– Sajnálom – mondja Jackson, kissé összevonva a szemöldökét, miközben továbbra is felém tartja a tányért, a saját vacsorás tányérját a kezében. – Azt… mondtad, hogy gyere vacsorára. Nem kellett volna… jönnöm? – N-nem – dadogom, átvéve tőle a tányért, és megrázom a fejem. – Dehogyis, Jackson. Bocsáss meg… csak… elvesztettem az időérzékem. Megvonja a vállát, a szája sarka felhúzódik. – A legjobbak i