. Mert… mert a másik még mindig ott van – és ez is – Mindketten még mindig ott vannak, mindkét kötelék most hívogat engem, sürgetve, hogy egyszerre két különböző irányba fussak – Hirtelen émelygek, a fejem forog, ahogy a gravitáció két irányba próbálja átrendezni magát, egyszerre északra és délre mutatva, a belső iránytűm forog – A halántékomhoz emelem a kezem, és újra halkan felnyögök. – Ari – mondja Rafe, odajön az ágy mellé, és aggódva rám néz. – Jól vagy? De nem válaszolok, a szemem szorosan le van zárva, ahogy a farkasomra koncentrálok, arra a nevetséges dologra, amit mond – Bennem ide-oda ólálkodik, izgatottan ugrál, mohó köröket ír le, a nyelve kilóg a szája széléről. Kelj fel! – sürget, örömmel csattogtatva a fogaival, menj és keresd meg őket! Most! Mi?! – mondom neki, kétségbeesetten. De ez nevetséges – nem tehetjük – álruhában vagyunk! Menj! – parancsolja, és azt veszem észre, hogy egyenesen felülök, a szemem magától kinyílik. Menj és keresd meg őket! Találkoznunk kell a párunkkal! De ahogy körülnézek a szobában – ez túl nagy zűrzavar. Tudom, hogy itt vannak – de fogalmam sincs, hogy melyikek ők. – Komolyan, Ari – mondja Rafe, közelebbről megnézve. – Egész… sápadt vagy. Jól vagy? A fejemet megforgatom, hogy kétségbeesett szemmel nézzek a bátyámra, a lélegzetem gyorsan jön. Mögötte látom, hogy Jesse megfordul, zavartan, kíváncsi aggodalommal néz rám. Kinyitom a számat, hogy kibökjek valamit – bármit –, hogy könyörögjek nekik, hogy segítsenek – De mielőtt megtehetném, egy hangos taps hallatszik a szoba elején, és mindannyian felé fordulunk. Mindenki elhallgat, bámulva az ott álló Akadémia Kapitányát négy őrmesterrel. Egy hatalmas ember, durva, sziklás arccal, ami nem úgy néz ki, mintha húsz éve látott volna mosolyt. De most nem gondolhatok erre – a fejem még mindig forog, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy előre nézzek, és a járásra koncentráljak, ahogy a testem elkezd alkalmazkodni, nem engedve, hogy elvonja a figyelmemet a környezetem vagy a hülye farkasom, aki üvölt rám – könyörögve, hogy menjek megkeresni őket, levadászni őket, azonnal letépni az egyenruhámat, és – A Kapitány mogorván körbenéz rajtunk, egyértelműen elégedetlen a rendetlenségünkkel. – Felsorakozni – csattan fel. – Itt az ideje az első vizsgálatnak.